Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

Don't you hear my call...?

Két hónappal később került sor Brian és Chrissie esküvőjére – eredetileg tovább is elhúzódhatott volna, de a leendő ara szülei olyannyira megörültek annak, hogy a lányuk férjhez megy, hogy időt, pénzt, energiát nem sajnálva vetették bele magukat a készületekbe. Brian felmenői is hasonlóan nagylelkűen segédkeztek, bár rajtuk a férfi már kevésbé látott lelkesedést – talán, ahogy a barátai és bandatársai is, úgy ők is sejtették, mire megy ki ez az egész. Talán attól a perctől fogva tudták, hogy bemutatta nekik Chrissie-t. A nagy eseményre végül egy elegáns éttermet béreltek ki, miután az anyakönyvvezető előtt már kimondták a (talán) boldogító igent.

Mikor eljött a nagy nap, Brian érezte, hogy kezd bepánikolni – és megfordult a fejében a gondolat, hogy talán ez az egész mégsem volt olyan jó ötlet...

Vajon késő lenne már meghátrálni? – gondolta, a száját rágva, mialatt a szobájában mászkált fel s alá – úgy egyeztek meg Chrissie-vel, hogy mindketten odahaza, a szüleik házában készülődnek, és majd csak az anyakönyvvezetőnél találkoznak. Miután elkészült, azt mondta mindenkinek, szeretne egy kicsit még egyedül lenni, és elküldte őket. Már mindenki odalent várt rá, még félóra és indulniuk kell...

Mit szólnának vajon, ha azzal menne le: most azonnal felhívja Chrissie-t és lemondja az egészet, nem lesz esküvő?

Mialatt ezen tépelődött, hirtelen valaki bekopogott.

- Brian, zavarhatlak egy kicsit? – Roger hangjára ismert.

Eredetileg, a kopácsolást hallva azt tervezte, elzavarja, akárki is az, de Rogert végül mégsem tudta elküldeni.

- Gyere be!

A szőke dobos fantasztikusan festett a sötétkék öltönyében, elegáns nyakkendőjével, és a vállára omló zabolátlan, szőke hajával – ugyan kicsit sápadtabb volt, mint általában, de alapvetően nyugodtnak tűnt.

- Jól nézel ki! – dicsérte meg udvariasan, de közben végig a padlóra szegezte a tekintetét. – Nos, hát, ez a nap is eljött! Izgulsz?

- Rettegek – ismerte be a gitáros, mire Roger végre ránézett – a tekintetében megvillant valami, de aztán ismét rendezte a vonásait.

- Nincs mitől, Bri! Chrissie nagyon szeret téged, és boldogok lesztek! Tudom, hogy így lesz! És megmondtam: én ott leszek melletted, sőt, mi ott leszünk! A Queen nem hagyja magára a családtagjait! – Kis szünet után hozzátette: - Viszont... Ha nem haragszol, nem maradok sokáig: a szertartás után elkísérlek titeket a bulira, kicsit körbenézek, jópofizok egy sort, aztán mennék is. Ma valahogy nincs hangulatom a hajnalig tartó partizáshoz - tette hozzá, miközben mindketten tudták, az igazság nem ez.

- Persze, megértem... Rog! – szólt utána, mikor a másik már menni készült.

- Ne! – szakította félbe a szőke férfi. – Figyelj rám, Brian! Van valami, amire rájöttem az elmúlt időben, és az az, mennyire fontos dolog is az, ha valakinek megadatik a család és a saját gyerek. Ott voltam, amikor az orvos megmondta Timnek, elment a babájuk – Brian erre lehunyt szemmel bólintott. Az elmúlt időszak kőkemény volt a barátaik számára, ez tisztán látszott rajtuk, hiába próbálták a külvilág előtt ezt elrejteni. Mostanára kezdtek talpra állni, legalábbis egyre többször láttak mindkettejük arcán őszinte örömöt, és ha a lány időnként el is pityeredett, a könnyeit letörölve képes volt mosolyogni. Amikor anno elküldték nekik a meghívót az esküvőre, megüzenték melléje, hogy tökéletesen megértik, ha most nem éreznek kedvet a szórakozáshoz, de végül mégis eljöttek. – És láttam, ez valahol mindkettőjüket megölte belülről. Rájöttem, azzal, ha rád akaszkodom, valahol ezzel megölöm a leendő gyerekeidet – hiszen esélyt sem adok annak, hogy egyáltalán lehessenek! Tudom, hogy mindig is szerettél volna családot – nekünk pedig nem lehet! Még ha más is lenne a világ, ha örökbe fogadhatnánk, az se lenne ugyanaz. Nem ugyanaz, mintha a karodba vehetnéd az újszülött fiadat vagy lányodat, és a szemébe nézve magadra, vagy a párodra ismernél... - Itt kicsit elcsuklott a hangja, és Brian is érezte, hogy könnyek szúrják a szemét. – Akármitől is tartasz, ezt már csináld végig – és hidd el, a végén boldogabb leszel, mint velem akármikor.