Meglepetés-Shawn Mendes ff { +18} (✔️)

21.

Shawn:
-Caroline, azt hiszem beleszerettem Shawnba. És félek ettől és nem merem kimondani neki. És szükségem van rád. És tudom, hogy nem vagy itt velem szó szerint, de érzem, hogy figyelsz rám. Nagyon hiányzol. És ígérem, hogy gyakrabban fogok jönni hozzád, mert hiányzol. Nagyon.-Csengtek Luna szavai a fejemben.
Szeret. Kimondta. Tényleg szeret, csak fél.-Meredtem a poharamra.-Nyugalom Shawn. Fél. Nem erőltetsz semmit és szépen lassan, visszafogottan kezeled. Neki nem kell semmit kimondania, amíg nem áll készen rá.

-Hé.-Bökött meg Caleb.-Itt vagy Haver?
-Persze.-Ráztam meg a fejem.-Bocsi.
-Mi van veled?-Ült le mellém.
-Semmi, minden oké.-Ittam meg az üdítőm.
-Biztos?-Fürkészett.
-Persze.-Erőltettem mosolyt az arcomra.

-Nekem még jössz egy mesével.-Nézett a szemembe.-Mi volt Lunaval?
-Engem se hagyjatok ki.-Támaszkodott meg a pult másik oldalán Brian.
-Nem nagy mese.-Mosolyodtam el, ahogy belegondoltam a pillanatba.-Pontosan melyikre is gondoltok?
-Melyikre?-Húzta fel szemöldökét Caleb.-Mért? Mi és hányszor volt?
-Semmi durva.-Kezdtem rögtön.-Csókolóztunk és kicsit felhevült a helyzet.
-Mennyire?
-Lekerült rólunk a póló. Azért karmolásos a hátam. Tovább nem mentünk, mert a szülei elindultak felfelé és nyitva volt az ajtó.-Sütöttem le szemeim.
-Csak ezért?-Fürkészte arcom Brian.
-Nem. Ha ő nem akar valamit, én nem erőltetem. Ezt neki is elmondtam tegnap a kádban, amikor...
-Várj!-Szakítottak félbe egyszerre.-A kádban?
-Igen. Ha hagynátok, hogy befejezzem, megtudnátok.
-Jó, bocsánat.-Emelték fel kezeiket védekezésképp.
-Szóval igen, tegnap együtt fürödtünk és először aggódtam is emiatt, miután az öltözőben majdnem egymásnak estünk, de végül megnyílt nekem.-Néztem közben a lányra, ám elöntött féltékenység, ahogy láttam, hogy Dean megint körülötte sürög-forog.-Meghitt volt és őszinte pillanat. Mesélt nekem Caroline-ról és...
-Ha Caroline-ról mesélt, akkor tényleg fontos vagy neki.-Szakított félbe Sophie, miközben átölelte hátulról Calebet.-Őt még jobban megviselte, mint engem. Folyamatosan magát hibáztatta, csak mert Caroline hozzá fordult vissza egy pillanatra. Utána Luna mindig azt mondogatta, hogy el kellett volna löknie Caroline-t, hogy őt üsse el az autó. Szinte senkinek nem emlegeti.-Nézett a szemembe.
-Ma miután elviharzott, a temetőbe ment hozzá. Azt mondta neki, hogy szeret, csak fél bevallani.-Álltam pillantását.
-Luna nagyon nehezen mutatja ki az érzéseit.-Nézett a lányra, én pedig követtem pillantását.-A barátai és családja előtt is, nemhogy egy fiú előtt. Legutóbb nagyon megtört, mármint még a Jesse előtti esetnél. Ráadásul sokan támadták hátba, sok számára fontos embert veszített el és nem mondja, de minden este azon gondolkozik mit rontott el és mért nem elég jó. Kiteszi szívét lelkét és igyekszik mindenkinek megfelelni, közben pedig magát készíti ki, hogy a fájdalmairól ne is beszéljünk.
-Milyen fájdalmak?-Kaptam rá tekintetem.
-Csipő, térdek, hát. Az edzéstől lehet.-Vonta meg szomorúan a vállát.-Nem akar leállni. A lényeg, hogy légy türelmes vele Shawn.-Mondta, mire bólintottam.
-Miről beszélgettek?-Szökdelt mögém Luna, s hátulról átölelt, mire elmosolyodtam.
-Mindenről.-Vágta rá Brian.
Nagyot sóhajtottam, majd a poharamra meredtem. Nem tudtam kiverni a fejemből Sophie szavait, és ahogy Luna elhúzódott a kocsiban, mikor hozzáértem. Folyamatosan pörögtem mi történt akkor és mi volt az az egész a rádiónál.
-Mi a baj Shawn?-Lépett mellém Elena, aki addig boldogan társalgott Louisszal.
-Csodálkozol, hogy ilyen, azokután, ahogy Félix viselkedett?-Kérdezte Harry, mire lemerevedtem.
-Harry!-Szólt rá Jessi, de késő volt.
A szavakat nem lehetett visszaszívni, sem meg nem történté tenni a dolgokat. Az egész szobában megállt az élet, szinte vágható volt a feszültség. Az izmaim megfeszültek, az idegeim egyre kevesebbet bírtak elviselni.
-Hogy viselkedett Félix?-Néztem rá, majd Lunara, aki ijedten lépett el tőlem.
-Luna, mi történt Félix-szel?-Álltam fel.-Amiatt futottál el? És azért reagáltál úgy a kocsiban, ahogy?-Túrtam a hajamba idegesen.
Luna folyamatosan hátrált és lesütötte szemeit. Félt. Megijesztettem. Sóhajtottam egyet, majd odamentem hozzá.
-Luna.-Nyúltam a kezéért óvatosan, s higgadt hanggal szóltam hozzá.-Ha nem mondod el mi történt, nem tudok segíteni.-Fogtam meg aprócska kezét, mely szinte elveszett az enyémben.
-Meg...megkérdezte mért ütöttél meg.-Kezdte, s hangja remegett.-Miután kimentél telefonálni.-Nézte a földet.-Elkezdett taperolni és behívott az irodájába, hogy ellássa a sebem.
A szívem pillanatok alatt gyorsult fel újra. Magamat hibáztattam, mégis Deanre vetítettem ki a haragom, s elindultam felé.