Add fel az egód, légy szabad! (Queen ff.)

It's the terror of knowing what the world is about..

- Hogy is volt az a riff, John? – tette fel a kérdést David Bowie, amikor a hosszúra nyúlt ebédszünet végén, visszatértek a stúdióba.

A basszeros arckifejezése önmagában megért egy misét.

- Öööö... Azt hiszem, elfelejtettem – ismerte be, mire a banda másik három tagja, és a hozzájuk csapódott énekes is éles pillantást vetett rá.

- Ezt ismételd meg!

- Elfelejtettem...?

- Deacy, drágám, ha te nem lennél, esküszöm, ki kéne találni...

Az egész, közös munka, még jóval korábban kezdődött el. Ahogy a müncheni stúdiózás haladt előre, és lassanként kezdett már összeállni valami, egy szép napon beállított hozzájuk Bowie, aki épp a maga lemezén dolgozott. Két munkálat közt szóba elegyedtek, jameltek kicsit, és a végén valahogy elkezdett kialakulni egy dal.

Mindenki adott hozzá valamennyit, Deacy például, épp az ebédszünet előtt, egy riffel állt elő, ami mindannyiuknak nagyon megtetszett (és akkor még nem is sejtették, sok-sok évvel később, egy „futottak még" énekesnek is annyira megtetszik majd, hogy pofátlanul le is nyúlja).

A gond csupán az volt, hogy láthatóan mostanra totál kiesett a fejéből.

- Én tudom! Ilyen volt, nem? – szólalt meg hirtelen Roger. – Ring-ding-ding-didi-ding-ding...

- Már rémlik valami – gyúlt világosság a legfiatalabb tag arcán, majd felkapva a basszusgitárt, játszani kezdett.

Rögtön érezték, hogy bár hasonló a dallam, mégsem az igazi.

- Ez nem ilyen volt – megengeded? – tette fel a kérdést David, majd elkezdte helyre igazgatni a másik kezét. John, aki amúgy utálta, ha irányítják, azt meg pláne, ha játék közben megzavarták, most egy szót sem szólt, nem is tiltakozott, és végül, mikor ezután ismét megpengette a húrokat, szinte mindenki egyszerre kiáltott fel:

- Ez volt az!

- Kész őrület! Ilyen nyomás alatt, csoda, ha csak egy kósza dallam is megmaradt volna a fejében – szólt hirtelen az énekesük, utalva ezzel a korábban, az ebéd mellé kísérőként elfogyasztott alkohol mennyiségre.

- Nyomás alatt? Ezt tetszik; ez lesz a címe! – jelentette be David, és ez ellen senkinek sem akadt kifogása.

Így született meg, több részletben, az Under Pressure, ami később több országban (köztük Angliában is) is listavezető dal lett, és bár az Egyesült Államokban csekélyebb lelkesedés fogadta, többen is úgy hivatkoztak rá, mint a legjobb kislemezre, ami azokban az években született.

- A nap hőse azért mégis csak én voltam! – jelentette ki Rog később, amikor már kettesben volt a gitárossal, a hotelszobában.

Brian erre felsóhajtott, majd elnéző mosollyal megcsóválta a fejét.

- Hát persze – te és a ringdingdingdididingding...

- Miért, most nem úgy volt?!

- De; csak olyan aranyos volt, ahogyan mondtad...

- Utálom, amikor így neveznek! Férfi vagyok, és a férfiak nem aranyosak – fújt egyet a dobos, morcos arcot vágva, ami azonban pont, hogy cáfolta azt, amit korábban bejelentett.

A gitáros lesunyt fejjel rötyögött a bajsza alatt.

- Ne röhögj már!

- Ha látnád magad, megértenéd! Mint egy dühös kiskutya, olyan vagy.