Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

Here come the law gonna break down the door

Reena rögtön január elején megüzente a főnökének, hogy amennyiben van egy kis ideje rá, beszélni szeretne vele.

Mivel nem kedvelte a mellébeszélést, így amint bejutott a jó főnök úrhoz, azon nyomban a lényegre tért:

- Szeretném benyújtani a felmondásomat.

A férfi, aki egészen addig csekély figyelmet fordított rá, épp csak felpillantott az iratai közül, amikor belépett, ezzel véve tudomást a jelenlétéről, erre már felnézett.

Elgondolkodva kezdte el méregetni őt, mire a lány kissé megfeszült, de viszonozta a tekintetét.

A főnöke a harmincas évei elején, vagy a negyvenes évei elején járhatott. Középtermetű, átlagos testalkatú férfi volt, rövid, barna hajjal, mindig gondosan simára borotvált profillal, kissé horgas orral. Nem különösebben volt jóképű, mégis úgy tett, mintha az lenne, ez a magabiztos fellépés pedig akaratlanul is vonzalmat, vagy szimpátiát ébresztett sok emberben... Benne, aki már ismerte a külső mögötti sötét mélységeket, jó ideje inkább csak undort keltett.

- Csukja be az ajtót, Reena, és üljön le! – szólalt meg végül. A fiatal nő kelletlenül tett eleget mindkét felkérésnek.

Mikor mondhatni kettesben maradtak, a férfi arcán a nyugodtság mázát düh váltotta fel, habár igyekezett palástolni ezt, és továbbra is udvariasan beszélni.

- Csalódtam magában, Reena – mondta hirtelen. – Mikor felvettem ide, sokan bolondnak néztek, hogy esélyt adok egy zöldfülű újoncnak, egy ilyen neves lapnál, mint a miénk, ahol nincsen második lehetőség. Én mégis éreztem legbelül, hogy jó döntést hozok; valahogy rögtön megláttam magában a potenciált... Most pedig, amikor a kezdeti apró-cseprő hibák után kineveltük magát, és hozhatná azokat az eredményeket, amiket mindig is vártam magától, egyszerűen elmegy?

- Sajnálom – felelte hűvösen. – Ne higgye, hogy nem vagyok hálás a bizalmáért, ugyanakkor örök hűséget sem fogadtam soha.

- Melyik konkurensünk környékezte meg? – vágott közbe a férfi, tökéletesen elengedve a füle mellett, amit mondott. – Akármennyit ígértek, ne higgyen nekik! Ha marad, akár idővel a háromszorosát is kereshetné annak, amennyit most.

- Egyik sem. Az a helyzet, hogy egy régi ismerősöm keresett sajtóst a bandájuk számára...

A főnöke gúnyos kacajjal szakította félbe.

- Értsem úgy, hogy valami „futottak még" sztárokat akar inkább patronálni, akik akár már pár éven belül eltűnhetnek a süllyesztőben, az itteni biztos állása dacára? És én még okos nőnek tartottam magát!

Reena érezte, hogy elönti a mérhetetlen düh - kicsit még be is könnyezett tőle. Már csak azért is felmérgelte magát, mert azt be kellett ismernie, akármennyire bunkón fogalmazta meg a férfi a mondandóját, volt némi igazság abban, amit mondott.

- Akkor az már az én felelősségem lesz – felelte csendesen. Nagyon szeretett volna már kiszabadulni innen.

A főnök hitetlenkedve megcsóválta a fejét.

- Gondolja át ezt még egyszer! Nagy kár lenne felesleges munkára pazarolni az idejét és a tehetségét.

- Köszönöm, de már átgondoltam mindent. Az ismerősöm két héttel ezelőtt vette fel velem a kapcsolatot, volt időm mindent alaposan felmérni magamban. A döntésem végleges és visszavonhatatlan.

A férfi szemmel láthatóan ettől még inkább felhergelte magát.

- Nem hiszem el magát! Pedig egyszer már jól átvetett a palánkon, mikor bekapta a legyet, és azt hittem, kiesik nekünk évekre! Aztán meg használhatatlan volt hetekig...