Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)

2./ 11.

Luna:
A fotózás után Shawn karjaiban fekve néztük sorozatot a házában, amikor a számat rágcsálva elkezdtem adagolni neki a dolgokat, amik bennem voltak.
-Gondolkoztam, hogy nem adom be a jelentkezésem egy fősulira sem és nem tanulok tovább-kaptam be egy szem popcornt, mire Shawn rám kapta a fejét.
-Tessék?
Hallottam a kérdését, de úgy tettem, mint aki nem. Gondoltam, hogy ki fog akadni és nem akartam veszekedni. Amúgy sem szerettem és vele még annyira sem. De abban a pillanatban egyáltalán nem volt kedvem. Hiszen megint ott feküdtem a karjaiban, a felsőjében és csak ő volt és én. Nem voltak családtagok, vagy barátok. Nem voltak kamerák, paparazzók, riporterek, menedzserek, testőrök, vagy feladatok. Shawn nem a világsztár volt és én sem a friss híresség. Csak két fiatal voltunk, akik szerették egymást és kihasználták a közös perceiket. Nem akartam elrontani a pillanatot egy veszekedéssel.
-Arra is gondoltam, hogy holnap után tarthatnánk egy bulit a többiekkel valahol, mielőtt elmész-folytattam ahelyett, hogy válaszoltam volna a kérdésére.
-Luna-próbált rám szólni, de tovább beszéltem egy teljesen más témáról.
-Az pont jól jönne ki. Holnap a családoddal vagy, holnap után a barátokkal és az utolsó napot tölthetnénk kettesben.
-Luna.
-Még nem beszéltem a többiekkel, de szerintem benne lennének.
-Luna.
-De persze, ha nem szeretnéd, akkor nem kell, azt is megértem, ha velem sem akarsz lenni, csak a családoddal, de...
-Luna-szakított félbe megemelve a hangját, amitől összerezzentem.
Arra azért nem számítottam, hogy kiabálás lesz.
Jó...tudom, hogy én voltam a hülye, amiért így viselkedtem, de csak nem akartam elrontani az esténket. Viszont az a gondolat már hosszú ideje ott keringett a fejemben és nem hagyott nyugodni. Nyomasztott már mióta elkezdődött az utolsó évem és nem mertem senkinek sem mondani eddig. Féltem a reakcióktól, amiket kiválthatott ez a terv, miszerint dobom az egyetemet és a továbbtanulást.
Összeszorítottam a számat, majd a takaróra szegezve a tekintetem felültem.
Shawn abban a pillanatban, hogy már nem feküdtem rajta és nem fenyegette az a veszély, hogy lelök magáról, felpattant, majd leállította a sorozatot és rám kapta a tekintetét.
-Hogy értetted azt, hogy gondolkoztál azon, hogy nem tanulsz tovább?
A hangja nem volt erőszakos, de feszes és kissé nyers igen. Nem szoktam meg tőle azt a hangot és ezért meg is ijedtem egy kicsit.
Beharaptam az alsó ajkam és nagyot nyeltem. Tudtam, hogy sosem bántana és nem okozna szándékosan fájdalmat a történtek ellenére, hiszen azt sem azért tette, hogy fájdalmat okozzon. Mikor az állatkertben kibékültünk, azt mondta, hogy azért szakított velem, hogy ne legyen olyan nehéz elengednem és az eszébe se jutott, hogy ezzel mekkora fájdalmat okozhat nekem. Azóta minden egyes nap bocsánatot kért és elmondta, hogy soha többet nem akar megbántani engem. Éppen ezért tudtam, hogy nem azért volt olyan a hangja, amilyen, de így is váratlanul ért.
-Úgy, hogy megfordult a fejemben, hogy nem tanulok tovább-rágcsáltam az alsó ajkam, mire az állam alá nyúlt, megemelte az arcom annál fogva és megsimította azt.
-Ne rágd-rázta meg a fejét és a baritonja visszaváltott a lágy és kedvesre, amit annyira szerettem.-Mért gondoltad ezt? Vagy miért akarod így alakítani?
Ismét lesütöttem a szemem, hiába küzdött az ellen, hogy ne tegyem. Minden alkalommal, amikor túl sokáig néztem a szemébe, azt éreztem, hogy a lelkembe lát. Hogy teljesen meztelen előtte a belsőm és nincsenek titkaim. Hogy képtelen vagyok elrejteni azt, ami lejátszódik bennem és ez egy olyan lánynak, aki nem szerette kimutatni az érzéseit, mert félt, hogy gyengének látják, mint én, nem volt egy pozitív élmény.
-Hány színészt, énekest, vagy hírességet látsz, aki a karrierje építése mellett tanul és egyetemre jár?-Kérdeztem elvékonyodott hangon, de tudtam, hogy ez csak a fél igazsága volt annak, amiért megfordult a fejemben, hogy hagyom az egész fősulis dolgot.
-Te lehetnél az első. Még különlegesebb lennél és kitűnnél, példát mutatnál az embereknek-kontrázott azonnal, s a hangjában ott bújkált valami furcsa izgatottság.
-Shawn, nem ez volt a kérdésem-ráztam meg a fejem, s kényszerítettem magam, hogy a szemébe nézzek.-A karrier és a tanulás nem jön össze.
-Dehogynem-vágta rá.-Kicsit én is megbántam, hogy nem tanultam tovább és kimaradtak az egyetemes élmények és kalandok, tapasztalatok.
-Ha nem tanulnék tovább, akkor augusztusban nem kéne visszajönnöm, el tőled a beiratkozás miatt, hanem maradhatnék a turnén és komolyan odatehetném magam. Nem kéne azzal foglalkoznom egy buszon zötykölődve, hogy megfelelő-e a beadandóm, amit az adott tantárgy vizsgájára írtam-érveltem tovább.
-Ha valaki, akkor te pont meg tudnád ezt csinálni. Hiszen ezt már tavaly is így terveztük. Így tervezted. Luna, mindig tovább akartál tanulni és ez volt a terved akkor, amikor Andrew eléd tette azt a szerződést.
-Igen, de akkor még nem tudtam, hogy ennyire nehéz lesz távol lenni tőled és fenn tartani a karriert-álltam fel és elkezdtem fel és alá mászkálni a szobában idegességemben.
-Luna, már megbeszéltük, hogy hogyan oldjuk meg a távkapcsolatot, amíg nem leszünk egy helyen-túrt a hajába nagy levegőt véve.
-Az elmélet mindig könnyű, de a gyakorlat messze nem-fontam össze a karjaim a mellkasom előtt összehúzva magam, s az alsó ajkam megremegett.
A sírás határán álltam. A szemem égett, a mellkasomat és a torkomat nyomás szorongatta és az izmaim megfeszültek, miközben küzdöttem a könnyek ingere ellen.
-Ez nem így van-állt fel a fejét rázva, s egy darabig nézte, ahogy járkálok.-Luna, én hiszek a kapcsolatunkban és abban, hogy meg tudjuk oldani.
-Igen, de...
-Luna-kapta el a kezem félbeszakítva és maga felé fordított.-Mind a ketten tudjuk, hogy ezek mind csak kis része annak, ami miatt most azt mondtad, hogy nem akarsz továbbtanulni. A történtek után tudjuk, hogy ez nem fog újra elszakítani minket. Ahogy azt is tudjuk, hogy az, hogy szerinted nincs olyan híresség, aki a karrirerje mellett tanul az is csak kifogás és egy aprócska részlet. Szóval nagyon szépen kérlek, hogy nézz a szemembe, végy egy nagy levegőt és mondd el, hogy mi bizonytalanított el abban, hogy hogy fog kinézni a jövőd.
Lehunytam a szemeimet és tettem, amit mondott. Vettem egy nagy levegőt, majd a szemébe néztem és már nem féltem, hogy a lelkembe lát. Csak hagytam, hogy a szavak a könnyekkel együtt ömölni kezdjenek:
-Mi lesz, ha mégsem bírja ki a kapcsolatunk, vagy nem lesz időnk egymásra? Na és akkor, ha fel se vesznek sehova? Én leszek az egyetlen ember, aki nem kerül be egy egyetemre sem. Hogy állok majd a szüleim és a barátaim elé? Na és eléd? Mi van, ha csalódni fognak? Ha elrontom az érettségit és a felvételit? Na és, ha felvesznek több helyre is? Hogy fogom eldönteni, hogy mi lesz a legjobb? Vagy, ha felvesznek egy helyre? Hogyan osztom majd be az időmet? Mi van, ha tényleg nem lesz olyan egyszerű a karrier mellett ez az egész, mint ahogy tűnik? Mi lesz, ha besokalok? Ha elrontok valamit? Ha csalódást okozom?
És a szavak és a kérdések csak dőltek és dőltek belőlem. Minden, ami addig a szívemet nyomta. A legkisebb hülyeségtől kezdve, amire rástresszeltem, a legnagyobb gondjaimig, mint például, hogy hogyan fogom tartani a családommal és a barátaimmal a kapcsolatot, vagy hogy hogy fogom látogatni Caroline sírját. Csak beszéltem és kimondtam mindent. Az összes félelmem, ami bennem volt és amikről nem mertem senkinek sem beszélni és inkább dalokba írtam.
És, hogy Shawn mit tett?
Semmit.
Csak csendben végighallgatta a kiborulásom, amire nekem nagyon nagy szükségem volt. Némaságba burkolózva tűrte, ahogy össze-vissza beszéltem, egészen addig, amíg a végéhez nem értem.
-Egyszerűen mindentől félek. A jövőtől Shawn, de baromira. Mindig is féltem tőle, de mióta itt van a nyakamon ez az egész, azóta csak rosszabb. Azóta naponta többször is azt érzem, hogy rosszul leszek, hogy valaki fojtogat. Rettegek Shawn és annyival egyszerűbbnek tűnik megfutamodni, de akkor eszméletlenül gyáva leszek és én nem akarok gyáva lenni-a mondandóm végére már csak csendben folytak a könnyeim.
Elmúlt a hangom remegése és a mellkasomat sem szorította egy fájdalmat okozó kéz. Komolyan olyan volt, mintha legördült volna rólam egy szikla. A lelkem megtisztult és fellélegzett. Nem zokogtam, mint az elején és nem éreztem azt, hogy összenyomnak a falak.
És akkor Shawn körbefonta a karjait a derekam körül és a karjaiba zárva a hátamat kezdte simogatni. Tudtam, hogy, ha valaki, akkor ő megért ezekben a félelmekben, mert ő is hasonló démonokkal harcolt, mégha ezt a nagyközönség nem is tudta. A fejem búbját kezdte puszilgatni, s közben azt suttogta:
-Bármi lesz is Luna, együtt megoldjuk. Nem mondom, hogy könnyű lesz. Nem ígérem, hogy nem lesz néha baromi nehéz és nem lesznek nekem is nehéz napjaim, amikor rossz kedvem lesz. De megígérem, hogy mostantól soha nem hagylak magadra. Sem testben, sem lélekben. Mostantól mindig itt leszek veled, még akkor is, amikor turnén leszek.
A szavai lassan megnyugtattak. A sós cseppek szép lassan elapadtak, miközben én a pólójába kapaszkodva magamba szippantottam az illatát.
-Annyira szeretlek-suttogtam a sírástól kimerült, rekedt és vékony hangon.
-Én is téged-ölelt szorosabban, de egyik kezével kihalászott valamit a zsebéből.-Ezt neked vettem-nyújtotta át nekem a karperecet.
-Ez micsoda?-Nézegettem halovány mosollyal, mire ő megérintette a sajátját és az enyém rezegni kezdett.
-A távkapcsolatban élő embereknek találták ki. Ezt tudjuk használni, amikor nem tudunk messengeren beszélni, vagy hívásban. Tetszik?-Fürkészte az arcom a könnyeimet törölgetve.
-Nagyon-adtam puszit neki mosolyogva, majd feltettem a kis karperecet, miközben hagytam, hogy Shawn addig tartson a karjaiban, amíg el nem ért az álom.