Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

Find me somebody to love

Mikor hosszú-hosszú idővel később – amit, persze, ők még hosszabbnak éreztek, mint amennyi valójában volt -, és hat hét csúszással elkészült a dal, amin Freddie odáig minden erejét megfeszítve dolgozott, és aminek a Bohemian Rhapsody nevet adta, arra jutottak, a meghallgatás pillanatában: megérte.

Tényleg, csak arra gondoltak mindnyájan: megérte.

- Azt hiszem, ez az életem egyik kibaszott műremeke! – dőlt hátra a székében Freddie vigyorogva.

- Ó, több is lesz? – néztek rá a többiek tetetett csodálkozással – persze, csak ugratták őt.

- Ugyan már, drágáim – még csak most kezdek belelendülni!

....

Három hónappal később:

A fiatal, sötét hajú, csinos lány először észre sem vette az idős asszonyt – ha rá is pillantott, akkor sem tulajdoníthatott neki különösebb jelentőséget, mint akármelyik másik utasnak a vonaton, így csak ment tovább, és pár üléssel később helyet foglalt. Nem is sejthette akkor még, hogy ennek a hölgynek köszönhetően találkozik majd először élete egyik kiemelt figurájával.

Ami végül is felhívta rá a figyelmét, az a folyamatos papírzörgés volt.

Eleinte megpróbálta figyelmen kívül hagyni, bár elég zavarónak találta. Mikor hosszú percekkel később is kitartóan érkezett felé a csörömpölés, nem állta meg, hátrafordult.

Ekkor mérhette fel jobban az útitársát, és ekkor döntötte el azt is: ha szól is, udvariasan teszi. Az illető alacsony, törékeny idős hölgy volt, elegáns, gyöngyszürke kosztümben, és éppen egy térképpel babrált – csinosnak és megnyerőnek találta, mint aki épp valami fontos eseményre készül, egyedül talán a haja rontotta el az összképet: rövidre vágott, ezüstös haján látszott, hogy olyan frissen mosott volt, hogy esélye sem volt még megszáradni, nedvesen tapadt a homlokára.

Az asszony végül megérezhette, hogy nézik, mert felpillantott, és szinte azonnal megértette, miért fordult hátra hozzá az ismeretlen lány.

- Elnézést a zajongásért... Egy címet próbálok megkeresni – szabadkozott.

- Semmi baj... Segíthetek esetleg? – ajánlotta fel.

- Nagyon kedves, köszönöm... Ezt a helyet próbálom megtalálni – mutatott fel egy cetlit, rajta az említett úticéllal. Kis gondolkodás után rájött, tudja, merre van, igaz, olyan sokszor ő maga sem járt arra. Áttelepedve az idősebb nő mellé, megmutatta neki a térképén, illetve elmagyarázta, pontosan hogyan és milyen módon tud eljutni a nevezett címre.

A végén az asszony hálásan bólintott.

- Azt hiszem, most már menni fog, köszönöm, kedves!

- Igazán nincs mit! Valami ünnepségre hivatalos? – érdeklődött udvariasan.

- Az egyik legnagyobbra – az unokám férjhez megy!

- Ó, gratulálok!

- Köszönöm... Csak remélni merem, hogy a hajam megszárad addig, de olyan sietve jöttem el, a hajcsavarókat is épp csak bedobáltam a táskámba... - Hirtelen zavartan elhallgatott.

- Talán késésben van?

- Nem mondanám... - Halkan felsóhajtott. - Amennyiben tényleg érdekli... Egy idősek otthonában élek, már jó pár éve. A minap azt mondták, nem tanácsolják, hogy, idézem, az én állapotomban, elutazzak. Most, amikor az egyetlen lányunokám esküvője lesz! Szóval, elég az hozzá, valahogy sikerült összekészülődnöm, majd kiosontam és most itt vagyok. A gyerekek nem is tudják, hogy úton vagyok, gondolom jól meglepődnek majd, talán le is szidnak...