Vampire Diaries oneshots [KÉRÉST ELFOGADOK!]

📖Elijah #1 📖

T/N = te neved

Szombat lévén elmentem a barátnőimmel a Grillbe, inni egy kicsit. Alapjáraton sose voltam az a piálós típus, de azért ha arról van szó, megiszok egy keveset. Így én még életemben nem voltam részeg. Viszont ez nem mondható el a barátaimról. Egy idő után mindhárman leléptek pasizni, én pedig egyedül maradtam. Mivel magányosan nem ilyan jó, úgy döntöttem, inkább haza megyek.

Már épp összeszedtem a cuccomat, mikir valaki leült mellém. Már a szagából is éreztem, hogy leitta magát a sárga földig.

– Szia, ne menjünk inkább máshova? – kérdezte közel hajolva hozzám, én pedig azt hittem meghalok a közelében.

– Kösz, nem – morogtam, és kimentem a Grillből.

Kábé tehettem öt métert, mikor valaki befogta a szám, és berántott a sikátorba. Ugyanaz a fazon volt, aki rámmászott odabent. Azon voltam meglepve, hogy került ide ilyen gyorsan, mikor még nem is hallottam.

Miután arra jutottam, hogy nincs menekülő út, sípcsonton rúgtam az illetőt, mire ugyan elvette a kezét a szám elől, de elkapta a kezem, és ittas létére olyan erősen szorította meg, hogy attól fértem, eltörik.

– Most pedig ideje, hogy megkóstoljalak – vigyorgott, mire megváltozott az arca, és és megharapta a nyakam. Kiáltoztam, sikítottam, hátha meghallja valaki, de semmi. A lábaim már elgyengültek, és abban a pillantban valaki lerántotta rólam, én pedig összecsuklottam, ráadásul a fejemet is bevertem a mögöttem levő épület falába.

A szememet se mertem kinyitni, de a zajokból ítélve jobb is volt. Néhány pillanattal később csend lett, és lépteket hallottam. Félve kinyitottam a szemem, és többnyire megnyugodtam, mert bár homályosan láttam, ki tudtam venni, ez a megmentőm, aki leguggolt elém, és kisimított egy tincset az arcomból.

– Jól vagy? – kérdezte. Pislogtam néhányat, majd miután a könnyek kibuggyantak a szememből, tisztábban láttam a megmentőmet. Hát, nem fogok hazudni, kifejezetten jó képű volt, és talpig elegánsba volt öltözve.

– Nagyon fáj – szipogtam.

– Tessék. Szorítsd a nyakadhoz – vette ki a zsebéből a zsebkendőt, és a kezembe adta. Utána pedig elővett egy másikat, és letörölte a kezéről a vért. Feltűnhetett neki, hogy nézem, mert rámpillantott.

– Azt hiszem jobb, ha erre nem fogsz emlékezni – sóhajtotta.

– Ne. Tudok a vámpírokról. Egyébként se szeretném elfelejteni a megmentőmet – mosolyodtam el.

– Rendben. Hogy hívnak?

– T/N.

– Én pedig Elijah Mikaelson vagyok.

– Nagyon örülök, és hálás is vagyok.

– Nem kell. Utálom, ha nőket bántanak. Főleg, ha ilyen csinosakat.

Erre a kijelentésére alaposan elvörösödtem.

– Haza vihetlek? Persze, ha nem bízol bennem nem baj, csak szerintem nem ajánlatos egyedül lenned.

– Megköszönném, ha hazavinnél.

– Rendben. Fel tudsz állni?

– Azt hiszem – motyogtam, majd nagy, nehezen lábra álltam. Utána Elijah eltámogatott a kocsijáig, majd miután beültünk, felém fordult.

– Ha gondolok, adhatok a véremből. Nem szeretném, ha véletlen meghalnál.

– Oké. Köszönöm.

Hát, nem részletezném, de annyit elárulok, nem finom.

Az út hazáig csendesen telt. Csak azért nem aludtam el, mert én mondtam az irányokat. Mikor Elijah leparkolt a ház előtt, mosolyogva néztem rá.

– Nagyon szépen köszönök mindent.

– Semmiség. Ha szükséged lenne rám, hívj – adott a kezembe egy cetlit.

– Rendben. Azt hiszem most megyek. Jó éjt.

– Álmodj szépeket, és vigyázz magadra.

– Úgy lesz – mosolyogtam, majd miután kinyitottam az ajtót, kiszálltam az autóból. Intettem egyet, és elindultam a ház felé.

Még lefekvéskor is Elijah-ra gondoltam. Ilyen úriemberrel se gyakran lehet találkozni. Sóhajtva végig simítottam a nyakamon, ahol nem rég még két mély seb volt. Végül állig betakaróztam, és el is szunnyadtam.