Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)

13.

Luna:
-Megcsaltál azzal a ficsúrral!-Állt fel a kanapéról kiabálva.
A képernyőre meredtem. Tudtam, hogy nem volt helyes megcsókolnom Shawnt, de eszembe se jutott, hogy este még ott fognak szobrozni az énekterem előtt és kintről fotóznak majd.
-Én....-Hebegtem, de nem tudtam mit mondjak.
-Te mi? És még én vagyok az, akinek meg kell változnia?-Ágaskodott fölém, a pupillái tágak voltak, hogy alig látszottak a méregtől sötétzöld íriszei.
Összehúztam magam, tudtam mi jön, mégsem tudtam tenni ellene, a félelem teljesen lebénított. A következő pillanatban már Jesse ökle találkozott az arcommal, engem a földretaszítva. Az arcomhoz kapva láttam, hogy az vérzik. Remegve, a könnyeimmel küzdve álltam fel.
-Én szeretlek, erre te megcsalsz!-Kapta el a hajam.
-Elég érdekesen fejezed ki a szereteted.-Kaptam a kezére, hogy megakadályozzam, hogy jobban megtépjen.
Szemébe erre fájdalom, bűntudat és félelem furcsa elegye csillant meg, s ellépett tőlem. A méregzöld tekintete folyamatosan rajtam cikázott. Hátatfordítva neki kezdtem a cuccaimat összeszedni, hogy elszabaduljak onnan, de mikor az ajtóhoz siettem, mindannyian elállták az utam.
-Nem mész sehova Cicám.-Nézett a szemembe Bruce.
-Dolgoznom kell.-Remegtem a visszafojtott sírástól.
-Hát, ma bizony nem mész, sehova!-Vigyorgott.
Ijedtemben a telefonomért nyúltam.
-A-aa!-Kapott érte Drue, de berohantam a mosdóba és bezártam az ajtót.
Remegő kézzel küldtem egy üzenetet Allisonnak, a munkatársamnak, hogy nem tudok ma dolgozni menni, majd felhívtam Sophie-t.
-Hallo, mizu cs.....
-Sophie, nem engednek el.-Tört elő a sírás.
-Mi az, hogy nem engednek el? Hol vagy?
-Az, hogy itt vagyok Jesse-éknél és nem engednek el. Sophie, nagyon félek.-Fakadtam ki.
-Ne aggódj, rögtön ott vagyunk! Nehogy lerakd a telefont!-Mondta parancsolón.
-Gyere ki Aranyom, szórakozzunk egyet!-Feszegette Bryce az ajtót.
-Nehogy kimenj!-Remegett a hangja a telefonban.
-Sophie, ne szólj Jacobnak, vagy Shawnnak, sőt.-Ahogy aggódni kezdtem érte, csak dőltek a szavak belőlem.-Sophie, ne gyere ide! Nem akarom, hogy bajod essen.
-Luna, odamegyünk, te pedig ne mozdulj a biztonságból.
-Köszönöm.-Kuporogtam az ajtóban.
-Nyugalom, nem lesz baj.-Mondta, de mintha nem csak nekem mondta volna, hanem magának is.
-Gyere már ki te kis hülye!-Csapott az ajtóra Drue, mire összerezzentem és még jobban sírtam.
-Elég!-Szólt rájuk Jesse.-Adjatok egy percet.
Három távolodó lépést hallottam, majd Jesse gyöngéd hangja szakította meg az idegtépő csendet.
-Kicsim, engedj be kérlek.
-Mit mondott?-Kérdezte feszülten a telefonba Sophie.
-Hogy engedjem be.-Mondtam gyengén.
Az arcom iszonyatosan fájt és a vérem melege bizsergette a kihűlt bőrt. Becsuktam a szemeimet, s megint a burokban voltam képzeletben, amit Shawnnal szoktunk kreálni. Hiányzott a meghittség, a biztonság. Hiányzott, ahogy a karjai pajzsként körbeölelnek, ahogy az ujjai az én ujjaim közé csúsznak jelezve, hogy nem vagyok egyedül, ahogy a lehellete csiklandózza a bőröm, ahogy borzongok a hangjától és ahogy a szeméből olyan vágy és csodálat sugárzik, mikor rám néz, hogy elhiszem, hogy fontos vagyok neki.
-Nehogy beengedd!-Szakított ki Caleb hangja a gondolataimból.
Nem tudom mért védtem meg, de mégis kiálltam Jesse mellett.
-De nem bántott.-Hazudtam, s ahogy a sebhez kaptam felnyögtem.-Nem tőle félek.
-Luna, engedj be.
-Luna, ne csináld!-Kiabált feszülten Caleb.
-Nem lesz semmi baj.-Mondtam nekik és magamnak egyaránt.
Remegő térdekkel felálltam, majd a kezemet a kilincsre tettem.
Miért? Komolyan szereted, azokután, amit tett veled?-Harsogta a kisördög a fülembe.
Teljes testem reszketett, mint amikor gyerekként elmentünk rokonokhoz karácsonykor Spanyolországba. Nagyon hideg volt és a kis tó, ami a mamám kertjében volt, befagyott, ám a jég nem volt elég vastag, s mikor ráléptem az beszakadt alattam és beleestem a tóba. Csak pár másodpercet voltam a vízben, mielőtt Jacob kihúzott onnan, de a sokktól és a hideg víztől még órákon át reszkettem. Valami ilyesmi volt akkor is. Fáztam, reszkettem és teljesen egyedül éreztem magam, mégis beengedtem a fiút, aki abba az állapotba juttatott.
-Annyira sajnálom!-Zárt a karjai közé.
-Luna!-Hallottam Shawn hangját is már a telefonban, mire Bryce egy pillanat alatt a fürdőben termett, kitépte a telefont a kezemből és elhajította azt.
A félelem és a düh keveréke valami furcsa bátorságot adott, mert minden maradék erőmet összeszedtem és ellöktem Jesse-t.
-Te szemétláda! Azt hittem tényleg érdekel mi van velem, de csak erre ment ki, hogy Bryce elvegye a telefont?!
-Nem tudtam, hogy bejön.-Magyarázkodott.
-Te barom!-Pofoztam fel, mire elkapta mind két csuklómat.
-Nem tudtam, hogy ezt fogja csinálni!-Kiabált, majd elkezdett kiráncigálni.
-Eressz el!
-Szólj, ha végeztél vele és mi jövünk.-Nevetett Bryce, mire a másik kettő is hallatott egy kaján nevetést.
-Felejtsd el!-Förmedt rá Jesse.
-Nyugi már, csak szórakozunk.-Nézett rá Bruce.-Csak nem akarjuk kihagyni a kiscsajt sem!
Erre már nem reagált, csak felrángatott az emeletre.
-Eressz el!-Rángatóztam, mire az ágyra lökött.
-Nem fogod fel, hogy szeretlek?!-Kiabált még mindig.
-Szeretsz?-Kiabáltam én is.-Szeretsz?! Ezért versz és alázol meg?
-Nem akartam ekkorát ütni!
-De sikerült!
-Sajnálom!-Roskadt elém.-Nem akartalak bántani.
Összehúzva magamat felültem az ágyra. Jesse szemében könnyek csillogtak, mikor felült mellém.
-Szörnyen röstellem.-Puszilta meg a homlokom, majd megcsókolt.
Nem csókoltam vissza. Ahogy a sós könnyek a nyílt, friss sebbe folytak, csípték azt, még mindig fáztam és remegtem. Megpróbáltam eltolni Jesse-t, de ő elkezdte a nyakamat puszilgatni. Levette a pólóját és a gatyáját, én pedig teljesen bepánikoltam.
-Jesse, elég!-Szóltam rá, mikor felém kerekedett és levette a pólóm.
-Tényleg nincs mit szégyelned.-Mért végig alaposan.
-Elég Jesse!-Kiabáltam kétségbeesetten, amikor lefogta a kezeimet és a nyakam megszívása után lefelé kezdett vándorolni a testemen.
Teljes súlyát rámhelyezve hintette be minden porcikámat csókokkal, miközben én vergődtem alatta reménytelenül. Erekciója a bokszerján keresztül teljesen kivehető volt és már nyoma sem volt a könnyeknek, csak az erőszakos vágynak.
-Jesse!-Próbáltam felfele kúszni az ágyon, de a szorítása erősebb lett.-Jesse!
-Olyan tüzes vagy!-Morogta két csók között.
-Ne!-Ekkor már visítottam.
-Haver látogatóink vannak!-Kiabált fel Drue.
-Mi a fasz van már?!-Kiabált le Jesse, de nem szállt le rólam.
-Hol van a hugom?-Üvöltött lent Jacob, mire a megkönnyebbülés egy újabb sírás hullámként tört rám.
-Egy pillanat és jövök.-Harapta meg a nyakam, majd nyomott oda egy puszit, felrángatta a gatyáját és lement, a pólómat a szekrény tetejére téve.
El kellett tűnnöm onnan és soha többet nem volt szabad betennem oda a lábam, de nem volt erőm felállni. Csak sírtam az ágyon és remegtem, a hátamon felállt a szőr, minden porcikám reszketett. Lépéseket hallottam én pedig ijedtemben összébbhúzva magam próbáltam védekezni bármi ellen, ami feljön hozzám.
-Luna!-Hallottam meg azt a mély megnyugtató hangot.-Luna, én vagyok az, Shawn. Semmi baj. Mit csinált veled?
-Kérlek menjünk innen.-Néztem fel remegve.
Pillantása az arcomra vándorolt és elborult a tekintete, mégis uralta magát, miközben lentről kiabálások hallatszódtak fel.
-Hol a pólód?-Kérdezte ökölbe szorított kezekkel.
-Feltette a szekrény tetejére.-Mondtam erőtlenül.
Egy másodperc alatt vette le onnan, majd óvatosan mellém lépett.
-Tudsz menni?-Kérdezte, mikor felvettem a felsőt.
-Azt hiszem.-Feleltem bizonytalanul, de mégis hozzábújva mentem le a lépcsőn.
-Luna!-Zárt karjaiba Jacob lent.
-Menjünk innen!-Fúrtam fejem a mellkasába.
-Nem viszitek sehova!-Szólalt meg Bruce.
-Hagyd elmenni.-Nézett rá Jesse.-Csak a csatát nyerték, nem a háborút.-Mondta, miután becsukta az ajtót mögöttünk.
-Luna, úristen!-Ölelt magához Sophie is.
-Tűnjünk el innen.-Mondta idegesen Caleb.