Figyelem!
Ebben a részben 18+-os részek vannak. Ha nem szeretnél elolvasni, görgesd át őket.✋✋🔞🔞🔞❤❤❤❤
Ui.: kiraktam egy One Direction fanfictiont, ha érdekel, lessétek meg.❤Luna:
Amikor beléptem Shawnhoz, rózsaszirmok és gyertyák hevertek mindenhol a házban, amiben a félhomály uralkodott a lehúzott redőnyök miatt. A levegőben a rózsák illata mindent elárasztott, elnyomva vele a pislákoló lángok és a kaja illatát. A kisasztalon két pohár pezsgő és kettő tányér pihent a fehér gyertyák mellett, amitől nekem a szívem olyan forró löketekkel látta el a testem, hogy beleborzongtam a boldogságba és mégis elszomorodtam. Shawn hihetetlenül szépen rendezte el a házát és kitett magáért, csak, hogy méltó befejezést kapjon az újra kezdett kapcsolatunk, mielőtt elment volna és távkapcsolatra kellett volna váltanunk. Egyáltalán nem álltam még készen a búcsúra, de mind a ketten tudtuk, hogy elkerülhetetlen a dolog. Hiszen arra készítettük magunkat lelkileg, mióta csak újra összejöttünk, mert tudtuk, hogy mi a terv. Tisztában voltunk azzal, hogy a téli szünet csak egy röpke pillanat a mi folyton forgó és pörgő életünkben.
-Ez gyönyörű-suttogtam ámulatban és igyekeztem magamhoz térni a meghatottságból.
Az volt a megállapodásunk, hogy a saját érdekünkben nem fogunk beszélni arról, hogy mi lesz másnap, vagy hogy utána. Megígértük egymásnak, hogy a pillanatnak élünk majd és úgy fogunk tenni, mintha nem lennénk híres énekesek. Aznap este csak két fiatal akartunk lenni, akik normális életet élnek és nem rohannak koncertről, fotózásra, vagy a stúdióba. Egymásnak voltunk. Nem másnak, vagy a világnak. Ő nem Shawn Mendes volt, a híres kanadai énekes és én sem Luna Blake, a kezdő híresség. Csak egy lány voltunk és egy fiú, akik feltétel nélkül szerették egymást.
-Tetszik?-Lépett mögém és a hajamat elsimítva a nyakamról, puszit lehelt arra.
-Nagyon-bólintottam, megfogva a kezeit, miközben a bőröm libabőrös lett, ahogy az ajkai találkoztak vele.-Mennyi időbe telt, amíg megcsináltad?-Suttogtam magam elé, folyamatosan kapkodva a tekintetem a látványon.
-Az maradjon az én titkom-felelte halkan, majd megkerült és elkezdett beljebb húzni a házba.
-Terveztél is valamit mára, vagy megcsináltad és úgy voltál vele, hogy lesz, ami lesz?-Mosolyodtam el halványan a szemébe nézve.-Csakmert, nekem mind a két opció tetszik.
-Igazából vannak terveim, de nem baj, ha nem az alapján haladunk majd-húzott a kanapéra, s puszit lehelt a halántékomra.
-Hallgatom őket-húztam fel a vállaim izgatottan és kicsit pattogni kezdtem a kanapén, mint egy kisgyerek, aki arra vár, hogy induljanak a játszótérre az anyukájával.
-Hát-nyújtotta el az "á" betűt, ahogy közelebb csúszott hozzám-, úgy gondoltam, hogy megebédelünk, aztán nézünk egy filmet, majd megmasszírozlak, vacsorázunk, veszünk egy forró fürdőt és utána meglátjuk, hogy mi sül ki abból-mosolyodott el, s kisimított egy kósza tincset az arcomból.
A gondolatra, hogy mindezt megcsináljuk és arra, hogy tudtam, hogy mi lesz a vége, a gerincem mentén egy kellemes borzongás futott fel, egészen a fejem búbjáig és le a lábam közé. Jobb estét el sem tudtam volna képzelni.
Na nem, mintha nem élveztem volna a barátainkkal töltött kis összejövetelt. Nagyon is jó volt. Ráadásul Shawn és Zayn megoldották a konfliktust. Hosszú idő óta nem nevettem annyit, mint akkor velük és szerintem Shawnnak is jót tett az indulása előtt. Amennyire én tudtam, jól is érezte magát, annak ellenére, hogy a barátai igyekeztek minél több és cikisebb sztorit felhozni róla. Mondjuk nekem nagyon tetszettek azok a történteket. Shawn egy csomó mindent elmesélt magáról és gyakorlatilag mindent tudtam róla, de voltak dolgok, amikre még ő sem emlékezett és csak akkor tértek vissza az emlékek, amikor nosztalgiázott. Őszintén örültem, hogy kicsit feltöltődött és elfeledkezett arról, hogy mennyi minden nyomja a vállát. Komolyan kivirult és láttam a szemén, hogy jobban lett.
-Mit gondolsz? Megfelel? Vagy valami mást szeretnél csinálni?
-Határozottan tetszik, de-hajoltam közelebb a combjára támaszkodva-talán a sorrendeket kicsit megkavarhatjuk és akkor nem csak te masszíroznál meg engem, hanem én is téged? Na mit szól hozzá Mr. Mendes?-Suttogtam az ajkaira, ő pedig a Mr. Mendes megszólításnál hatalmasat nyelt.
-Tudod, hogy nem kell semmit tenned, amit nem aka...
-Te pedig tudod, hogy nem mondok semmit tervnek, amit ne akarnék-szakítottam félbe a combját simogatva.-Persze, ha te nem akarod, akkor...
Csókkal fojtotta belém a szót és húzott az ölébe határozottan. Nem haboztam tovább a szavakkal, csak a göndör tincsei közé vezettem az ujjaimat, vele szembe térdeltem le a lábai két oldalán. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna sokáig beszédre fecsérelni a szót, vagy elválni tőle, ugyanis a porcikáim olyan szinten vágytak rá, mint még talán soha, semmire. A kezei a fenekemre csúsztak a ruhám szoknyája alatt, miközben én lassan elkezdtem mozgatni a csípőmet az ölében. Mióta elment, egyetlen sráccal sem feküdtem le, tök mindegy volt, hogy mennyire volt forró a helyzet, vagy mennyire is vágytam volna a dologra. Ahányszor csak arra fordulhatott volna a dolog, megjelent előttem Shawn arca és hiába nem voltunk együtt, azt éreztem, hogy megcsalom. Talán hülyeség volt és utána mindig dühös voltam magamra, hogy ennyire szánalmas voltam, de amikor ott ültem a kanapén és a nyelvem táncot járt Shawnéval, tudtam, hogy jól tettem a dolgot, mert senkivel sem lett volna ugyanolyan, mint vele.
Shawn száját elhagyta egy morgás, ahogy köröket kezdtem leírni az ölébe, s az ujjaival a fenekemre szorított, ahogy felkapott, majd maga alá gyűrt. Elég hamar lemondtunk arról, hogy előbb ebédeljünk és nézzünk valamilyen filmet, de amikor elszakította tőlem a telt párnáit és a nyakamat kezdte felfedezni azokkal, el is feledkeztem arról, hogy mi volt az eredeti terv. Lerángadtam róla a pólóját, mielőtt nagyon messze hajolhatott volna tőlem, majd az arcára simítva, magamra irányítottam a tekintetét.
-Tudod, hogy már nem vagyok szűz, igaz?-Simogattam az alsó ajkát, ő pedig vágytól izzó szemekkel bólintott.-Vagyis nem kell úgy visszafognod magad, mint a legelső alkalomkor anno, ugye tudod?
-Utána voltunk még együtt, nem egyszer-hajolt közelebb, s a szavakat az ajkaimra morogta.
-És minden alkalommal úgy vigyáztál rám, mintha az első lett volna-cirógattam a tarkóját és mosolyogva figyeltem meg, hogy kirázta a hideg.
-Mindig fogok figyelni rád közben és ezt te is tudod-csókolt meg újra, de a kezével már akcióba lépett.
Ujjaival lassan fellépegetett a ruhám alatt a mellemig, ahol a boldogan konstatálta, hogy-a ruha fazonja miatt-nincs rajtam melltartó. Ahogy végigsimított a mellemen, a bimbóm azonnal megkeményedett és a sóhaj úgy szakadt ki belőlem, mintha nem forrt volna össze a szám Shawnéval. Hihetetlen volt, hogy mennyire intenzíven reagált rá a testem. Alig ért hozzám, de már zakatolt a szívem, lett forró a környezet a számomra, kezdett gyorsulni a légzésem és nőtt a feszültség a lábam között. Lassan ismét elszakadt tőlem, s letornázta rólam a ruhámat, majd elindult lefelé a csókokkal. A lábaimat felhúztam, de ő oldalra döntötte azt, ami le tudott lógni a kanapéról és elkezdte cirógatni a belső combom. Amikor a nyelvével megtalálta a mellbimbómat, hatalmas nyögés szakadt ki belőlem, s a körmeimmel nyomott hagytam a tarkóján.
-Hogy ez mennyire hiányzott-nézett fel rám egy pillanatra, s ahogy felmérte, hogy nem igazán érzékelem a külvilágot rajta kívül, vissza is hajolt a keblemre.
Már így is remegett a testem, ami elgyengülten próbált kapaszkodni Shawnba, de amikor az ujja a nőiességemre simított, akkor éreztem igazán azt, hogy végem van. Az alhasamat fedezte fel épp a nyelvével, amikor végre lekerült rólam a bugyi, ő pedig csillogó szemekkel nézett végig rajtam.
-Annyira gyönyörű vagy-suttogta, majd a lábam közé hajolt és végre megéreztem a nyelvét is a csiklómon, amitől a csípőm felfelé lendült
-Istenem-sóhajtottam hatalmasat, a körmeimet újra a bőrébe vájva.
Shawn lassú mozdulatokkal használta a nyelvét és közben a melleimmel játszva repített a mennyekbe. Aztán, amikor elért a gyönyör, fölém mászott és a fejem két oldalán megtámaszkodva, mélyen a szemembe nézett.
-Már nagyon hiányoztak a nyögéseid-simogatta ki az izzadtság cseppektől a homlokomra tapadt hajszálakat onnan.
-Nekem te hiányoztál-suttogtam elvékonyodott hangon, majd összeszedve a maradék erőmet, magamhoz húztam és megint megízleltem az ajkait.-Akarlak Shawn-suttogtam a csókba, s elkezdtem letornázni róla a nadrágot.
A szívem gyorsabban vert, mint egy koncerten szokott, a légzésem meg olyan volt, mintha percekig a víz alatt tartottak volna, mégis képtelen voltam betelni Shawnnal. Teljesen elvesztettem az eszem, ugyanis, ha Shawn nem állított volna le, akkor valószínűleg elfeledkeztem volna a védekezésről.
-Héé, Édesem-vált el mosolyogva.-Szeretlek, de várj egy kicsit-kuncogott, miközben előhalászta az óvszeres tasakot a zsebéből és kinyitotta azt.-Biztosan ezt akarod? A film nem hangzik jobban?-Fonta össze az ujjainkat a fejem fölött, belőlem pedig felszakadt egy kacaj.
-Le ne állj, mert kicsinállak-ráztam meg a fejem, neki pedig nem is kellett több.
A csípőjét előretolva, lassan hatolt belém, pontosan úgy, ahogy az első alkalomkor. Ugyanakkor, amint a lábaimat a dereka köré fontam, már sokkal bátrabb volt. Az ajkaink ismét egymásnak tapadtak és a szívünk egy ütemre gyorsult. Az egész aktus egyszerre volt szenvedélyesen heves és érzelmesen finom. Mindenünk harmónikusan mozgott, mintha soha nem lett volna probléma a kapcsolatunkban. Tényleg teljesen elfelejtettük azt, hogy másnap el kellett válnunk.
S, amikor a hasizmaim összeugrottak és a légzésem még szaporábbá vált, miközben a testemen izzadtság cseppek gyöngyöztek, Shawn szorítása kicsit megfeszült a kezemen, jelezve, hogy ő is a végén van. Csak párat mozdult még bennem, amikor mind a kettőnket, egyszerre érte el a gyönyör, egymás nevét suttogva, amik még a falakról is visszhangoztak, miután Shawn kihúzódott és óvatosan rám feküdt, a fejét a mellkasomra hajtva.
-Hogy ver a kis szíved-suttogta mosolyogva, amikor már meg tudott szólalni.
-De egy ritmusra a tieddel-cirógattam a hátát, amin a körmeim nyomai pirosan világítottak a gyertyafényben.
-Nagyon szeretlek Luna-nézett fel rám édes mosollyal, s a szavaitól a ketyegőm hatalmasat dobbant.
-Én is téged Shawn-suttogtam az arcára vezetve a kezeimet, s teljesen elveszve a szemeiben.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)
FanficTe el tudod képzelni, hogy milyen, ha utálsz egy hírességet, de a legjobb barátnőd és a hugod rajong érte? És nem mellesleg a szomszédodba költözik és az osztálytársad lesz? Jah és ha nem elég, még a koncertjére is el kell menned, mert a barátnőd ez...