Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

So you think it's the easy way out...

Lottie halkan felkuncogott – miután hazaértek az iskolából, rögvest felkucorodott az anyja mellé a kanapéra, az arcát pedig a nő gömbölyded hasára fektette. Leila valamivel távolabb telepedett le – a fiatalabb lány, bár már megbékélt a kistestvér gondolatával, sőt, örült is neki, nem zsongott olyan izgatottan az anyja körül, mint Charlotte, aki már alig várta, hogy megszülessen a kis pocaklakó.

Hirtelen azonban felszisszent, és elkapta a fejét.

- Jaj! Most nagyon erőset rúgott... - szólt, a halántékát dörzsölgetve. – Szerintem, ha eljön az ideje, meg se kell majd szülnöd, fogja magát és kitör a hasadból!

Reena ezen jót nevetett, mialatt megcirógatta a lánya arcát.

- Azt azért csak nem!

- Igaz is – vetette fel hirtelen a szöszke kislány -, nagyon fog fájni a szülés? – kérdezte, leplezetlen aggodalommal.

Az anyja erre mosolyogva megcsóválta a fejét.

- Fáj, de ki lehet bírni.

- Biztos? – nyugtalankodott tovább Lottie. – A filmekben mindig úgy ordítanak a nénik, miközben szülnek...

- A filmekben eltúlozzák a dolgokat – legyintett a nő. – Persze, nem fájdalommentes, de, mint mondtam, kibírható – ráadásul, miután a karomba adtak téged, vagy Leilát, már nem is emlékeztem rá, hogy kicsit is fájt volna – bökte meg a lánya homlokát, mire a kislány szemlátomást megkönnyebbülve mosolyodott el ismét, visszakucorodva az anyukája hasához.

- Akkor jól van! Remélem, fiú lesz – jelentette be váratlanul. – Akkor apa sem lesz már olyan egyedül, mint egyetlen férfi a családban...

Reena mosolya ettől szélesebb lett – egyelőre még a saját gyerekeiknek sem árulták el a születendő kicsi nemét, ahogy mindenki más előtt is titokban tartották.

Mikor nem is olyan rég Freddie látogatóba jött hozzájuk, a frissen megjelent szólóalbummal és egy ki nem mondott, de megsejtett rossz hírrel, a nő – maga se értette, miért -, hirtelen felvetette:

- Tudod, még régebben beszéltünk arról Timmel, hogy ha esetleg fiunk lesz, miként neveznénk el – akkor, amikor Leilát vártuk. Egy fix nevünk volt, ami mellett azóta is kitartottunk.

- És, mi lenne az? – kérdezte kíváncsian az énekes, picit oldalra döntve közben a fejét.

- Frederick.

Freddie erre nem felelt azonnal; mikor Reena ránézett, látta, ahogy a mandulavágású, sötét szempárt könnyek lepik el, ám akkor a férfi elfordult és pislogott párat.

Mire ismét szembenézett vele, már száraz volt a szeme, és nyugodt hangon szólalt meg:

- Meghatottál, drágám. Még ha, feltételezem, ez a választás nem is az irántam érzett óhatatlan és visszavonhatatlan rajongáshoz és szeretethez köthető...

- Csak szerényen, mint mindig!

- Ennek ellenére – folytatta, semmitől sem zavartatva magát, az énekes -, köszönöm. És, lehet már tudni, hogy ezúttal összejött-e a pici trónörökös, esetleg lesz még egy imádnivaló kislányotok?

- Az most még titok – felelte rejtélyes mosollyal a nő, mire Freddie felhorkantott és megjátszott sértődöttséggel így szólt:

- Kösz, hogy így felcsigáztál, aztán pofára ejtettél!

- Apátok nem bánja – mondta aztán a jelenben Reena. – Ő nagyon lányt akart, mindkét alkalommal; sőt, egyenesen kijelentette mindkétszer, hogy biztosan lányunk lesz – és, mint láthatjátok, igaza is lett!