Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)

17.

Luna:
Miután Elena és Jessica elmentek, nekem is nem sokkal később lejárt a munkaidőm. Úton edzésen még nem is volt baj. Oké, voltak riporterek és fotósok, de nagy nehezen leráztam őket. Viszont mikor úton voltam hazafelé egy harminc körüli fotós folyamatosan követett és tapizott. Az utcán a hét órához képest egész kevesen voltak. Na nem egy-két ember, csak a megszokotthoz képest voltak kevesen. A nap lemenőben volt, már félhomály.
-Aranyom, csak egy közös fotóról lenne szó.-Lépett elém egy kanyarban.
-Haggyon békén kérem.-Próbáltam normális hangot megütni, de belül remegtem.
Így is sok volt a mai nap, lelkileg is leterhelt, testileg is és az edzés a maradék erőmet is elvette, miután abban próbáltam magam kiélni.
-Csak egyetlen fotó Szépségem.-Kapta el a karom.
-Segítség!-Szakadt fel belőlem ijedten, magamat is meglepve.
-Fogd be!
-Segítség!-Kiabáltam újra.
Pár méterre egy szerelmespár felkapta a fejét ránk, s közeledni kezdtek.
-Hülye csitri!-Lökött a földre a férfi, s éles fájdalom hasított a fejembe.
-Jól vagy?-Rohant oda hozzám a nő, de szinte meg sem hallottam a hangját a sokktól.
A fotósnak akkor már csak hűlt helye volt, s belegondolni is szörnyű volt, hogy egy közös kép miatt ezt csinálta, de valószínűleg csinált egy csomó képet, amiről nem is tudtam.
-Jól vagy?-Guggolt le elém a nő.
-Persze.-Mondtam elhaló, remegő hanggal.
Nem voltam jól. Sajgott a fejem a forró ponton, ahol az előbb bevertem azt a betonba. A kezemről és a térdemről lejött a bőr, de nem is a fájdalomtól sírtam. Kimerültem. Bennem volt a hétvégi feszültség a holnaptól való félelem, hiányzott Shawn. Csak hozzá akartam bújni.
Bassza meg de szánalmas vagyok!-Röhögött a gonosz hang a fejemben.
A könnyek csípték a szemem. Muszáj volt eltűnnöm onnan, mielőtt előtörtek volna.
-Mit akart?-Kérdezte idegesen a férfi.
-Csak egy fotót.-Álltam fel lassan, szédelegve.
-Ne kísérjünk haza?-Nézett a szemembe aggódva a hölgy.
-Nem, köszönöm. Nem lakok messze innen.-Vettem nagy levegőket, hogy múljon a szédülés.
Még pár percig próbáltak meggyőzni, hogy hazakísérnek, de megnyugtattam őket, hogy minden rendben lesz. Semmi kedvem nem volt vadidegenekkel sétálgatni, főleg ezután nem. Csak egyedül akartam lenni, hogy megnyugodjak.

Mikor hazaértem a többiek legalább olyan rossz állapotban voltak, mint én. Anya és apa a két fotelben jó formán elaludt. Jacob, Evie és én pedig egyszerre borultunk a kanapéra. Evie kezében egy tábla csoki virított, Jacob a maradék süteményt ette, én pedig a fejemre hideg vizes borogatást téve, csoki fagyit zabáltam egy alapos zuhanyzás után. Evie-vel Jacob vállára borulva néztünk ki a fejünkből. Csendben örlődtem magamban, de legalább a sírhatnék már nem fojtogatott. Nem akartam belegondolni mi történt volna, ha nincsenek rajtunk kívül mások az utcán. Csak néztem ki a fejemből és lapátoltam a csoki fagyit.
Nem sokkal később csörgött is a telefonom. Felpattantam, hogy ne ébresszem fel a már alvó szüleimet és felmentem az emeletre, ám a hírtelen mozdulattól megszédültem, így a falnak kellett dőlnöm fent.
-Igen?-Szóltam bele a fejemet fogva.
-Szia Pöttöm.-Hallottam meg Shawn mosolygós hangját, amitől melegség járta át a testem a mellkasomtól kezdve.-Már úton vagyok. Akarsz ma még próbálni, vagy inkább pihennél?
Az eszem azt súgta pihennem kéne, de a szívemnek arra volt szüksége, hogy Shawn karjaiban énekeljen.
-Szeretnék, ha nincs ellenedre.-Dőltem be az ágyamba ekkor már a szobámban.
-Hogy lenne ellenemre?-Kérdezte édesen.
-De kérhetek valamit?-Hunytam be szemeim, mintha így védekezhetnék a fájdalom ellen.
-Bármit.
-Próbálhatunk ma nálam?-Remegett meg a hangom.
-Persze Luna, ahol csak akarsz.-Hangja bársonyos volt, csukott szemmel elképzeltem, ahogy előttem állva megsimítja az arcom, és ettől könnyezni kezdtem.
-Köszönöm Shawn.-Vékonyodott el a hangom.
-Hé, sietek...kérlek ne sírj.-Lett aggódó hangja.
-Nem sírok.-Vettem nagy levegőt.-Szia Shawn.-Hadartam el, mielőtt kicsúszott volna a számon a "szeretlek" szócska.
-Szia Picúr.-Mondta, majd kinyomtuk a telefont.
Felnéztem és vetettem egy pillantást a szekrényemen lévő képre, melyen Sophie, Caroline és én voltunk. Aztán eszembe jutott az este...ez hiányzott a legkevésbé egy ilyen hét után. Következő hétfőn volt a dátum. Caroline halálának dátuma.
Mielőtt teljesen magamba zuhanhattam volna kopogtak az ajtómon. Megtöröltem szemeim, majd odafordultam. Shawn a hátán egy gitárral állt velem szemben. Aggódó tekintettel fürkészve tette a hangszerét az ajtó mellé. Nem tudom mi ütött belém, lábaim magamtól indultak meg és Shawn nyakába ugorva, lábaimat dereka köré fonva üdvözöltem. Arcomat a nyakába fúrtam, ő pedig kezeit derekamra téve szorított magához. Szemeimbe könnyek szöktek, de nem hagytam legördülni azokat. Magamba szippantottam Shawn illatát és hagytam, hogy testének melege bekebelezzen. Mikor elhajoltam, hogy a szemébe nézzek, teljesen elvesztem bennük, s a szavak maguktól csúsztak ki a számon:
-Hihetetlenül hiányoztál.
-Te is nekem.-Simította meg az arcom, majd tekintete a számra siklott, s alsó ajkamat megsimítva hajolt közelebb.
Szemeimet telt ajkai szinte kényszerítették, hogy rájuk nézzek. Miközben közeledett felém, a levegőt egyre gyorsabban vettük, ahogy mellkasom a mellkasához ért, éreztem hogy ver a szíve, mely szinte összekapcsolódva az ennyémmel dobbant ugyanarra a ritmusra. Nem volt erőm elhúzódni, nem is akartam elhúzódni. Közelebb hajolva vártam, hogy Shawn finom ajkai enyémekre tapadjanak. Fogalmam sem volt mi van köztünk, de nem is érdekelt abban a pillanatban. Ahogy ajkaink találkoztak, lassú, szenvedélyes táncba kezdtek egymással. Az idő megállt, a gondok elillantak, a hiány megszűnt. Csak mi léteztünk a házban, csak mi léteztünk a világon. Nyelve bejutásért könyörögve nyalta meg alsó ajkam, ami mintha parancsba kapta volna vált el a felsőtől. Forró nyelvét számba csúsztatva folytattuk a táncunkat, melytől mindketten apró nyögést hallattunk. Nyelvünk kecsesen keringett a másiké körül, melynek ritmusát az ajkaink, dallamát a légzésünk és mély basszusát a szívünk adta. Egyik kezem tarkójára vezetve cirógattam azt, másik pedig hajába túrva vágyott többre. Shawn egyik keze lassan elindult fenekem irányába, mintha habozna, vagy félne, mire tarkóján lévő kezemmel megragadtam csuklóját és az általa kipécézett helyre vezettem. Ő rögtön válaszképp megharapta finoman az alsó ajkam, nyögést csalva elő belőlem, s elérve, hogy még közelebb férkőzzek hozzá. Szabad keze a pólóm alá csúszva égette hátam lankáit, még közelebb húzva magához. Az izmai megfeszültek, körbezárva engem, férfiassága mintha feszíteni kezdte volna nadrágját, de Shawn tartva magát nem csinált semmit, amit én ne akartam volna. A vágy ködként homályosította el az elmém és vette el az eszem. Kezeim a pólója szegélyéhez nyúlva szabadították meg a felesleges ruhadarabtól, s ezzel elszakítva egymástól minket egy pillanatra. Ezt Shawn sem hagyta válasz nélkül. A fenekemnél fogva dobott rajtam egyet, majd az íróasztalomra ültetve levette rólam a felsőm. Ahogy eltűntette a neki nem tetsző elemet, újra ajkaimnak esve, magához ölelt. Forró teste bekebelezve égette hideg bőröm, elérve, hogy ne legyen neki ennyi elég. Az eszem visított, hogy álljak le, de a testem és a szívem mást akart. Egy idő után elszakadva tőlem indult el nyakamon nedves ajkaival, mire borzongás futott végig a gerincemen, mellkasomban furcsa nyomás keletkezett, kezeim ösztönösen karmolták végig Shawn hátát, miközben egy nyögés hagyta el a szám, mikor Shawn megtalálta a gyenge pontom fülem mögött. Erre Shawn megszorítva combomat húzott közelebb magához. Pulzusom az egekben volt, légvételeimhez jó formán oxigénpalack kellett volna. Az édes, mámoros kényeztetésnek a lépcsőn doboló lábak zaja vetett véget. Riadtan rebbentünk szét, tekintettel a nyitott szobaajtómra. Remegtem Shawn érintéseitől, a lábaim gyengék voltak, alig voltam magamnál, mikor a pólómért nyúltam. Shawn kapkodva vette vissza felsőjét és megigazította haját, miközben én is próbáltam rendezni magam. Mikor anyáék felértek a szobámhoz még mindig nem voltam teljesen magamnál.
-Megyünk, lefekszünk.-Nézett rám anya.
Csak egy bólintásra futotta tőlem. Shawn, mintha érezte volna, hogy válaszképtelen vagyok, az íróasztalnak dőlve ránézett szüleimre, majd megszólalt:
-Igyekszünk nem hangosan próbálni Mr. és Mrs. Blake.-Vezette ujjait ujjaim közé alig észrevehetőn.
Anyáék ajkai felfele görbültek.
-Jó éjt gyerekek.-Indult el anya.
Apa nehezebben engedett. Tudta, hogy nem először vagyok kettesben Shawnnal és bírta is őt, de minden alkalommal előjött az apai szigora.
-Ha baj lenne szóljatok...tudjátok, késsel alszom.-Mondta, s miután bólintottunk, elhagyta a szoba területét.
Jacob és Evie is elköszöntek, én pedig lassan kezdtem magamhoz térni, ahogy a nyitott ablakon az esti lágy szellő finoman cirógatta felhevült testem, viszont így az addig érzett negatív érzések is kezdtek visszatérni.
Shawn olyan érzéseket váltott ki belőlem és a testemből, mint még senki. Ez egyszerre ijesztett meg, tüzelt fel és bódított meg. Nem lett volna szabad ennyire közel kerülnöm hozzá, de az érzéseinknek senki sem parancsolhat.