Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)

2./ 21.

Figyelem!
Szeretném előre tisztázni, hogy teljesen más véleménnyel vagyok Shawn és Cami kapcsolatáról. Minden, ami itt történik, csakis a történet szempontjából alakul így.
Megértéseteket köszönöm.❤

Luna:
A május és június két hete, csakúgy, mint a hétvége Shawnnal és az érettségi, olyan gyorsan elrepült, mintha csak egyetlen pillanat lett volna az egész. Kettőt pislogtam és mire észbekaptam már a Señorita klipjének a forgatásán álltam és figyeltem, ahogy Shawn és Cami újra és újra eljátszák a szerelmespárt. Tudtam, hogy csak meló és, hogy Shawn nem csalna meg, meg hogy Cami sem tenné ezt velem, de határozottan nem volt kellemes nézni, ahogy simogatják egymást, majdnem csókolóznak és, hogy a barátomat kirázza a hideg, amikor Camila az ölébe ül, s megcirógatja a tarkóját. Már értettem, hogy mi játszódott le Shawnban, amikor végig kellett néznie, hogy Zayn és én eljátszuk a szerelmest. Nem volt jó. Féltékeny voltam. És ennek a tudatától csak még rosszabbul éreztem magam. Nem volt szép, hogy ilyen érzések támadtak bennem, de egyszerűen nem tudtam ellene tenni.
Persze biztosan belejátszott az is, hogy még friss volt az otthonról eljövős dolog és tagadhatatlanul megviselt a családomtól való elválás, de komolyan igyekeztem nem ezen rágódni. Meg boldog lenni és nem hagyni, hogy a negatív érzések és gondolatok maguk alá gyűrjenek. Azonban, amikor harmadjára kellett megnéznem, ahogy Cami miatt lesz libabőrös a barátom, nem bírtam tovább a dolgot. Összeszorítottam a szemem és elfordultam a látványtól, majd kimentem, hogy kicsit magam lehessek. Szánalmasnak találtam magam emiatt, ugyanis Shawn sem hagyott magamra a Zaynnel való forgatás közben, de bennem olyan érzések kavarogtak akkor, amik jobbak voltak, ha nem tűntek fel Shawnnak. Nem akartam, hogy leálljon a forgatás miattam, csakmert szorított a mellkasom, égett a szemem, görcsben volt a gyomrom, megfacsarodott a szívem és hányingerem volt.
-Egy hisztis, picsogó kislány vagy, Blake-motyogtam magam elé, miközben nekitámaszkodtam a falnak, s a térdeimre tenyerelve igyekeztem nem átadni magam a démonjaimnak.
Nem volt egyszerű dolgom, ugyanis azok folyamatosan az arcomba röhögtek, miközben olyanokat mondogattak, hogy Shawn libabőre azért van, mert élvezi a helyzetet. Meg, hogy sokkal jobban is járna Camival, amivel a rajongók ezreit, sőt, millióit nyernék meg maguknak még jobban.
Hülye, gonosz kis démonok.
Ja, igen...ugyan már utána mentem, még nem hoztuk nyílvánosságra a dolgot. Azt beszéltük, hogy majd csak akkor, ha Cami és ő befejezték a munkálatokat, hogy azonnal le is csillapítsuk azoknak a pletykáknak az esélyét, hogy közte és a legjobb lány barátja között bármilyen románc van.
Nem tudom, hogy azért, mert kijöttem egy ilyen jelenet után, vagy mert rám tört a honvágy, de eszméletlenül egyedül éreztem magam. És nem...nem olyan szempontból, hogy egyedül álltam kint. Hiányzott, hogy anya azt mondja nekem, hogy nincs mitől tartanom-, bár tény, hogy ők az összetört szívem miatt talán még nem teljesen békéltek meg Shawnnal-, vagy, hogy a húgom rám szóljon, hogy szedjem össze magam és ne hagyjam, hogy ez beleszóljon a hatalmas kalandom örömeibe, esetleg a bátyám szavai, amik szerint Shawn egy barom, ha ismét hagy kicsúszni a kezei közül, vagy szimplán, hogy apa megöleljen és azt mondja, hogy nem ér ennyit egyetlen pasi, de még ember sem, hogy pánikrohamom, vagy rosszullétem legyen miatta. Igyekeztem felidézni a szavaikat, amiket akkor mondtak, amikor elbúcsúztunk, de ettől csak még rosszabb lett. És nem...Jessiék búcsúja sem segített. Kétség sem fért ahhoz, hogy nem csak féltékeny, rémült és elkeseredett voltam, de hozzá még tényleg honvágyam is volt. Nekem ebben még nem volt tapasztalatom, ez pedig mázsás súlyként pihent a vállaimon. Nekem ez új volt és abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ez a súly agyon is nyom. Őszintén nem tudtam rájönni, hogy a színészek és azok párjai mégis hogy a viharban tudják elviselni, amikor a kedvesük más emberrel smárolt egy szerep kedvéért, de az biztos, hogy minden tiszteletem az övék volt ezért.
Éreztem, hogy valami fojtogat. Olyan volt, mintha minden levegőt el akarna venni tőlem, pedig csak egy nem létező gombóc volt a torkomban. Mintha egybe nyeltem volna le két gombóc fagyit. Vagy inkább harmincat. Az biztos, hogy pocsék volt.
Lehunytam a szemem és megpróbáltam ennek ellenére is mélyeket lélegezni és felnőtt ember módjára viselkedni, de nem nagyon jött össze. Csak akkor jöttem rá, hogy sírok, amikor megláttam, hogy a könnyeim sötétszürkére színezik a világos betont a talpam alatt.
Basszus, Luna, szedd már össze magad!
Hiába próbálkoztam, a megdorgálás mit sem ért a rendkívül megviselt lelkemnek. Biztos az a sok stressz is kijött rajtam, amit addig elnyomtam, ugyanis amikor küzdeni próbáltam a sírás ellen, a sós cseppek csak egy nyüszítés formájában rohantak gyorsabban az arcomon.
-Luna-hallottam meg Dean hangját, majd a perifériámból láttam, hogy majdnem kiesett az ajtón.-Hát itt vagy? Mindenhol kerestünk Calebékkel-lépdelt felém, de amint elém állt, meglátta, hogy sírok és azonnal komolyra váltott.-Mi a baj?
Nem tudtam volna pontosan megmondani neki, hogy az otthoniak hiánya, vagy Shawn Camila érintésére adott reakciója volt az, ami kiváltotta ezt belőlem. Az is megeshetett, hogy tényleg valami teljesen más, mint a stressz. Nem tudtam. Tényleg nem. Egyszerűen csak megtörtént, ugyanis van az, amikor az ember túl sokáig nyomja el azt, ami benne van és egyszercsak a lehető legváratlanabb és legrosszabb pillanatban előtör, akkor viszont megállíthatatlanul. Pontosan ez történt velem is. Legalábbis azt hiszem és éppen ezért a valódi okot sem tudtam volna megmondani.
-Semmi-ráztam meg a fejem és megtöröltem az arcom, ami tiszta víz lett a könnyeimtől.
-Most ezt mondd úgy, hogy legalább te elhidd-guggolt le elém, majd kisöpört pár odaragadt tincset az arcomból.-Mi bánt?
-Nem tudom-csúsztam le a fal mentén és kiélveztem, hogy a beton melege elkezdi elárasztani a testem.-Semmi, minden...Shawn, stressz, klip, honvágy, önutálat. Semmi-ráztam a fejem a betonra meredve, de aztán ismét hozzátettem:-minden.
Dean az arcom fürkészve leült velem szembe, majd kicsit közelebb csúszott és megfogta a sírástól remegő kezem.
-Ne fojtsd el-mosolyodott el kedvesen, bíztatólag, miközben lejebb hajolt, hogy jobban lásson.-Add ki magadból.
Beharaptam az alsó ajkam, miközben szipogva harcoltam magamban, hogy hagyjam-e mindennek a kitörését, vagy nyugtassam le magam és majd akkor sírjam ki magam, amikor magam leszek. Végül aztán, amikor Dean szemébe néztem, a szavak úgy kezdtek ömleni belőlem, mintha csak kihúztak volna egy dugót belőlem.
-Hiányoznak az otthoniak. Ez akkora szívás, hiszen amikor otthon voltam, akkor meg a másik felem hiányzott, de most nagyon rossz. Biztos azért, mert ez még tök új és tuti, hogy idővel könnyebb lesz, de most csak egy hatalmas súlynak érzem a szívemen. Stresszelek, hogy mi lesz az egyetemmel kapcsolatban, pedig tudom, hogy mindenképp jól fog alakulni, de egyszerűen nem tudok tovább lépni azon, hogy talán csalódást okozom, ha nem vesznek fel. A klip és Shawn ugyanaz gyakorlatilag. Pocsék látni, ahogy ő és Cami...-elcsuklott a hangom, szóval nem is ecseteltem tovább, mivel tudtam, hogy Dean megérti.-Az önutálat meg talán mindennel együtt jön. Annyira...gyerekes vagyok, ez nagyon gáz. Szánalmas. Olyan idióta csitriként viselkedem, amilyen sosem akartam lenni, de nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz majd néznem ezt-intettem az egyik kezemmel befelé, de aztán az le is hullott a testem mellé.-Ki kellett jönnöm, hogy lenyugodjak, de csak elsírtam magam-nevettem fel keserűen és újra az arcom törölgetésébe kezdtem.-Nincs egy zsepid véletlen?
Dean azonnal a zsebéhez kapott és ki is rántott egy csomagot belőle, majd átnyújtotta nekem és átcsúszott mellém, hogy átkaroljon. Kifújtam az orrom, majd a vállára hajtottam a fejem és hagytam, hogy elapadjanak a könnyeim. Nem ment gyorsan, de vészesen sokáig sem tartott.
-Nem vagy szánalmas-szólalt meg egy kis idő után, amikor már nem rázott teljes testemben a sírás.-Besokalltál, de nem vagy szánalmas. Emiatt biztosan nem-rázta meg a fejét hevesen.-Normális, ha hiányzik a családod és a barátaid, ahogy az is, hogy aggódsz a suli miatt, meg, hogy ez a klip most kiakasztott. Ez az első alkalom, hogy ezt végig kell nézned, meg, hogy eljöttél otthonról ilyen huzamos ideig. Ez mind-mind teljesen normális. De egy valamit felejts el-nyúlt az állam alá és finoman maga felé fordította az arcom.-Senkinek nem fogsz csalódást okozni. Akkor sem, ha nem vesznek fel és akkor sem, ha igen, de te úgy döntesz, hogy abbahagyod, mert nem tetszik, vagy nem bírod, oké? A családod nagyon szeret és már ilyen fiatalon annyi mindenen mentél át és olyan sok mindent tettél le az asztalra, amire büszke lehetsz, hogy kizárt, hogy bárki is csalódjon benned-ingatta meg újra a fejét, s a szavaival az én ajkaimra halvány mosolyt varázsolt.
-Köszönöm-nyögtem ki rekedtesen, majd a tekintetem a zsepire vezettem és azt piszkálva igyekeztem normalizálni a kissé reszketeg légzésem.
-Basszus, nem tudtuk, hogy hova tűntél-csendült fel Sophie hangja, amire felkaptam a fejem, s meglepetésemre nem csak ő volt ott, hanem Shawn is.
Nagyon reméltem, hogy a forgatás amúgyis megállt és nem csak miattam, mert pontosan ezt akartam elkerülni.
-Mi történt?-Guggolt elém a barátom és azonnal az arcom kezdte fürkészni.
-Kettesben hagyunk-kezdett felállni Dean.-És ne szégyelld, ha néha minden összejön-mondta a szemembe nézve, majd vissztessékelte a barátaimat, hogy Shawnnal kettesben lehessünk.
Furcsa módon a szám újabb mosolyra húzódott, majd egy vállvonás kíséretében azt mondtam:
-Minden. És tudom, hogy nem kellene, de azt hiszem, hogy féltékeny voltam Camira-néztem Shawn szemébe, aki meglepetten pislogott, majd egy fejingatás közben megfogta a csuklóm és a karjaiba zárt.
-Felesleges-suttogta a fejem búbját puszilgatva.-Mondj el mindent.