Háromszög /BTS-JK+JM/

77.

Kelletlenül eresztettem el a srácok kezeit, hogy senkire se nézve hagyjam el a szobát. Nem mertem és nem is akartam felemelni a fejem, amíg ki nem értünk a szüleimmel a házból. Most először örültem neki, hogy nem tudunk több napot együtt tölteni, hogy most nem alszanak itt, ahogy én és hogy mennek is. Most örültem neki, hogy nemsokára elhajtanak és vége lesz a cirkusznak, legalább a mai napra. Komoran sétáltam ki a hűvös levegőre. A szüleim a kocsihoz léptek, én meg szándékosan két lépéssel előbb megálltam. Legalább ennyi távolságot akartam tartani még.

- Kislányom, remélem, hogy nem volt komoly a mai viselkedésed - Hangzott fel anya hangja. - Szégyen volt ez nekünk is és saját magadnak is.

Karba tettem a kezeimet és felnéztem az anyámra, aki a nyitott autóajtó mellett várakozott, miközben hozzám beszélt. Apám már beült a volán mögé, valószínűleg neki ennyi elég volt, ő továbbá nem akart szót emelni ebben a témában.

- Szégyen volt? - Kérdeztem vissza halkan. - Anya, az életemről akartál dönteni a beleszólásom nélkül.

- Mert jót akarok neked.

- Ha jót akarsz, akkor hagyod, hogy éljem az életem és szeressem a srácokat - Mutattam a hátam mögé nagy lendülettel.

- Azt nem fogom hagyni, hogy elrontsd az életed - Ingatta meg a fejét. - Elvesztesz éveket velük, mire rájössz, hogy nem kell ez neked. Aztán már késő lesz a nagy szerelemre és a gyerekekre.

- Komolyan mondom, neked csak az számít, hogy legyen fényűző esküvő, meg unokák, akikkel henceghetsz a szomszédoknak - Nevettem fel. - Ha rajtad múlna, egy negyvenes orvosnak adnál, hogy olyan legyen, amilyet te akarsz.

- Én csak biztonságos jövőt akarok neked, olyan nagy baj ez?

- Biztonságos a jövőm - Jelentettem ki. - Duplán is. Mind a hármunknak jól kereső állása van, együtt vagyunk annyit, amennyit szeretnénk, szeretjük egymást és mindenünk megvan. Mi kell még, anya?

- Egy józan ész, hogy végre felébredj, Min - csapott finoman az ajtó tetejére. - Milyen jövőd lesz így?

- Boldog - Feleltem. 

- Jungkook-kal nem lett volna elég boldog? 

- De - Feleltem sóhajtva. - De sajnos rájöttem, hogy hiányzott valami az életemből Jungkook-kal. És az a valami Jimin volt. Mindenkinek jó így.

- Szerinted a srácok nem fognak majd kiábrándulni belőled? Szó szerint egyik ágyból a másikba ugrasz, mint egy utcalány. Megcsalod őket a másikkal?

- Nem csalom meg őket - Sóhajtottam, és ismét felkerült a téma, amin a legtöbbet hezitáltam ennek az egész háromszögnek az elején. - Szeretjük egymást mind a hárman és nem számít megcsalásnak.

- Ez kiábrándító, amit művelsz - Mondta anyám haragosan.

- Sajnálom, de nem fogok változtatni.

- Mindent megadtunk neked - Ingatta a fejét anyám. - Vettünk neked egy lakást, támogattunk, amikor erre a munkára jelentkeztél, megengedtük, hogy divatiskolába járt az egyetem helyett - Sorolta és a végére már felemelte a hangját.

- A lakásban jól megélek, köszönöm, fent is tudom tartani és remek életem van abból a pénzből, amit a divatiskolának köszönhetek. 

- Min, én eltűrtem, amikor tizenhat évesen a divatot követve olyan feketében jártál és úgy sminkelted magad, mint egy halálmadár - Mondta megemelt hangszínnel, ami még hangosabbnak tűnt az esti, külvárosi csendben. - Eltűrtük, amikor egy motoros fiúval jártál, mert menő volt. Nem balhéztunk apáddal, amikor szó nélkül eltűntél azzal a motorossal egy hétvégére. Nem csaptunk felhajtást, amikor a rendőrök hoztak haza az egyik éjjel, mert egy rossz baráti társasággal iszogattál éjszaka és úgy berúgtál, édes lányom, hogy nem találtál haza. De most igenis felemelem a hangom, mert megint hülyeséget csinálsz és elrontod az életed!

- Nem rontom el az életem anya! - Kiabáltam én is vissza. - Boldog vagyok és nem értem, miért nem lehet felfogni? Oké, csináltam hülyeségeket, de most már felnőtt vagyok, tudok dönteni.

- Akkor döntsd el szépen, melyik fiúval akarsz lenni! - Gesztikulált szélesen a megemelt hangjához.

- Mindkettővel.

- Akkor jövő héttől számítsál rá, hogy a lakásodba bérlők érkeznek, drága lányom, ugyanis nem azért vettük azt a lakást, hogy ilyen gusztustalanság helyszíne legyen!

- Nem teheted ezt, az az én lakásom!

- Apád nevén van, tehát nincs jogod hozzá, amíg meg nem jön az eszed!

- Kegyetlen vagy - Suttogtam.

- Csak anya. És jót akarok neked, nem kitolásból csinálom. Majd egyszer megköszönöd nekem, hogy ezt tettem.

- Sose fogom - Sziszegtem idegesen.

- Akkor addig ne is lássalak, amíg így gondolkodsz!

- Nem is akartalak látni! - Kiabáltam és lecsaptam a combomra a kezeimet. - Milyen anya vagy te?

- Jó, csak nem látod!

- Kidobod a saját gyereked, csak azért, mert nem tudsz elfogadni egy döntést, ami nem egyezik a nézeteiddel? - Kérdeztem kétségbeesetten, közben pedig már elkezdtek folyni a könnyeim, le az arcomon, végül Jungkook szüleinek a kertjét tápláltál a sós cseppek.

- Ki én - Bólintott anyám. - Addig pedig nem vagy a gyerekem, amíg így viselkedsz.

- Utállak - Sziszegtem a szót, amit úgy gondoltam, soha nem fogok a szüleim ellen használni.

- Gondold csak így - Bólintott anyám keményen, majd beszállt az autóba, hogy végre elinduljanak.