Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

She won our hearts the arts she loved

A következő hetekben lényegi változás nem történt, senki életében; mivel Reenának mostanra tényleg rengeteg szabadideje lett, ráadásként a hétvégéi is felszabadultak, ezért úgy döntött, ennek egy részét arra szánja, hogy átgondolja a dolgokat, és lezárja magában a kapcsolatát.

Tisztában volt azzal, hogy ő is hibázott: látta, miért nincs jövője a kapcsolatnak, de nem szólt semmit, inkább homokba dugta a fejét és nem törődött vele. Sokkal hamarabb lépnie kellett volna, vagy inkább bele sem kezdenie az egészbe.

- Mindenesetre, most már ez van – vont vállat egy este, amikor – amolyan lányos program gyanánt -, Maryvel kibeszélték a magánéletüket. – Nem lehet visszacsinálni, és legalább ebből is tanultam valamit... És veletek mi újság? – kérdezte ártatlanul, egy hajtincsét tekergetve, burkoltan Freddie-re célozva ezzel.

Ugyan azóta már Brian, betartva az ígéretét, bemutatta egymásnak Freddie-t és Maryt, a dolog azonban itt mintha meg is rekedt volna.

A szőke lány a fejét csóválta.

- Egyszer összefutottunk egy bárban vele és még egy barátnőmmel... Elég ideges volt és nekem úgy tűnt, nem is igazán én érdeklem, hanem Katie...

- Szóval? – érdeklődött rosszat sejtve Reena.

- Kettesben hagytam őket.

A barna lány képzeletben a homlokára csapott.

Freddie, te szerencsétlen!

Kissé kellemetlenül is érezte magát, amióta a két barátja, finoman szólva is, egymást kerülgette, de képtelenek voltak egyről a kettőre jutni – tisztában volt azzal, hogy Freddie-nek tetszik Mary, de nem akart beleavatkozni, és továbbadni a másik lánynak azokat a dolgokat, amiket Fredtől hallott, és fordítva: azt sem szívesen fecsegte volna ki, hogy a barátnőjének is imponált a férfi.

- Ő valaki egészen különleges – mondta aztán Mary ábrándosan. – Soha életemben nem találkoztam még hozzá hasonlóval.

A másik lány egyetértő mosollyal bólogatott.

- Egyébként később meghívott a koncertjükre, bár... Kicsit szomorúnak tűnt, mert, mint mondta, ez lesz az utolsó. Feloszlanak.

A Wreckage, amely inkább amolyan szükségmegoldás volt Freddie számára (mivel a Smile-ba esélytelen lett volna a bejutás), végül valóban nem hozta meg a várt eredményt, és december utolsó napjára tűzték ki a legvégső, amolyan búcsúkoncertjüket.

Reena sajnálta őket; bár a banda többi tagja nem volt különösebben kiemelkedő, Freddie-ben megvolt a potenciál és majd' belegebedt abba, hogy végre megmutathassa a világnak, mire is képes.

- Hidd el, eljön még a te időd! – próbálta biztatni a barátját, de Freddie nem túl nagy lelkesedéssel fogadta. A hangulatán sokat rontott az is, hogy a Smile akkoriban kapott lehetőséget egy amerikai kislemez felvételére, és míg azt látta, a barátai egyre közelebb kerülnek a sikerhez, addig ő semmit sem tudott felmutatni.

Végül azonban könnyeden vállat vont, és valahol magát is felvidítva ezzel, azt mondta:

- Roger felajánlotta, hogy a koncert után tarthatnánk náluk egy kisebb házibulit; ha már úgyis az év utolsó napja lesz...

- Jól hangzik.

Remélte, ez a koncert és buli legalább arra lehetőséget ad majd, hogy Freddie és Mary kicsit összehangolódjanak – nehéz volt, mert kívülállóként ő is és a többiek is látták köztük a vibrálást, ők azonban ezt nem vették észre.