39.

805 32 0
                                    

Luna:
Szívet melengető hangra ébredtem, engem bekebelező testhő mellett, ritmusos szuszogással kísérve az édes hangot.
Mosolyogva fordultam felé és kipislogtam az álmot a szememből.
-Szia.-Suttogtam arcát fürkészve.
-Jó reggelt Édesem.-Simított ki egy tincset az arcomból.
-Nem akarok ma suliba menni.-Fúrtam arcom a mellkasába.-Legszívesebben itt tölteném veled a napot az ágyban.
-Én is veled.-Suttogta.-Mi lenne, ha már ma elkezdődne a közös hétvége?-Simogatta a hajam és a hátam.
-De neked holnap suliba kéne menned.-Néztem fel rá.
-Meg szeretném nézni a próbátokat. Beszélek Niallel, hogy odaadja-e a házat nekünk erre a négy napra. Ott biztonságos is.
-Biztos ezt akarod?-Fürkésztem arcát.
-Luna, kint az utcán nem lehetünk együtt, így nem lehet igazi randink, de a négy fal között ki akarom használni az időt, amit veled tölthetek.
-Nagyon szeretlek.-Mondtam, majd finoman megcsókoltam.
Ő azonnal viszonozta a csókom, s egyik kezével arcom cirógatva tette még érzelmesebbé azt.

Mire leértünk, Dean már ott ült a nappaliban és Evie-nek segített a kémia házijában.
Shawn adott még egy búcsú puszit, majd hazament, hogy ő is elkészüljön a sulira. Én összedobtam magunknak a kaját és bepakoltam az aznapra kellő cuccomat.
-Megvagy?-Kérdezte Dean, mielőtt kiléptünk volna.
-Izgulok.-Vettem nagy levegőt.
-Délután a suli előtt várlak majd és megyek veletek vásárolni. Veled lennék nap közben is, ha beengednének az óráitokra.
-Ott lesznek Shawnék, ne aggódj.-Mosolyodtam el halványan.
-Nem hagyom, hogy bajod essen.-Adott puszit a halántékomra, majd megfogta a kezem.-Mehetünk?
Aprót bólintottam, s összefontam az ujjaink. Ő másik karjával átkarolta Evie-t:
-Gyere te rosszcsont.-Mondta neki, majd elindultunk kifelé.
Örültem, hogy Evie kijön Deannel, ugyanis sokat köszönhettem neki és tekintve, hogy a testőröm lett, ezért elég sok időt töltött velünk.
A kocsiban úton a suliba végigénekeltük azt a kis időt és kicsit olyan volt, mintha tényleg egy pár lennénk, de a közelébe sem ért annak, amit Shawnnal éreztem, vagy ahhoz, ami Shawnnal köztünk volt.
Mikor megérkeztünk, a többiek az ajtóban vártak. Mi kiszálltunk, majd Dean segített felvenni a táskám. A kattogó és villogó kamerákat igyekeztem ignorálni, miközben Dean felé fordultam.
-Akkor suli után.-Néztem a szemébe.
-Itt foglak várni.-Simított ki egy tincset az arcomból.-Szeretlek.-Mondta miután kiszúrt egy közelebbi kamerát a perifériájában.
-Én is téged.-Mondtam ki nagyot nyelve.
Ő megölelt, majd adott egy puszit a homlokomra, aztán elindultam be a többiekhez. Szörnyű volt nem Shawnnak mondani azokat a szavakat, de azt mondogattam magamban, hogy így csak üres szavak, s nem komolyak. Dean megvárta, míg Evie-vel odaértünk a társaságunkhoz, majd kizárva az őt zaklató újságírókat beszállt a kocsiba és elment.
-Komolyan jön a napokban az első dalod?-Furakodott oda hozzánk egy újságíró.
-Zaynnel van köztetek valami?-Jött az újabb kérdés.
-Mi van Shawnnal?-Nyomott az arcomba egy újabb kamerát egy másik újságíró.
-Mindenre választ fogtok kapni idővel, ígérem.-Mondtam, majd bementem a suliba.-Elmegyünk a könyvtárba, ha leraktuk a cuccunk?-Kérdeztem a többiektől, miközben megöleltem őket.
Ők csak egyetértőn bólintottak, aztán elindultunk a szekrényeinkhez.
-Nahát nézzenek oda, kit fújt ide a szél.-Lépett mellém Blair.
-Mit akarsz?-Fordultam felé.
-Mi van? Betolod a képed a suliba és máris azt hiszed, hogy így beszélhetsz velem? Térj észhez kislány, lehet, hogy most felfedeztek, de én tudom, hogy milyen vagy valójában. A suliban még mindig egy senki vagy.
-Csak ennyi? Mert ha igen, akkor mehetsz is.-Néztem a szemébe.
-Elmondom a rajongóidnak, hogy mekkora egy szar kavaró, kétszínű ribanc vagy.-Fogta meg a csuklóm és megszorította, hogy műkörmei a bőrömbe vájtak.
-Engedj el Blair, mielőtt betorom a fitos kis orrod.-Mondtam annyira fenyegetően, amennyire csak tudtam.
-Csak hajrá, még egy dolog, amit elmondhatok rólad. Erőszakos is vagy.-Mondta szinte vicsorogva.
-Tedd csak meg. Írd ki mindenhova, ahova csak szeretnéd. Sem Shawnnál, sem pedig Jesse-nél nem fogsz bevágódni és csak magadat járatod le mindenki előtt és még kevesebben fognak szeretni. Amikor azt mondod, hogy kétszínű ribanc vagyok, ne magadból indulj ki.-Szűrtem fogaim közt, mire riadt tekintettel elengedett.
-Kicsinállak Blake!-Próbált erős maradni, de szemében mély fájdalom tükröződött.
Haját a válla mögé dobta, miközben hátat fordított, majd eltipegett a tűsarkújában.
Nekem a szemeimbe beszöktek a könnyek a szavaitól, bár valószínűleg az is belejátszott, hogy megvolt és a hasam is fájt, de amiket hozzám vágott, azok a lelkembe tiportak.
Egy pillanatra megsajnáltam őt, amiért megbántottam, de aztán rájöttem, hogy igazából ő sem tett mást velem, így kicsit enyhült a bűntudatom.
Nem igazán tudtam, hogy mért utál ennyire, vagy hogy mit ártottam neki, de szinte már az elejétől kezdve próbálta megkeseríteni a gimis éveimet.
A tekintetem a csuklómra siklott, amin Blair karmainak a nyoma látszott. Megsimítottam a piros bőrfelületet, majd sóhajtva bepakoltam a szekrényembe és vártam a többieket.
-Mi a baj?-Lépett elém Shawn.
-Miből gondolod, hogy baj van?-Néztem a szemébe.
-Világosabb a szemed. Mindig világosabb, ha szomorú vagy, vagy sírtál.-Fürkészte az arcom.
-Csak Blair.-Mutattam meg neki a csuklóm.
-Mit akart?-Simította meg a nyomait.
-Megfenyegetett.-Vontam vállat.-Mondjuk.
-Beszélek vele.-Indult volna el, de elkaptam a csuklóját.
-Hagyd. Maradj velem.-Néztem a szemébe.-Kérlek.-Tettem hozzá, mikor láttam rajta, hogy hezitál.
-Mostantól még a szekrényedhez is elkísérlek.-Lépett vissza hozzám.-Egyébként itt a napi cetli.-Adta oda nekem.
Ez halvány mosolyt csalt az arcomra, miközben kihajtogattam a kis papírt.
Csakmert szeretlek.❤
-Én is téged.-Néztem rá mosolyogva.-Ha kettesben lennénk megcsókolnálak.
-Este bepótoljuk a csókokat.-Mondta, de megfogta a kezem és magához ölelt.-Nagyon szeretlek.-Suttogta a hátam simogatva.
-Én is téged.-Morogtam a mellkasába, szorosan hozzábújva.

Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant