Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

Don't move, don't speak, don't feel no pain

Mikor Reena másnap reggel felnyitotta a szemét, kezdetben teljesen megfeledkezett mindenről, ami előző nap történt – szokás szerint, az órára pislantott legelőször, majd megállapította, hogy még csak fél hat, nyugodtan visszaaludhat...

Aztán, mintegy villámcsapásszerűen, eszébe jutott a tegnapi nagy újság, és szinte minden álom kiszökött a szeméből - a keze pedig mintegy automatikusan a hasára vándorolt.

Tegnap még a sokk és ijedség uralkodott rajta, amit a hír okozott; most, hogy valamelyest már lecsillapodott, és más szempontból is végiggondolta az dolgokat, egészen más érzelmek lettek úrrá rajta: valamiféle izgalommal vegyes öröm.

Széles mosollyal az arcán fordult alvó barátjához és nyomott egy puszit az arcára; Tim halkan mormogott valamit álmában és átvetve a karját rajta, közelebb húzta magához. Ahogy lassan ismét álomba merült a másik karjai közt, felidézte magában egy korábbi beszélgetésüket, talán egy évvel ezelőttről, mikor épp másik lakást kerestek...

- Mégis mekkorában gondolkozol? Csak úgy kérdem...

- Legalább két plusz szobát kalkuláljunk be, tudod, a gyerekeinknek... Mert, ugye, lesznek gyerekeink? – nézett rá akkor a fiú, kicsit elbizonytalanodva; nem is csoda, hiszen egészen odáig erről még nem beszéltek, még ha talán külön-külön fel is ötlött már bennük a gondolat.

Reena kicsit zavartan elmosolyodott és lesütötte a szemét.

- Persze; mennyit akarsz? – tette fel aztán a kérdést.

Timnek fülig ugrott a szája.

- Tőled? Egy tucatot - vágta rá könnyedén, adva egy csókot az ajkára; Reena ellenben kicsit szkeptikus arcot vágott.

- Nem tagadom, nagyon kellemes lenne megcsinálni őket, de azért maradjunk a realitás talaján! Én valahogy mindig egy gyerekben gondolkodtam – tette hozzá, mire a fiú elhúzta a száját.

- Nem szeretném, hogy a gyerekem egyke legyen; én is az vagyok, és mindig szerettem volna, ha lenne egy testvérem... Te nem örülsz, hogy van egy öcséd?

- Jogos. Akkor egyezzünk ki egyelőre kettőben, aztán majd meglátjuk.

- Részemről rendben.

Az emlék hatására halkan felkuncogott.

Ha ilyen tempóban haladnak, talán tényleg megérik, hogy lesz egy fészekalja gyerekük.

....

Mikor Brian, újabb kusza álomképek sora után, ismét felriadt, rögtön tudta, hogy nincs egyedül – de egyben azt is, hogy nem az van mellette, mint akinek a jelenlétében elszenderedett.

- Rog...?

- Brian? – hajolt közelebb hozzá az illető, aggodalmasan.

Chrissie.

Ez valahogy mindent megmagyarázott – így már teljesen érthető volt, Roger miért nem maradt mellette.

Szíve szerint ő is elkerülte volna még ezt a találkozást és beszélgetést; tartott attól, hogy kiülne az arcára a bűntudat.

Még a turné elején, volt egy éjszaka, amiről Rog és ő azóta sem beszéltek, de mindketten tisztán emlékeztek rá – habár nem voltak teljesen józanok, és ez talán adhatott volna valamiféle halovány mentséget, de tudta, felmenteni így sem fogja semmi alól. Akkortájt még aránylag jól érezte magát, így mikor Freddie felvetette, nézzenek kicsit szét a városban, rúgjanak ki a hámból, és a többi, Roghoz és John-hoz hasonlóan, ő sem tiltakozott. A végén persze, nem kicsit spiccesen botorkáltak vissza a szállásukra.