Háromszög /BTS-JK+JM/

27.

Visszatért minden a rendes kerékvágásba. Vége a három napos szünetnek, vége a hosszú alvásoknak és a semmittevéseknek, vége anya jó tanácsainak és észrevételeinek. Megint csak ott álltam, ahol a part szakad, hiszen nem lettem okosabb, habár úgy tűnt. Ugyanolyan tanácstalan voltam az érzéseimmel kapcsolatban, mint amikor elindultam a szüleimhez, annyi különbséggel, hogy anya megjegyzései, miszerint Jungkook máshogy néz rám, mint egy átlagos barátra, valamelyest felbátorítottak. Mondjuk kicsit vissza is löktek, hiszen a tudat, hogy talán a legjobb barátom érez irántam valamit, aki iránt amúgy én is lehet, hogy táplálok érzéseket, kissé elbizonytalanított, hogyan is viselkedjek most. Persze ha igaz és tényleg kedvel, akkor a hülyeségeimmel és a rossz pillanataimmal együtt kedvelt meg, ráadásul azt is kibírta, hogy Jimin-ről sírtam neki folyamatosan. Ha meg nem kedvel, akkor meg nem kell izgulnom, ugyanolyan szeleburdi lehet a kapcsolatunk, mint eddig is. 

Lehajoltam és amíg a kisujjamra felhúzott, aprócska párnát igazítottam, Jungkook is helyet foglalt előttem. Az apró vattát azért tettem fel, mert nem szerettem volna sem szétkenni az eddig feltett sminkjét a kezemmel, meg nem is szabadott volna enélkül sminkelnünk, mert nem higiénikus, habár Jungkook-nál sokszor mellőztem.

- Milyen volt a pihi? - Kérdezte Jungkook mosolyogva és rám nézett, amíg tehette, hiszen nem sokára lecsukattam vele a szemeit, hogy neki kezdhessek a maszkarájának.

Bal kezemben megfogtam a szemhéjára használt előkészítő krémet, a később használatos púdert és az aprócska dobozt is a fekete zselével, amit majd egy ecsettel viszek fel, hogy kihangsúlyozzam a pilláit. Mellé léptem és el is kezdtem felkenni a krémet rá.

- Nagyon jó volt - Feleltem mosolyogva, kicsit halkabban, mert közel is voltam hozzá és koncentráltam is. - Elmentem anyuékhoz végre.

- Rég voltál már - Mondta sóhajtva az észrevételét.

- Tudom - Válaszoltam. - De sajnos a te feneked alá dolgozom, úgyhogy ha neked sok a dolgod, nekem is - Mosolyodtam el.

- Jó fenekem van, örülj, hogy ez alá dolgozhatsz - Viccelődött és halványan elmosolyodott, nehogy megzavarja a munkámat.

- Legalább már tudjuk, hogy két jó fenék is van itt - Válaszoltam, célozva kettőnkre és a nem régiben eltöltött esténkre, ahol kifejtette, hogy jó a fenekem.

- Legalább - Nézett rám egy másodpercre, amikor nem érezte az ujjaimat az arcán. Azonnal le is hunyta, ahogy megközelítettem őt az ecsettel, amire felvittem a szinte láthatatlan, barack színű púdert. 

Mást nem is csináltam volna, hiszen hivatalosan nem voltam sminkes, de most be kellett segítenem gyorsan, mielőtt a saját dolgomat elvégeztem volna. Erősebb sminknél jobban látszik, ha hibázok, akkor reflexből nemet volna a felkérésre.

- Jó volt lemenni, ugye? - Kérdezte Jungkook, visszatérve a szüleimre a témával a fenekekről.

- Nagyon - Sóhajtottam aprót. - Hiányoztak már.

- Biztos te is hiányoztál nekik.

- Szerintem téged jobban hiányolnak - Ingattam meg a fejem játékosan, majd egy pillanatra eltávolodtam tőle, hogy megnézzem a színeket. 

- Engem? - Nevetett fel halkan.

- Na ja - Bólintottam és jeleztem neki, hogy hunyja vissza a szemeit, amiket éppen, hogy rám emelt. - Úgyhogy ha egy nap szabadságot is kapunk, nem bújhatsz ki a látogatás alól.

- Nem is szeretnék - Mosolygott. - A szüleid aranyosak. Kedvelem őket.

- Ők is téged - Megnyaltam a számat és igyekeztem a munkámra figyelni a kezem mellett mozgó ajkai helyett.

Mióta figyelek én rá így? Amióta anya felébresztette bennem a szunnyadó tüzet azzal, hogy talán tetszem a legjobb barátomnak? Lehet, sőt biztos. Sokszor éreztem már azt, hogy attól, hogy régebb óta ismerek valakit, ha megtudom, hogy tetszem neki, máshogy akarok viselkedni és jobban figyelem a mozdulatait és a gesztusait. Nem tudom, miért van ez, talán nagyon is imponált, hogy valaki szemet vetett rám és igyekeztem minél nőiesebb és kaphatatlanabb lenni.

- Én is beszéltem anyával, ő is azt mondta, hogy legközelebb vigyelek magammal - Mondta mosolyogva Jungkook. - És nincs apelláta.

- Akkor majd elmegyünk közösen valahová a családokkal - Nevettem fel. - Annyi szabadidőnk úgyse lesz egyhamar, hogy ide és oda is menjünk.

- A szüleink úgyis elvannak egymással, mi meg legalább megmenekülhetünk a kínos kérdések elől - Egyezett bele az ötletbe Jungkook. - Meg amúgy sem utaztunk még együtt sehová.

- És hová mennél? - Kérdeztem és máris aprót remegett a kezem a gondolatra, hogy Jungkook-kal kettesben legyek, habár eddig minden időnket így töltöttük. - Nyisd ki egy kicsit!

Jungkook rám emelte a szemeit és barna íriszei azonnal az enyémekbe fonódtak. Annyira letaglózóan igéző volt, hogy csupán egy pillanatot foglalkoztam a meghúzott, fekete vonalakkal, a többi figyelmemet lekötötte a sötétbarna szempár. Jungkook halványan elmosolyodott és nem jött zavarba a közelségemtől, legalábbis nem mutatta. Én pedig annyira elvesztem a szemekben, hogy nem is figyeltem rá, hogy nagyjából tíz centi választott el minket, ahogy sminkeltem és lehajoltam hozzá.

- Hová szeretnél? - Kérdezte halkan. - Elmehetnénk simán túrázni a hegyekbe, bár jobban szereted a tengert, ha jól tudom.

Elmosolyodtam a figyelmességére és arra, hogy mennyire jól emlékszik mindenre, még ha csak egyszer esett is róla szó véletlenül. 

- Hm - Bólintottam. - A tenger az jó. Nyugis és nem kell órákat mászni, hogy szép legyen egy naplemente.

- A naplemente mindenhol szép, csak értékelni kell - Mondta Jungkook bölcsen. - A helyet és a társaságot is.

- Én mindent értékelek, ha nem kell megszakadnom tőle - Mosolyogtam rá.

- Akkor tengerhez megyünk legközelebb - Bólintott Jungkook. - Szólunk a családnak is, hogy fel tudjanak készülni, biztos tetszene nekik.

- Amíg együtt lehetünk, addig biztos - Bólintottam határozottan. - Azt se tudom, hogy a szüleink mikor találkoztak utoljára. Talán már egy fél éve is volt.

- Nem tudom - Vont vállat Jungkook. - De te mióta sminkeled magad?

- Mindig is sminkeltem - Vontam fel a szemöldököm kérdőn és egy kicsit zavartan is, amilyen áthatóan nézett rám a srác.

Nyeltem egyet és reméltem, hogy nem ült ki az arcomra a pirosság, amit éreztem belül azokra a pillantásokra. Mi van velem, ő csak a legjobb barátom!

- Mm - Ingatta a fejét nemlegesen. - Eddig sosem használtál ilyen színt. Mindig csak a tust vagy a szempillaspirált.

- Értesz hozzá? - Mosolyodtam el és inkább belemártottam az ecsetet a kis tégelybe, hogy be tudjam fejezni a srác sminkjét, és ne kelljen továbbra is a szemébe néznem, annyira zavarba ejtő volt.

- Nem, csak rád figyelek.