Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

Oh, you made me love you...

- Te hallottál bármit anyáékról? Úgy volt, egy hónap múlva toboroznak össze minket, de az már rég elmúlt és semmi – kérdezte Max egy ízben, mikor a nyári szünet kezdetén összefutott a nővérével, és egy kávézó teraszán ücsörögve beszélgettek.

Reena cseppet elhúzta a száját.

- Pont most akartam mondani, de megelőztél... A minap apa, legnagyobb meglepetésemre, telefonált. Igazából nem akart semmi érdemlegeset közölni, csak ilyen általános semmiségekről volt szó – biztos emlékszel még, mikről bájcsevegtünk annak idején ebéd közben.

- Azok a régi szép idők, mennyire nem hiányoznak...

- Ami a lényeg – vette át ismét a szót a lány -, végül én magam vetettem fel, mi lesz most azzal a bizonyos találkozóval. Apa csak annyit felelt erre: majd eljön annak is az ideje, csak még el kell intézniük hozzá valamit. És hogy majd jelentkezik. Ezután letette.

- A szokásos – dobolt unottan az asztalon Max. – Sokat beszél, keveset mond. Fogadok veled bármibe, hogy a végén semmi lesz ebből.

- Miket beszélsz? Ne igen ragadtasd magad fogadásokra: még csak most kezded el az egyetemet.

Az öccse nevetve meglökte a vállát, majd komolyabbra fordította a szót:

- Reena, neked van akár csak halvány elképzelésed is arról, apáék mit akarhatnak tőlünk?

- Azt mondta korábban, be akarnak mutatni valakit. Gondolod – fogta suttogóra a hangját -, gondolod, hogy az öccsét?

Max egy percre elmerengett, majd megcsóválta a fejét.

- Nekem nagyon úgy festett, hogy ezzel az egésszel megint csak az a céljuk, hogy hassanak ránk, és meggyőzzenek a maguk igazáról. De vele mégis mit tudnának bebizonyítani? Azzal soha nem volt gond...

- Igaz... Mindegy. Ahogy apa is mondta: majd mindent megtudunk, ha eljön az ideje.

- Ha, eljön egyáltalán – kötötte az ebet a karóhoz a fiú.

Reena inkább ráhagyta.

Mikor elköszöntek egymástól, és hazaindult, valahol félúton kellemetlen érzése támadt: határozottan úgy észlelte, mintha valaki követné. Azonban, valahányszor hátrafordult, senkit nem látott.

Lassanként kezdenék megőrülni, vagy mi van?

Kis gondolkodás után azonban arra jutott, paranoiai ide vagy oda, még előfordulhat, hogy valaki tényleg követi – valaki olyan, akivel a legkevésbé sem szeretne egymagában összefutni.

Így egy hosszas kerülőt megtéve tért végül haza.

...

Pár nappal később, mikor szokás szerint dolgozni ment, látta, hogy a kedvenc kolléganője, Amy, savanyú arcot vág.

- Én is imádom ezt a munkát, de azért ennyire nem kell, hogy szétvessen a boldogság – jegyezte meg cinikusan; a tüsi hajú lány halkan mormogott csak valamit. – Valami baj van? Tudok segíteni? – kérdezte aztán kedvesebben.

- Ahr! – mordult fel Amy dühösen. – A lakótársam lelépett; találtak a pasijával egy közös lakást, szóval kiköltözött, otthagyott engem a számlákkal... Három év alatt ez már a negyedik, aki összecuccol egy hapsival.

- Nem lehet, hogy ez annak a jele, hogy lassanként neked is kellene találnod egy pasit, és vele összebútorozni? – vetette fel Reena, csak félig-meddig komolyan.