Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

Go to sleep and dream again

Reena magában szitkozódott, mialatt felkapta a fürdőszoba ajtaján lógó köntösét - mindeközben a bejárat előtt álló, kitartó valaki valósággal rátapadt a csengőre.

- Megyek már! – kiáltotta idegesen, az előszobába sietve. – Ki az?

- Tim.

Erre már kitárta az ajtót; a következő, amit megpillantott, az a levegő után kapkodó szívszerelme volt, aki úgy festett, mintha a fél város keresztül-kasul rohanta volna.

- Lefutottad a maratont? Nehogy még a végén szívrohamot kapj itt nekem! – jegyezte meg, meglehetősen cinikusan.

- Ne haragudj, észre se vettem, hogy eljöttél – kezdett kapásból mentegetőzni a másik. – Csak annyira...

- Annyira belemerültél, hogy lenyomd Roger fejhangját, hogy ez már nem tűnt fel. Semmi gond – felelte, egy fokkal már nyugodtabban.

- Jól vagy? – kérdezte aztán a fiú, miután beljebb tessékelte.

Erre valamiért ismét elszakadt nála a cérna.

- Köszönöm kedves kérdésed, megvagyok – mondta a lány, idegesen tikkelő szemekkel - a közelebbi barátai, ismerősei, akik már eléggé jól ismerték ahhoz, hogy tudják, milyen, ha igazán dühös, általában ilyenkor fogták menekülőre a dolgot; egy röpke pillanatra átfutott az agyán a gondolat, hogy úgy fest, a kapcsolata Timmel talán most fog még egy szinttel feljebb lépni. – Leszámítva, hogy pocsék napom volt, az egyik tanárom teljesen váratlanul, anélkül, hogy ezt előre megbeszéltük volna, kihívott prezentálni, majd élvezettel megalázott az egész csoport előtt... Meg hogy aztán az eső is eleredt, és bőrig áztam, mire hazaértem... És persze, hogy mindennek a tetejébe még Rog is jól leüvöltött, hab a torta gyanánt pedig megjött és mindjárt leszakad a méhem... Nos, mindezektől eltekintve, köszönöm még egyszer, remekül megvagyok! Soha jobban – forgatta meg a szemét nyomaték gyanánt.

A következő pillanatban Tim szorosan magához ölelte – ettől az álla is leesett.

- Szegénykém! – mormogta együttérzően, mire Reena egyik meglepetésből a másik megdöbbenésbe esett; konkrétan úgy viselkedett, mint egy utolsó hisztérika, a másik meg nemhogy nem akadt fenn ezen, de még vigasztalta is... Még az előző kapcsolatában Chuck, ha azokon a bizonyos napokon kicsit élesebb hangot ütött meg vele szemben, mindig faképnél hagyta egy „Majd beszélünk, ha majd ismét normális leszel!" megjegyzéssel.

Abban a pillanatban egy kicsit ismét beleszeretett a barátjába.

- Hogy tudnék segíteni? – kérdezte aztán a fiú, a haját simogatva, mialatt Reena a vállába fúrta az arcát.

- Hm – dünnyögte elgondolkodva. – Ölelkezzünk, simogass és hozz kaját!

- Egyszerre mind a hármat? Kicsit túlbecsülöd a képességeimet – jegyezte meg Tim, mire a lány végre elnevette magát.

- Na jó, akkor sorjában! Intézd a kaját, addig én rendbe rakom a fürdőt, mert jelen pillanatban úgy fest a kád, mintha megöltek volna benne valakit...

Mikor félórával később már a barátja karjai közt dorombolt, félálomban, határozottan jobban érezte magát.

...

Éjfél körül váratlanul ismét csengettek.

Hirtelen azt hitte, csak álmodik, de ahogy lassanként kezdett magához térni, rájött, hogy bizony, nagyon is a valóságban szól a csengő.

Halkan elmormogott egy szitokszót, majd amilyen óvatosan csak tudott, kibontakozott a másik öleléséből; Tim egy pillanatra felhorkantott, aztán, mintha mi sem történt volna, aludt tovább.