Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

So many lonely faces scattered all around

Az egész úgy érte Briant, mint derült égből a villámcsapás: abszolút nem számított rá.

Hiába romlott meg a viszonyuk, arra azért álmában sem számított volna, hogy egy nap meg kell élnie, amint a felesége beállít hozzá a kis házi stúdiójába, a kezében egy nagy, láthatóan jól megtömött táskával.

- Mész valahová? – kérdezte csodálkozva, mire Chrissie savanyú mosolyra húzta az ajkát.

- Nem, nem én megyek el – hanem te, most rögtön!

- Micsoda?! – kapta fel a fejét elképedve. – Most csak viccelsz, ugye?

Amint kiejtette a száján ezt a kérdést, rögtön meg is kapta rá a választ: a nő arckifejezése minden másnál többet mondott.

- Nem vagyok éppen vicces kedvemben. Tudom, te talán azt hitted, teljesen hülye vagyok, de attól még látom, mi zajlik körülöttem. Jó ideje tisztában vagyok vele, hogy ez a te dolgod Rogerrel azóta is tart... Lelki értelemben legalábbis biztosan mindig is tartott, és nem is igen fog elmúlni, és azt hiszem, a közelmúltban ismét felelevenítettéket a kapcsolatotokat.

- Nem hiszem azt, hogy hülye vagy! – reagált kapásból a, talán leglényegtelenebb információra mindabból, amit a felesége az imént előadott.

- Annál rosszabb! – nevetett fel a nő idegesen.

- És – folytatta aztán a gitáros, meglehetősen vonakodva. – Annak már vége van – jelentette ki, annyira határozottan, amennyire csak lehetett.

- Nekem nem úgy tűnt – szólt aztán Chrissie; most már nem is tűnt sem idegesnek, sem dühösnek, hanem csak végtelenül szomorúnak. – És már vége?! Talán el sem kellett volna kezdődnie... De most már teljesen mindegy.

- Chrissie, kérlek... Én próbálkozom...

- Tudom, ezt is észrevettem. Már-már rossz nézni, mennyire próbálkozol! Talán ezért sem szóltam eddig semmit; kíváncsi voltam, mikor jön el az a pont, amikor inkább feladod, és te döntesz úgy, hogy kisétálsz ebből a házasságból, örökre. De aztán sose tetted, igazából, nem is értem, miért... Gondolom, a gyerekek miatt. Viszont, én már nem bírtam ezt tovább nézni, így arra jutottam, én küldelek el, ha magadtól nem akarsz menni; márpedig nem fogsz, ezt tisztán látom. Úgyhogy ennyi – dobta le elé a táskát, mialatt a férfi szájtátva hallgatta végig.

Miután összeszedte magát, igyekezett valamiképpen hatni a nőre.

- Nagyon kérlek, ne csináld ezt! Gondolj a gyerekekre...

- Azt hiszed, nem gondolok?! – csattant fel Chrissie, hirtelen megint nagyon dühös lett. – Azt hiszed, nem mindig csak ők járnak a fejemben, attól a perctől kezdve, hogy a világra jöttek?! Ha nagyon tudni akarod, ezt részben miattuk is csinálom! Hát nem vetted még észre, hogy valahol a mi életünk, a mi kapcsolatunk a minta előttük? Vagy talán azt akarod tanítani a fiadnak, helyes dolog házasságban élni valakivel, akit nem szeret, és közben mással kavarni?! Vagy talán azt jobb szeretnéd, hogy a lányod azt tanulja el, tűrje el, ha megcsalják, és elégedjen meg a második hellyel?! Komolyan, Brian: te örülnél, ha egyszer a gyerekeid így élnének, azokat a dolgokat követnék el, amit most te?

A kérdések özöne hidegzuhanyként érte, ugyanakkor a válasz mindre egyértelmű volt, gondolkodnia sem kellett rajtuk; már a puszta gondolatra is kirázta ugyanis a hideg.

Nem. Nem akarja ezt. Azt akarta, a gyerekei egyszer boldogok legyenek, nagyon boldogok, és azzal, akit igazán, szívből szeretnek, és aki viszontszereti őket.