Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)

2./ 24.

Luna:
-Luna, ha ezt nem hagyod abba, akkor nem fogom tudni megszárítani a hajad-nevetett fel Shawn édesen, miközben én pattogtam a helyemen.
Vagyis az odakészített széken, de a lényeg ugyanaz.
Egyszerűen képtelen voltam elhinni, hogy pozitív hírt kaptam. Nem tudtam elképzelni, hogy az a valóság és nem csak egy álom. Azt, hogy szeptembertől hivatalosan is az egyetemista jelző várt rám-az énekes, dalszerző mellett a wikipédia szerint-, pedig akkor már vagy ötször olvastam át az emailt és legalább ennyiszer kaptam sírógörcsöt az örömtől. Na meg amint megnyugodtam már fel is hívtam anyáékat, hogy elmondjam nekik a jó hírt. Szegényeknél még csak hajnali kettő volt, de őket ez egy kicsit sem zavarta. Örültek, hogy hallják a hangom és büszkék voltak rám, amiért megcsináltam. Bár ők bizton állították, hogy úgyis sikerülni fog és, hogy ők a hülyék, ha nem vesznek fel engem. És még mindezek ellenére sem tudtam elhinni, hogy tényleg igaz.
-Ne haragudj-szorítottam össze az ajkaim mosolyogva és kényszerítettem magam, hogy ne mozgolódjak.-Csak...annyira izgatott vagyok-kapkodtam a lábaim, mint egy kisgyerek.
-Tudom-adott puszit a fejem búbjára.-Nem is kell bocsánatot kérned, csak így hosszabb lesz az idő, amíg megszárítom a hajad.
-Talán jobb dolgot is csinálhatnánk, mint a hajam szárítását-haraptam az alsó ajkamba, s finoman hátranyúltam és megsimítottam a fürdése után meztelenül hagyott mellkasát.
Shawn teste azonnal libabőrös lett, s ettől egy kis hang a fejemben akaratlanul is felkiáltott, hogy "ezt neked Camila". Nem nehezteltem rá és tényleg ugyanúgy barátomként tekintettem rá, de emlékeztem, hogy mennyire fájt, amikor a Señorita klipje alatt Shawnt miatta rázta ki a hideg és ez a gondolat magától fogalmazódott meg bennem. Viszont nem ez volt az első számú dolog, ami a fejemben kavargott. Hanem az, hogy megkapjam Shawnt. Hogy bepótoljuk az elvesztegetett időt.
-Én mondtam, hogy írok a többieknek és szólok, hogy nem megyünk le velük kajálni-simított kezével az oldalamra, s lassan kioldotta a csomót a törülközőn, ami már így is alig tartott, tekintve, hogy rávetődtem a barátomra örömömben, amikor megtudtam, hogy felvettek.-De azt mondtad, hogy ne hagyjuk cserben a barátainkat, hiszen mi egész este egymáséi lehetünk-vezette hosszú ujjait a nyakamra lassan, amitől rajtam volt a sor, hogy mindenem libabőrös legyen.
Nem is okoztam neki csalódást. A számat akaratlanul hagyta el egy jóleső sóhaj, s a fejem is oldalra biccent, hogy jobban hozzám férjen, miközben a borzongás felállította a kis pihéket a testemen.
-Igen, mert nem szabad cserben hagynunk őket-néztem a szemébe a tükörből.-Sem a rajongóidat-nyeltem nagyot, ahogy kimondtam.-Gondolj bele, hogy milyen botrány lenne, ha mindenki lemenne kajálni és "egészen véletlenül"-mutattam idézőjelet-pont mi ketten nem mennénk. Ezt nem csinálhatjuk meg-ráztam meg a fejem összeszorított ajkakkal, mire Shawn végre letette a hajszárítót a csap mellé, s leguggolt mellém.
-Teszek arra, hogy mekkora botrány lenne belőle-nézett mélyen a szemembe, s megfogta a kezem.-Szeretlek és érted akármilyen botrányt átvészelnék.
-Tudom-simítottam az arcára a szabad kezemmel.-És én is érted, mert én is szeretlek, de mind a ketten tudjuk, hogy ezt tényleg nem tehetjük most meg. Ziggy találta ki a ti kamu kapcsolatotokat és valószínűleg nem örülne, ha keresztbe vágnánk a számításait. Le kell most mennünk oda-biccentettem az ajtó felé ösztönösen.-De az este és az éjszaka csak a miénk a koncert után-suttogtam, majd közelebb hajoltam hozzá és finom csókot leheltem az ajkaira.
-Este készítek forró fürdőt, rendelek fel ide pezsgőt és epret, meg megmasszírozlak és aztán...
-Nem nekem kéne kényeztetnem téged egy nehéz koncert után?-Szakítottam félbe mosolyogva, s beharaptam az alsó ajkam, miközben ő neki döntötte a homlokát az enyémnek.
-Azok után amilyen barom voltam, nem-rázta meg a fejét, aztán lassan, óvatosan a tarkómra simított az egyik kezével.-De nem hagyta, hogy befejezzem a mondandóm-indította el a másik kezét a combomon felfelé, de azonnal elkaptam a csuklóját.
-Azért, mert ha hagyom, hogy befejezd és elkezded ezt-pillantottam a kezére-, akkor biztos, hogy nem jutunk le kajálni velük és itt ragadunk.
-Az olyan nagy baj lenne?-Biggyesztette le az alsó ajkát, amivel kicsalt belőlem egy kis kacajt.
-Te reménytelen vagy, Mendes-ingattam meg a fejem.-Az előbb beszéltük meg, hogy bármit megadnék azért, ha maradhatnánk, de nem lehet-cirógattam az arcát finoman.-Ez most nem rajtunk múlik. Szóval bírd ki estig, Csődör.
-Nem lesz könnyű így-húzta el a száját megrázva a fejét, s kicsit sem szégyellve magát, végignézett a meztelenné vált testemen.
-Talán nem lenne olyan nehéz, ha nem szedted volna le rólam a törülközőt-kötöttem össze újra a csomót az anyagon magam körül.
-Nem kellett volna kikezdened velem-állt fel még egy csókot lopva tőlem, de a kijelentését hallva tányérnagyságúra kerekedtek a szemeim.
-Mi az, hogy kikezdtem veled?-Pislogtam nagyokat felnézve rá, miközben ő újra kézbe vette a hajszárítót.
Lassan végigsimított a felsőtestén, ahogy én is csináltam neki, majd teljesen átszellemülten megismételte, amit mondtam:
-Talán jobb dolgot is csinálhatnánk, mint a hajam szárítását.
Nagyon is nehezemre esett nem felnevetni a kis utánzásán, hanem elkomolyodni és játszani a durcást, de az állkapcsom összeszorítva visszafojtottam a nevetésem és csak annyit feleltem:
-Én nem is így beszélek-fontam keresztbe a karjaim a mellkasom előtt, kicsalva egy nevetést a barátomból.
-Megfogtad a lényeget, Édesem-rázta meg a fejét, majd egy puszit nyomva a fejem búbjára folytatta a hajam szárítását, azonban én nem engedem el ennyivel.
Nem voltam hisztis. Igazából sosem voltam. Nyilván megvolt a dackorszakom magam kitörései még három évesen és tinédzserként is akadtak konfliktusaim a szüleimmel, de amúgy sosem voltam a hisztis picsa típus, mint amilyen egy-két volt osztálytársam volt. Olyanok, akik már azért hisztériás rohamot kapnak, ha letörik a körmük. Ez tőlem mindig távol áll tőlem. Azonban az a durci, amit a kapcsolatunkban csináltam teljesen más volt. Olyankor, amikor bevágtam ezt a durcát-ami egyébként Shawn szerint aranyos volt, ezzel pedig az agyamra ment-nem a hisztiről szólt. Hanem arról az eufórikus érzésről amit akkor éreztem, amikor a barátom azért, hogy kiengeszteljen elkezdett ölelgetni és puszilgatni. Imádtam, amikor Shawn átment ilyenkor bújósba és, mint egy kiscica dörgölőzött hozzám-nem a tizennyolc karikás értelemben-és közben egy pillanatra sem engedett el. Amikor ez történt mindig mindenem még jobban bizsergett. Amúgyis tudtam, hogy fontos vagyok neki, hiszen ezt elég sokszor bizonyította már a kapcsolatunk alatt a veszekedések ellenére, de amikor a bocsánatomért dörmögött a fülembe egy ilyen durci után akkor azt érzem, hogy a világ legfontosabb embere vagyok. Ez persze nyilván nem érdekelt soha igazán, hiszen sosem vágytam arra, hogy a világ legfontosabb embere legyek, de mint említettem, azt imádtam, amikor Shawn bújni kezdett hozzám. Nyilván anélkül is voltak ilyen pillanatok, mivel az én drága barátom alapvetően is bújós volt, de ezek valahogy mások voltak. Olyankor volt benne még valami plusz. Nem tudnám pontosan megfogalmazni, mert minden pillanatunknak megvolt a maga szépsége és bája, de ezeknek képtelen voltam ellenállni. Mindig, amikor oda lyukadtunk ki, hogy elkezdett bocsánatot kérni-szavakkal, vagy azok nélkül-, akkor alig bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el azonnal. De minden alkalommal tartottam magam, mert nem akartam, hogy hamar vége legyen azoknak a pillanatoknak.
-Most komolyan ezt játszuk?-Kérdezte Shawn, amikor a bőröndömhöz mentem kiválasztani a kajához a ruhát.
-Mit is?-Kérdeztem a lehető legridegebben.
-Tudod, hogy mit-felelte azonnal, s nekem megint nehezemre esett nem elmosolyodni.
-Nem tudom, hogy miről beszélsz-játszottam az ártatlant, de Shawn túl jól ismert és pontosan ezért volt nehéz komolynak maradnom.
Különösen akkor, amikor Shawn hátulról átölelt, majd az állát a vállamra téve puszit lehelt az arcomra.
-Dehogynem tudod-suttogta szorosabban ölelve.-A durciról, amit valószínűleg azért vágtál be, mert szerinted rosszul utánoztalak, ugyanis azóta vagy ilyen.
-Talán lebuktam-vontam vállat, s elkezdtem keresni valami ruhát, de Shawn nem engedte.
-Ne csináld már-morogta a fülembe és jobban hozzám bújt, elkezdve az általam annyira kedvelt kis játékot.-Ne haragudj, tudod, hogy csak vicceltem-puszilgatta az arcom, s finoman ringatni kezdett.-Na, Luna-folytatta kisfiúsan, nekem pedig nagyon előrötőben volt az a mosoly, ami a forrósággal együtt kezdte átvenni az irányítást a testem felett.
-Nincs na-próbáltam lehámozni magamról a karjait, de nem könnyítette meg a dolgom.
Sőt...amikor megpróbáltam eltávolodni tőle, ő megfogta a karom és finoman maga felé fordított.
-De van és te is tudod, én is tudom, hogy mi lesz ennek a vége, szóval na, ne haragudj-ölelt ismét magához, s elkezdte puszikkal behinteni a fejem búbját.
-Hát nem is tudom-sóhajtottam, de közben akaratlanul is hozzábújtam egy kicsit és ezt ő is érezte.
Imádtam a karjaiban lenni. Olyankor mindig azt éreztem, hogy hazaértem. Hogy otthonra leltem. Pedig aztán nekem sosem volt panaszom az otthonomra.
-Nem is tudod?-Vonta fel a szemöldökét, miközben finoman eltolt magától, hogy a szemembe tudjon nézni.-Oké, akkor játszunk így-kezdett az ágy felé tolni, majd lassan lefektetett rá.
-Most meg mit csinálsz?-Kérdeztem, miközben ő fölém mászott és rám kuporodott a fájdalom okozást elkerülve.
-Addig nem megyünk innen le, amíg azt nem mondod, hogy nem haragszol, vagy azt, hogy megbocsájtasz. Nem érdekel, hogy mit fognak gondolni és mondani mások-felelte makacsul, de amikor felnézett rám kisfiúsan pislogott.
-Most komolyan ezt fogod csinálni?-Nevettem fel, ugyanis nem bírtam tovább.
-Durcira durci lesz a válasz-bólintott magabiztosan, újabb kacajt kiváltva belőlem.
-Imádlak-fogtam két kezem közé az arcát.-Jól van, nem haragszom-adtam puszit a szájára, elégedett mosolyt kiváltva belőle.