Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

...why did I never ever see she'd step on me

Az elkövetkezendő pár nap eseményei aztán olyannyira elvonták Reena figyelmét, hogy egészen megfeledkezett arról, hogy egy héttel későbbre, szombatra, családlátogatásra hivatalos a (talán) jövendőbeli anyósához és apósához.

Így, amikor csütörtökön este Tim megkérdezés, hogy ugye nem felejtette el, és a történtek után is akar-e még menni egyáltalán, egészen lesápadt.

- Um, a helyzet az, hogy de, kiment a fejemből... Sok dolog összejött mostanság – felelte elszorult torokkal.

Miután egyik nap, abban az időpontban, amikor Tessa elmondása alapján a (most már) volt barátja dolgozott, többedmagukkal elmentek hozzájuk és elhozták a holmijait, ezzel pedig hivatalosan is átcuccolt Mrs. Andrew-hoz – búcsúzóul csupán egyetlen rövid üzenetet hagyott maga után, amiben tudatta, köztük immáron mindennek vége, és többet látni sem akarja.

Az exével azóta sem találkozott, ez azonban ahelyett, hogy megnyugtatta volna, csak még inkább felzaklatta a szőke lányt.

- Ismerem már – hajtogatta. – Előbb kivár, aztán, amikor a legkevésbé számítok rá.. Akkor fog ismét felbukkanni.

Azt azonban kategorikusan elutasította, hogy feljelentést tegyenek. Elmondása szerint nem vágyott semmi másra, minthogy végleg maga mögött hagyhassa a múltját és új életet kezdhessen. Semmi kedvet nem érzett ahhoz, hogy most bíróságra mászkáljon és pereskedjen.

Feljelentés azonban ide vagy oda, a múltját így sem tudta annyira egyszerűen elfelejteni. Újdonsült „lakótársa", Mrs. Andrew, bizalmasan megsúgta Reenának és Marynek, hogy a lányt majd' minden éjjel rémálmok gyötörték: ilyenkor általában sikoltozva tért magához, verejtékben úszva. Az idegen hely látványa, amit egyelőre még nem tudott álmából felriadva rögvest beazonosítani, csak még jobban megijesztette.

Ugyanakkor, ahogy a rendőrségről, úgy arról sem akart hallani, hogy pszichológushoz menjen, sőt: alapvetően elutasította, hogy bármiről beszélnie kelljen, ami korábban vele történt. Egyszerűen tagadásba kezdett: ami volt, az meg sem történt, ha tudomást sem vesz róla.

Reena és Mary sajnálták őt, és tudták, hogy mennyire szenved legbelül, de arról már fogalmuk sem volt, hogyan segíthetnének rajta. Erőltetni nem szerettek volna semmit.

Végül Reena arra jutott, legjobb talán az lenne, ha egyelőre hagynák őt, aztán amikor készen áll, akkor majd elmondja, amiről úgy érzi, beszélni szeretne – addig pedig megpróbálhatnák elterelni a figyelmét.

Így a szerdai napon – amikor Mary korán végzett, neki és Tessának pedig nem volt délutáni órája –, felvetette, hogy menjenek el moziba, így, hármasban.

- Nincs más dolgotok? A párotokkal? – vetette fel Tessa kissé szégyenlősen.

Reena legyintett egyet.

- Egy délutánt meglesznek nélkülünk. Hagyjuk most a pasikat, legyünk csak csajok! Amúgy is, már régóta szerettem volna megnézni egy filmet, úgy, hogy közben nem szorongatják a kezem... - tette hozzá viccelődve, amivel sikerült egy halk kuncogást kiváltania Tessából.

Végül így mentek el hármasban moziba – a legújabb James Bond-filmet nézték meg, a kínálatból ez volt az, ami aránylag mindannyiukat érdekelte, és nem tűnt túl megrázónak sem; az utóbbi időben feltűnően sok háborús film volt a repertoárban...

Végeredményben kellemes estéjük volt.

Mindemellett pedig igyekezett felkészíteni az öccsét is az önálló életre – Max ugyan, jó kamaszfiúsan, próbált flegmázni, és lazának mutatni magának, azonban egyértelmű volt, hogy legbelül fél. És ha őszinte akart lenni, ő is félt – féltette a testvérét. Ha választania kellett volna, legszívesebben maga mellett tudta volna még, hogy figyelhessen rá; de tisztában voltak vele mindketten, hogy ez lehetetlen.