Luna:
Amikor kopogás harsant fel, azt hittem, hogy Dean az, de miután kinyitottam az ajtót, megtorpantam. A négy fiú ott állt előttem, mégpedig hatalmas mosollyal és egy papírpohárral.
-Jó reggelt-mosolyodott el Luke.-Remélem, hogy ma még nem ittál kávét, mert hoztunk neked-nyújtotta felém a poharat vidáman.
-Istenem, ez életmentő most, köszönöm-fogadtam el, ugyanis tényleg nem volt időm kávézni.-Túl sokáig voltam fent még tegnap este és kicsit elaludtam. Ha nem ébredek fel arra, hogy anyáék elmennek vásárolni, akkor most szó szerint az ágyból kellene kirángatnotok-öleltem meg őket.-De úgy néz ki, hogy ez egy ilyen nap, mert Dean úgy öt perce írt, hogy tíz-tizenöt perc, míg ideér, pedig már itt kéne lennie a tervek miatt. Ne haragudjatok, gyertek addig be.
-Hugh kint vár minket a kocsinál, de-nézett az autó felé Ashton-asszem egy kis duma belefér-lépett be a házba, majd a többiek is követték őt.
-Behívjuk őt is?-Néztem rájuk, de Micheal megrázta a fejét.
-Folyamatosan telefonál, felesleges lenne-tette hozzá a szemembe nézve, mire én kissé bizonytalanul, de bólintottam és becsuktam az ajtót.
-Na és miért voltál fent olyan sokáig?-Nézett a szemembe kedves mosollyal Calum, én pedig elhúztam a számat.
-Agyaltam-haraptam az alsó ajkamba.-Folyamatosan járt az agyam és így lehetetlenség volt aludnom-sóhajtottam elkeseredetten.
-Miken pörögtél?-Kezdte az arcom fürkészni Luke, s a szemében mintha aggodalom csillogott volna.
-Igazából mindenen-túrtam a hajamba egy újabb sóhaj kíséretében.-A dalon, az albumon, a terveken, a sulin, a videóklipen, meg Shawnon-szaladt ki a számon, de aztán meg is bántam.
Nem kellett volna mondanom. Azt beszéltük meg, hogy a kapcsolatunkat még annyira sem hirdetjük, mint addig, de egyszerűen kicsúszott a számon. Az esti telefonálás után, amikor hazajöttem, felhívott és megint úgy aludtunk el, hogy hívásban maradtunk. A Never Be Alone után pedig baromi nehéz volt nem sírnom, hanem erőt merítenem abból, de sikerült. Nagy nehezen, de valamennyire összejött.
-Shawnon?-Vonta össze a szemöldökét értetlenül Ashton, s ő is az arcom kezdte el fürkészni.
-Igen-nyögtem ki a poharamra szegezett tekintettel, amitől csend telepedett a szobára.
Legalábbis csak néhány másodpercre, ugyanis nem sokkal később Calum szemei elkerekedtek, ahogy felkiáltott:
-Várjunk! Kivételesen igazak a pletykák rólatok? Komolyan együtt vagytok?
Az izmaim megfeszültek és egy pillanatra lehunytam a szemeimet, hogy lehiggadjon a hevesen zakatoló szívem, de nem igazán jött össze. Végül megadtam magam az igazságnak és bólintottam.
-De kérlek, ez maradjon a mi titkunk-vezettem végig a tekintetem rajtuk.-Nem véletlenül nem hagytuk, hogy még több pletyka felületet adjunk másoknak és elég zűrös a dolog köztünk, meg jött a turnéja és...
-Tőlünk nem tudja meg senki, ígérjünk-szakította félbe a szánalmas magyarázkodásom Luke és kedvesen elmosolyodott, amivel kicsit enyhített a gyomorgörcsömön.
-Köszönöm-suttogtam hálásan és vettem egy mély levegőt.
-Akkor emiatt a zűrös helyzet miatt van, hogy úgy viselkedtek a nyílt terepen Deannel, mintha egy pár lennétek, de privátban már csak barátként?-Nézett a szemembe Micheal, mire bólintottam.
-Andrew szerint így kevesebb pletyka kél szárnyra Shawnról és rólam, ha az emberek azt hiszik, hogy Dean és én együtt vagyunk, dehát nem minden esetben működik így a dolog-fintorodtam el, s kortyoltam egyet a kávémból.-Komolyan hihetetlen számomra, hogy egyes emberek képesek azzal tölteni az idejüket, hogy ülnek és képeket elemezve boronálják össze az embereket. Valamelyik nap kiszúrták a közös karperecünket és azért jöttek a hírek. Tudom, hogy ezt vállaltam és, hogy tudjátok, hogy milyen, de mostanság sok minden összejött és azt érzem, hogy összenyomnak a falak, vagy fojtogatnak-dörzsöltem meg az arcom, de a fiúk semmi negatív megjegyzést nem tettek.
Sőt, a szemükben sokkal inkább láttam együttérzést és támogatást.
-Akkor az is kamu volt, hogy Shawn és Honey együtt voltak? Így hívták a lányt, ugye?-Nézett a szemembe Ashton, nekem pedig a kettős érzés elöntötte a testem.
A fájdalom a mellkasomba nyilalt az említéstől, de aztán a nyugalom szinte rávetette magát és elnyomta azt. Még mindig fájt a múlt említése, ugyanakkor szépen lassan elkezdtem elengedni a dolgot. Úgy voltam vele, hogy, ha Shawn képes megbocsájtani Zaynnek a köztünk lévő kavarás miatt, akkor én is tovább tudok lépni.
-Igen, úgy hívták, de az nem kamu volt-húztam el a szám.-Mondtam, hogy zűrös a kapcsolatunk-nevettem fel zavaromban és éreztem, hogy az arcom égni kezd.
-Most kíváncsivá tettél-mosolyodott el Luke biztatólag.
-Nem hiszem, hogy az én szerelmi életem érdekelne titeket. Bonyolult és hosszú, hidd el, hogy van vidámabb téma is annál.
-De van időnk, minket pedig érdekel-csúszott közelebb Calum, s így kapott egy kisfiús külsőt, ahogy a lábaira támaszkodott.
-Most komolyan?-Húztam fel a szemöldököm meglepetten, s a kedvességük mosolyt csalt az ajkaimra.
-Naná, hiszen neked ez fontos és látjuk, hogy mennyire hatással van rád. Hátha tudunk segíteni átvészelni ezt-bólogatott édesen Ashton.
-Jó, de kértek előbb valamit inni, vagy enni? Tényleg hosszú történet.
-Mi megvagyunk, úgyhogy kezdd csak el bátran-rázta meg a fejét Micheal, én pedig vettem egy mély levegőt.
-Hát jó-szedtem össze a gondolataimat sóhajtva.-De szóljatok közbe, ha valami kell, vagy, ha unjátok. Megértem, meg tök okés.
-Mindig így magyrázkodsz, amikor zavarban vagy?-Mosolyodott el Luke az alsó ajkába harapva, amitől nekem az arcom csak jobban kezdett égni, ahogy nőtt a zavarom.
-Hagyd már, ezzel nem segítesz neki-lökte meg Ashton Luke-ot, de ő is mosolygott.
-Mért? Tök édes így-mosolygott tovább a banda frontembere, ahogy oldalra biccentett fejjel fürkészni kezdte az arcom.
-Ne mondd ezt, mert sosem kezdem el-takartam el az arcom, de az ujjaim közötti résen kinéztem, egyenesen a kék szemeibe.
-Mondd, mert különben megcsikizlek.
-Honnan veszed, hogy csikis vagyok?-Biccentettem oldalra a fejem, ahogy elvettem előle a kezeim.
-Csicseregték a madarak-vont vállat mosolyogva, nekem pedig leesett a dolog.
-Zayn-mondtam ki a fiú nevét.-Na szép, asszem el kell vele beszélgetnem majd-fontam össze a karjaim magam előtt, miközben hátradőltem.
-Akkor mesélsz?-Nézett a szemembe édesen Calum.
-Igen, mesélek-bólintottam, s ezútta egy mély légvétel után tényleg elkezdtem mondani.-Szóval, amikor Shawnék ideköltöztek, akkor tartott itt egy koncertet, amire az én legjobb barátnőm, Sophie hivatalos volt. Sophie nagy Mendes rajongó volt és szülinapjára VIP jegyeket kapott. Akkor találkoztam először Shawnnal, de őszintén én annyira nem voltam hanyatt esve tőle. Nem hallgattam a zenéit, csak azért ismertem, mert a rádióban hallottam és ugye Sophie, meg a húgom is imádta. Aztán kiderült, hogy osztálytársak is lettünk és Shawn elintézte nekem, hogy megbukjak énekből, ha nem vállalom vele az év végi koncertet. Elvileg nem ez a szándék vezérelte, hanem a tanár találta ki, ami azért volt ma már vicces, mert én lámpalázas voltam, de nem igazán volt választásom, úgyhogy elkezdtünk próbálni Shawnnal és több időt eltölteni együtt, ami alatt volt esélyünk megismerni egymást. Őszintén szégyellem magam, mert régen elég negatívan álltam hozzá. Azt gondoltam, hogy ő csak egy beképzelt ficsúr, de tévedtem. Ez csak akkor derült ki számomra, amikor az akkori barátommal konfliktusaim voltak. Mondjuk azt, hogy Jesse nem volt egy túl türelmes és jó ember. Nem részletezem, de nem egy törvényt áthágott és bántott is jó pár alkalommal. Nem egyszer fordult elő, hogy Shawn mentett meg, pedig esküszöm, hogy nem kértem. A lényeg, hogy szakítottam a pasimmal és szép lassan beleszerettem Shawnba. Gyönyörű volt az egész kapcsolatunk, leszámítva néhány hullámvölgyet és a sajtót, de kinek nincsenek vitái egy kapcsolatban, nem? A baj csak akkor kezdődött, amikor eljött a koncert napja. Nagyon jó volt az egész hangulat, de Shawn elég rideg volt már előtte is, aztán elérkeztünk oda, hogy Shawn közölte, hogy más dal jön, mint amit megbeszéltünk-piszkáltam a pohár tetejét.-Amikor együtt énekeltünk, mindig tudtam, ha nekem énekel, mert körbeölelt egy burok, ami megszűntette a külvilágot. Egyszerűen éreztem minden alkalommal. Aznap, ahogy a szakítós számok felé fordult a koncert, Shawn nekem kezdett énekelni. Úgy gondolta, hogy, ha szakítunk, akkor az majd könnyeb lesz, mert talán nem fog nekem annyira hiányozni a turnéja alatt, de igazából csak rontott a helyzeten. Érzelmileg elég labilis nyárt éltem át, ő meg összejött Honey-val, ami addig őszintének is tűnt, amíg a Szigeten nem találkoztunk és nem kezdett megint nekem énekelni újabb sebeket szerezve és ejtve. Aztán a karácsony egyik napját együtt ünnepeltük velük és véletlenül kettesben maradtunk, amikor sikerült újabb veszekedést generálnunk-nevettem fel, ahogy eszembe jutott az íncidens.-Igen sokat veszekedtünk, de a barátaink megelégelték és kitalálták, hogy kibékítenek minket. Egész jó terv volt, bár nekem valami fura volt, de nem is ez a lényeg. Az lett a vége, hogy valami megtört bennem és képtelen voltam magyarázat nélkül elmenni, úgyhogy meghallgattam. Megbeszéltük, hogy majd lassan haladunk és adunk újabb esélyt a kapcsolatunknak. A turné előtti pár napot együtt töltöttük és most itt vagyunk-fejeztem be a sztorit, s újabbat kortyoltam a kávémból.
-Hát tényleg nem unalmas a kapcsolatotok-szólalt meg elsőnek Micheal, de a hangjában semmi rosszindulat nem volt, sőt, amikor ránéztem, kedvesen mosolygott.
-Hol ismerted meg az előtte lévő barátod? Mi lett vele?-Nézett a szemembe újra Luke, nekem pedig gombóc nőtt a torkomban.
-Szakítottunk, aztán amikor megint olyat tett, ami törvénybe ütközik és voltak tanúk is, akkor sikerült őt és a barátait is a megfelelő helyre juttatni.
-Úgy is tett dolgokat?-Feszült meg a teste.
-Csak majdnem-ráztam meg a fejem, ő pedig meglepetésemre, megölelt.
Jól esett, hogy elmondhattam a történetünket. A lelkem, mintha megkönnyebbült volna tőle és az ölelése is határozottan segített.
YOU ARE READING
Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)
FanfictionTe el tudod képzelni, hogy milyen, ha utálsz egy hírességet, de a legjobb barátnőd és a hugod rajong érte? És nem mellesleg a szomszédodba költözik és az osztálytársad lesz? Jah és ha nem elég, még a koncertjére is el kell menned, mert a barátnőd ez...