Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

I am forever searching high and low

Három évvel később:

Reena felvont szemöldökkel pillantott fel az öccsére; Max kerekre nyitott kiskutyaszemekkel pislogott rá, és ez általában azt jelentette, hogy kérni szeretne tőle valamit.

Az elmúlt évek mindent összevetve eseménydúsan teltek; többek közt a barátjával mindketten lediplomázottak, munkájuk lett, másik lakásuk, és lassan egy fél éve annak is, hogy az öccse náluk élt.

Jól emlékezett rá, amikor egy délutánon Max kétségbeesetten felhívta, ő pedig nem győzte megnyugtatni, majd a beszélgetés végén azzal köszönt el, megbeszéli a dolgot Timmel, ne féljen...

Merte remélni, hogy a másik igent mond majd.

Mialatt várakozott, olyannyira elmerült a gondolataiban, hogy arra eszmélt csak fel, mikor valaki megbökte az orrát.

- Bocsánat! Szóltam neked, de nem figyeltél. Merre jártál? – kérdezte Tim halovány mosollyal, mialatt leült mellé a kanapéra.

- Kérni szeretnék tőled valamit – csapott bele egyenest a közepébe.

- Oké...? – nézett vissza rá várakozóan a férfi; mikor nem felelt azonnal, halkan felsóhajtott. – Drágám, szerinted tudsz tőlem bármi olyat kérni, amire képes lennék nemet mondani? Pláne, ha közben így nézel rám? – kérdezte, túljátszott drámaisággal, mire Reena halkan felkuncogott, és megforgatta a szemét.

- Nem, magamtól is tudom, hogy borzalmasan elkényeztetsz, de most másról van szó – ugyanis elsősorban nem magamnak kérem ezt a bizonyos dolgot. – Nagy levegőt vett, majd folytatta. – Az öcsémről van szó. Az utóbbi időben iszonyatosan megnőtt a lakbér, ketten is csak alig tudták fizetni, úgy, hogy munka mellett azért ott van neki az iskola is. A lakótársa mostanra besokallt; arra jutott, hazaköltözik a szüleihez, szóval egyedül pláne nem tudná kifizetni. A szüleinkhez nem akar visszamenni... A kérés a következő: addig, amíg be nem fejezi a sulit, nálunk maradhatna? Még egy éve van vissza, és amennyire lehet, be is szállna a költségekbe...

- Persze.

A gyors és határozott válasz hallatán meglepetten pislogott egy sort.

- Ennyi?

- Miért, mire számítottál?

- Kis győzködésre, talán... Tudom, hogy csak nemrég költöztünk ide, és tulajdonképp most kezdtük el igazán az önálló életet, és ehhez most nem hiányzik neked egy harmadik.

- Nem, nem hiányzik; de ha egyszer szüksége van ránk, segítünk. Tudod, hogy kedvelem az öcsédet, és sose hagynám, hogy visszakényszerüljön a szüleitekhez, ha egyszer annyira nem akar, és van más lehetősége... Vagy az utcára kerüljön.

Reena ekkor a nyakába borult.

- Köszönöm, köszönöm, annyira köszönöm, mondtam már, mennyire imádlak?

- Valami rémlik, de tudod, mit? Inkább mutasd meg – fektette végig a heverőn. – Ha a testvéred úgyis itt lesz, a kanapé egy időre kilőve...

- Mi a baj? – kérdezte aztán, amikor Max csak állt előtte, a száját rágta, és nem szólt semmit.

A kérdésre felsóhajtott.

- Lehet, meg fogok halni – de még nem biztos, attól függ, hogy valaki, akit te is ismersz, hogy reagál arra, amit valaki, akit még nem ismersz, de majd meg fogsz, elmond neki, és amit mindjárt én is elmondok neked...