50.

629 30 6
                                    

Luna:
-Na ééés-kezdte Jessica egy újabb adag vodkás gyümölcsöt tömve a szájába.-Részleteket csajok, milyenek a fiúk az ágyban. Sophie, megtettétek már azt a lépést?
Igazából nem lepett meg, hogy kérdezte, hiszen azért mi elég őszinték voltunk egymással addig is és nem igazán voltak tabu témák. Meg hát...engem is érdekelt már, hogy Sophie-ék pontosan hol is tartanak a kapcsolatukban.
-Igen, megtettük-evett Sophie is a gyümölcsből, de aztán elhallgatott.
A vodka már kicsit mindannyiunknál hatott, de főképp Allisonon tette meg a hatását. Nem voltunk részegek, sem pedig rosszul nem voltunk a vodkától, de azért kicsit talán be voltunk csípve. Mondjuk csak abból vontam le a következtetést, amit láttam. Én speciál teljesen magamnál voltam, de kifejezetten jó kedvem volt a nem olyan rég átélt sokk ellenére, amit Zayn érzelmei-vagy nem-okoztak.
-Na nem, ennyivel nem rázol le minket-rázta meg a fejét hevesen Elena, én pedig csak egyetértőn bólintottam.
Sophie-nak nem Caleb volt az első barátja. Eddig kettő kapcsolata volt, egy fél éves és egy egy éves és én mindkettőt végigkísértem. A hosszabb kapcsolata csak másfél éve volt és az egy nagy szerelemnek számított közte és Eric közt. Odáig voltak egymástól, meg vissza. Szép pár voltak, aranyosak és Caroline-nal mi is bírtuk a srácot. Ők egymás elsői voltak és akkor Sophie, Caroline és én komoly megbeszélést tartottunk minden kis részletről, miután megtörtént az a bizonyos alkalom. Mint mondtam, köztünk sosem voltak tabuk. Nem sokkal később viszont szakítaniuk kellett, mert Eric szüleinek el kellett költözni új állás miatt és természetesen vitték magukkal a fiukat. Sophie eléggé nehezen viselte az egészet, s mikor kezdett megint jobban lenni, akkor megtörtént Caroline elvesztése, amibe mindketten megzuhantunk én pedig az önutálat miatt nem tudtam ott lenni neki rendesen. Csomó ideig volt utána bűntudatom, hogy nem támogattam eléggé akkor, de Sophie milliószor elmondta, hogy ez felesleges volt, mert nem tettem semmi rosszat. Neki csak az volt a fontos, hogy én ne zuhanjak teljes depresszióba, mert annyira ki voltam borulva, hogy Caroline miattam halt meg, hogy félő volt, hogy az lesz vége.
-Mire vagytok kíváncsiak?
-Mindenre-vágtam rá, s újabb adag gyümölcsöt tömtem a számba, majd élveztem, ahogy az alkohol kellemesen végigperzseli a torkom, egészen a gyomromig.
-Hát-mosolyodott el Sophie felhúzva a lábait-azt biztosan állíthatom, hogy tudja használni az adottságait. Mindig tudja, hogy mire van szükségem és sosem stresszelek, mikor vele vagyok, nem is tudom, hogy hányszor van, hogy csak nekem akar úgy örömet szereznem és nem erőltet semmit, amihez nincs kedvem. Egyszerűen tökéletes. Minden szempontból.
-Örülök, hogy boldog vagy-fogtam meg a kezét és finoman megszorítottam.
Ő küldött felém egy mosolyt, majd Jessicáékra nézett:
-És veletek mi van? Ti melyik fázisban vagytok?
-Harry-ről nagyjából ugyanazt tudom elmondani, mint te Calebről. Még sosem voltam ennyire szerelmes.-Mosolyodott el Jessi kislányosan.
-Louis-szal mi még nem... Ő a gyöngéd típus-válaszolt Elena Soph kérdésére.-Imádok vele lenni. Merek önmagam lenni. Ilyen fiúval még sosem volt, de még nem állok készen az olyan lépésekre. Már beszéltünk róla, de még nem éreztem azt, hogy igenis mehet.
-Jobb is, ha nem sietteted-sóhajtott nagyot Alli, mire rákaptam a tekintetem.
-Tapasztalat?
-Valami olyasmi-sütötte le a szemeit-az első barátommal egy éve szakítottam. Fél évig voltunk együtt, ő két évvel idősebb volt én meg a nagyon szerelmes kamasz. Fél év után már eléggé pedzegette a szex témát, én pedig mint a szerelemtől vak lány belementem a dologba, de megbántam. Közben figyelt rám, nem is ez volt a baj, de rá egy hétre dobott. Remek érzés volt mondhatom-húzta el a száját szomorúan.
-A pasik seggfejek-vágta rá dühösen Jessi.-Csak vannak a jó seggfejek, mint a mi srácaink, meg az olyan seggfejek, mint az exed.
-Igazából már túl vagyok rajta, de akkor eléggé megviselt.-Nézett fel Alli, de ekkor már nyoma sem volt a szomorúságnak.
Mint mondtam, talán neki tett be a legjobban az alkohol. Mikor rám nézett elvigyorodott, majd azt mondta:
-Na de most már te jössz-bökött meg-terítsd ki a kártyáidat Lu, ha már mindenki elmondta, amit kell.
-Nekem nem nagyon van mit mondanom-vontam vállat.
-Ne mond már, láttam, hogy milyen vágyakozva néztek egymásra-nézett mélyen a szemembe Jessica mosolyogva.-És majdnem minden hétvégét Niall kis házában töltötök kettesben.
-Jó, akkor azt mondom, hogy még nem volt annyi dolog. Az egyik közös edzés után voltak apróbb dolgok, ezenkívül pedig annyit tudok mondani, hogy a száját és a nyelvét nagyon jól tudja használni.-Bólogattam mosolyogva, de a lányok újongása miatt éreztem, hogy az arcom vörös lesz.
-Ne és a kezei? Szép, hosszú ujjai vannak.
-Arról még nem tudok nyilatkozni.
-Na és te tettél már valamit?
-Igen-kaptam el a tekintetem és az arcom egyre csak lángolt.
-És nem is meséltél?-Nézett rám döbbenten Sophie.
-Sajnálom, nem volt még alkalmam, mert amikor nálunk voltatok, akkor más volt a téma, aztán megjelentek a fiúk. De egyébként te sem meséltél.-Mutattam rá összevont szemöldökkel.
-De nekem nem Caleb volt az első.
-Még messze nem tartunk ott, hogy elsőről beszéljünk.
-De-vágta rá-ő az első komoly és őszinte kapcsolatod és elsőnek volt ilyen élményed.
-Most az zavar, hogy nem meséltem, vagy, hogy ilyet tettem?
-Az, hogy nem mondtad. Ügye figyelt rád közben?-Bukott ki belőle, mire én elmosolyodtam.
-Téged az aggaszt, hogy jó volt-e és, hogy esetleg nem figyelt rám?
-Szerinted? A legjobb barátnőm vagy.
-Sophie, egyelek meg. Úgy ismered Shawnt, mint, aki nem lesi minden mozdulatom? Szerinted vele lennék még, ha fájdalmat okozott volna?
-Nem és nem. Csak Jesse után a...
-Tudom-szakítottam félbe és megint megfogtam a kezét-de ne aggódj, Shawn tökéletes. És nagyon jó volt vele. Semmit nem csinált, amíg én azt nem mondtam, hogy készenállok és végig figyelt rám.
-Ajánlom is neki-mosolyodott el halványan-különben ki is nyírom.
-Nem kell félned, őszintén boldog vagyok vele. Mellette úgy érzem, hogy önmagam lehetek. Tök mindegy, hogy milyen hangulatom van, mert tudom, hogy ő nem hagy magamra.
-Mendes jó gyerek-evett még a gyümölcsből Jessi mosolyogva.-Megérdemled, hogy boldog legyél. Annyi rossz után, ami történt.
-Igen-szökött nekem is halvány mosoly az arcomra.-Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki.
-Ő ugyanezen szokott gondolkozni.-Vágta rá Sophie még egy kis, alkoholos nassolnivalót a szájába nyomva.-Caleb mesélte-tette hozzá értetlen arcomat látva.
Szóra nyitottam a szám, hogy reagáljak, de a telefonom jelzése megállította a hangomat, hogy az szavakat tudjon alkotni. Elővettem a készüléket, mert azt hittem, hogy a fiúk üzentek, hogy jönnek, de mikor megláttam elakadt a lélegzetem, majd idétlen vigyor ült az arcomra:
camerondallas visszakövetett.

Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)Where stories live. Discover now