Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

Is this the world we created?

Pár nappal később aztán, az ő nagy örömére, és Freddie bánatára, kezdetét vehette az ominózus interjú az igazi nagy hallal.

- Mostanában ritkán adtál interjút – jegyezte meg Reena, a beszélgetés kezdetén.

- Így van – támasztotta alá a férfi. – Utálom őket – tette még hozzá.

- Miért?

- Talán furcsán fog ez hangzani, de mélyen legbelül igazából mindig is félénk voltam és gátlásos, éppen ezért, sosem szerettem olyanokkal beszélgetni, akiket nem ismerek igazán. Meg persze, a többség annak akar látni, amit a színpadon mutatok magamból, de a valódi énemet senki sem ismeri. Soha nem is fogja senki megismerni – fűzte még hozzá nagy titokzatosan.

- Mit gondolsz, ez a bizonyos félénkség mindig is a személyiség részét képezte, vagy a siker hatására lettél gátlásosabb legbelül? – kérdezte aztán a nő.

Az énekes ezen kicsit elgondolkodott.

- Azt hiszem, valahol mindig is a részem volt, gyerekkoromtól kezdve; függetlenül attól, hogy olyan környezetben nőttem fel, ahol korán ki kellett állnom magamért.

- Ha jól tudom, Zanzibárban születtél – mondta, mintha nem lett volna ezzel tökéletesen tisztában.

- Így van. Indiában jártam iskolába, aztán onnan költöztünk Angliába. Meglehetősen kusza gyerekkorom volt, azt hiszem.

- Mindig is a zeneiparban képzelted el a jövődet? – Tekintve a közelebbi ismeretségüket, kissé butának érezte a kérdést, mindenesetre, ilyenkor mindig az lebegett a szeme előtt, hogy itt most nem saját magaként van jelen, hanem a közönség kérdéseit közvetítve. Másfelől, ez éppenséggel őt is érdekelte, mivel sosem került így, konkrétan szóba közöttük. Kíváncsi volt rá, vajon a másiknak a zenén kívül akadt-e más, nagy álma is.

- Nos, mindig is a zene izgatott leginkább, de akadtak más terveim is. Eleinte, mivel elég jól rajzoltam, grafikusnak készültem, ez tűnt logikusnak, majd a főiskolán még inkább a zene felé fordult a figyelmem. Miután megismertem Briant és Rogert, azon kaptam magam, hogy többet próbáljuk a számainkat, mint amennyit a főiskolán tanulok, így nem is volt kérdéses, hogy talán érdemes lenne komolyabban is rámenni a dologra és ebből megélni. Azt hiszem, elég jól sikerült.

- Mi az oka annak, hogy még ennyi év után is együtt van a banda?

- Miért, szerinted hagynánk, hogy elússzon ez a nagyszerű pénzszerzési lehetőség, drágám? – húzta fel a szemöldökét az énekes. – Ennyire nem vagyunk hülyék!

- Ó, vagyis akkor gazdag vagy? – ment bele a játékba Reena.

- Meghiszem azt!

- Mennyire?

- Iszonyatosan!

- És mihez kezdesz azzal az iszonyatos mennyiségű pénzzel?

- Elszóróm! Utána még többet keresek és kezdem az egészet elölről.

- Oké – vette komolyabbra a szót a nő, miután kinevették magukat. – A nagyszerű pénzszerzési lehetőségen túl mi tartja egyben a bandát?

Ekkor az énekes már érdemben is válaszolt:

- Azt hiszem, leginkább az, hogy bár egészen mások vagyunk mi négyen, a Queen, mint olyan, mindannyiunk legnagyobb álmát testesíti meg. Emiatt hajlunk a kompromisszumokra. Egyébként meg vitatkozunk, mint a kisgyerekek – ha például egy helyiségben vagyok a gitárosunkkal, öt percnél is tovább, egyre erősebb a késztetés bennem, hogy lekeverjek neki egyet. Erre még nem került sor. – Kicsit elhallgatott. – De van időnk, nem igaz?