Jackpot(JK) ~ Befejezett

16.

Egyszerűen nem tudtam megszólalni, nem tudtam ezek után mégis mit kellene mondanom. Jimin szavai olyan szinten némítottak meg, hogy elgondolkodtam rajta, visszatartom még a lélegzetem is, hátha helyben meghalok. Jungkook továbbra sem szólt semmit, Jimin továbbra is gyilkos pillantással méregetett engem, készen arra, hogy kilökjön az első erre jövő autó elé, Sojin pedig mint valami mellénk dobott zsák csak nézett ide-oda, mégis mi történt amíg nem volt itt. Végül arcom látva vette a lapot, s anélkül, hogy jeleznem kellett volna neki, azonnal cselekedett, hogy kimentsen a kínos szituációból. 

-Jinhee, mennünk kell - mondta hirtelen, mire a fiúk rá kapták a tekintetük. Egy pillanatra legalább fellélegezhettem, nem én voltam a kutakodó szemek célpontja. - Tudod, megbeszéltük, hogy nem maradunk sokáig, holnap dolgom van - rögtönzött, mire a fiúk ismét rám néztek. 

-Oh..igen, igen, amúgy is kezd fájni a lábam - hazudtam, és egy pillanatra Jungkookra tévedt a tekintetem, aki a lábamat fixírozta, nagyon elmélyülve a gondolataiba. Száját nyitotta, mintha valamit kérdezni vagy mondani akart volna, de végül elhallgatott és elfordította a fejét. Csalódottan eresztettem le vállaim, tudva, hogy nem fogom érdekelni a továbbiakban sem, nagy valószínűséggel csak azért hozott ki, mert...nem tudom miért hozott ki. Talán megsajnált a lábam miatt, talán úgy gondolta, még nekem sem jár ilyen erőszakos viselkedés. Bármi oka is volt rá, bármi volt az szándéka, nem sok köze lehetett ahhoz a kapcsolathoz, ami valaha is közöttünk volt. Olyanok voltunk, mint két idegen, aki valahonnan ismeri a másikat, tudtunk egymás létezéséről, de sok közünk nem volt már egymáshoz, és ezt igyekezett éreztetni velem. Vagy ő, vagy mindenki más. 

-Akkor talán... - hátrált Sojin kettőt, mire bólintva felé fordultam és a karjába kapaszkodva döcögtem el a kis csoporttól. Egy pillanatra megtorpantam, hogy elköszönjek, de úgy voltam vele, hogy felesleges, valószínűleg azt sem fogadnák, úgyhogy csak lehajtott fejjel, Sojin támogatásával elindultam hazafelé. 

-Várj! - hallottam hirtelen Jungkook hangját a hátam mögül. A vállam felett átpillantva néztem rá, miközben Jimin is felvont szemöldökkel meredt barátjára. - Legalább...legalább hadd vigyünk haza. Ne buszozzatok ilyen lábbal és késő is van már. 

-Mi? - kérdezte Jimin. - 10 óra, ilyenkor még bőven élet van a közlekedésben, nem mintha hajnal lenne. Mégis mit...

-Shh - intette le Jungkook és maga mögé mutatott. - Nem parkoltam messze, gyertek - indult el a másik irányba, mire Sojin rám nézett, mintha arra várna, hogy jóváhagyjam a dolgot. Ajkamba harapva gondolkodtam, mégis mi lenne a jó megoldás. Ha velük megyek haza, sokkal kényelmesebb és gyorsabb lenne, nem mellesleg egy kis időt is eltölthetnék vele. Ha esetleg Jimin beszélgetni kezdene vele, akkor hallhatnám a hangját, megismerhetném jobban. Viszont ha elutasítom az ajánlatot, lehet megsértem vele - nem mintha nem peregne már le róla, tőlem semmi jóra nem számít már - vagy nem is tudom meddig várunk a buszra, nem akartam már húzni az időt. Sojin arcán tisztán láttam, hogy szíve szerint Jungkook ölében jutna el az autóig, nem tehettem meg vele, hogy csak a saját bajaim miatt nem választom a könnyebb utat. 

-Tényleg jobb lenne kocsival menni - ismertem be, mire széles mosollyal az arcán megfordult és szökdelve jött mellettem, míg követtük a fiúkat. Ahogyan végignéztem a parkoló autókon, minden drágább kocsit megnéztem, hátha felvillan, ahogyan a közelébe érünk, azok közül is a feketékre figyeltem fel. Amíg Jungkookkal jártam, két autója volt, egyet még azelőtt kapott, hogy hozzá költöztem volna, egyet pedig akkor vett, mikor nála laktam, így tudtam, fekete autón kívül nem hajlandó más színűt venni. Azonban kezdett fogyni a fekete autók száma, és még mindig nem álltunk meg egyik mellett sem. Érdeklődve pillantottam körbe, mikor is megláttam, hogy Jungkook és Jimin melyik kocsi mellett áll meg, ahogy pedig megnyomta a kezében lévő kulcsot, az aranyozott színű autó lámpája kettőt villant. 

-Beszarás - suttogta mellettem Sojin. - A palinak egy arany Mercedese van - hápogta, még suttogva is magasabb hangszínen mint vártam, én azonban nem azért lepődtem meg, mert nem fekete volt kivételesen az autó. Az emlékek úgy száguldottak végig fejemben, hogy majdnem beleszédültem, a körülbelül egy hete történt eseményekről. 

-Te! - mutattam felé az ujjamat, amit nem látott, amíg hátra nem nézett. - Te szemét! - üvöltöttem, hangomtól visszhangzott a környék. - Te dög! 

-Hé, mi van? - rántott Sojin egyet a karomon, azonban én kihúztam magam szorításából, és dühösen Jungkook felé trappoltam. Döbbenten nézett rám, a kinyitott ajtót fogva, szemei értetlenül csillogtak, ahogyan nem tudta hova tenni kirohanásomat. 

-Direkt csináltad, igaz? - tomboltam Jungkook előtt megállva, akin tisztán látszott, hogy hálás, amiért egy ajtó választ el minket egymástól, ujjai ugyanis szorossabban markolták a tetejét. 

-Mi? Mit? - kérdezte halkan, teljes mértékben meglepődve. 

-Szerinted? - mutattam dühösen a gipszes lábamra. Jungkook követte tekintetével a mozdulatot, majd pár pillanatra elmeredt a semmibe. Nem sok kellett, hogy leessen neki mire célzok, tátott szájjal meredt rám. -Igen, igen, ezaz, gondolj csak bele! - kiáltottam. - Te lapítottál ki a zebrán a múltkor, nemde? Megismerem a kocsidat te seggfej! Direkt csináltad ugye? Valld be, láttad, hogy én vagyok és direkt belehúztál, hogy bosszút állj rajtam. 

-Ez hülye - meredt az irányomba Jimin is, de én csak leintettem, s vártam a magyarázatot Jungkook szájából. Lehunyta a szemeit, homlokából kisöpörte a haját, majd egy mosolyra húzta a száját. Egy gúnyos, cinikus mosolyra. 

-Szerinted vicces? - meredtem rá döbbenten, mikor végre kinyitotta a szemeit és olyan lendülettel csapta be az autó ajtaját, mintha nem is lenne egy több milliárdot érő járgány. Az ablaküveg bele is remegett, én pedig megszeppenve vettem visszább a hangomból, főleg, mikor lassan közeledni kezdett felém. Nagyot nyelve néztem szemeibe, láttam rajta, hogy most úgy igazán felhúztam. 

-Elfelejtesz valamit, Jinhee - közölte velem halk, nyugodt hangon, mégis hangosnak hatott az üres környéken, senki nem volt a közelben, mindenki a buliban vagy a környező kajáldákban nyomorgott, egyedül a mi négyesünk tartózkodott a parkolóban. - Elfelejted azt az aprócska tényt, miszerint nekem zöld volt a lámpa, neked pedig piros. Ennek ellenére te átszaladtál az úttesten, ezzel magadra haragítva az összes autóst az úton, zengett miattad a környék, mert mindenki ráhasalt a dudára. Nem láttalak, nem is kellett volna látnom téged, én szabályosan közlekedtem, veled ellentétben, akit miután véletlenül elgázoltam, beültettem ebbe a kocsiba és bevittem a kórházba, pedig még te magad is azt mondtad, felesleges. Én mégis bevittelek, megvártam míg megvizsgálnak és kifizettem az ellátásod díját, holott mindez nem történt volna meg, ha nem vagy egy felelőtlen, nemtörődöm picsa. Mindezek után, annak fényében, hogy úgy fizettem ki helyetted a számlát, hogy nem voltam hibás, miért is emeled a hangod velem szemben? Hogy képzeled, hogy üvöltesz, hogy nem tisztelsz meg, mikor most is arra készültem, hogy hazafurikázzam a seggetek, csak hogy ne kelljen a koszos, ki tudja milyen férfiakkal teli buszon nyomorognotok? 

Lesütöttem a szemem. Ismét nem tudtam mit mondani, sakk-matt, teljes mértékben igaza volt, győzött. Összefontam karjaim magam előtt, nem mertem a szemébe nézni. Olyan sugárzás, hatalom, erő áradt belőle amivel nem tudtam szembeszállni. Nincs mese, valamit megtörtem benne három évvel ezelőtt, s az most rajtam csattan a legjobban. Egyszerűen bármit mondtam, bármit tettem mindig olaj volt a tűzre, nem tudtam nyerni semmilyen formában. Döbbenet, mennyire elvesztettem azt a konrollt, amit valaha birtokoltam. 

-Sajnálom - suttogtam, mert nem tudtam, hogyan kellene reagálnom. Óvatosan felpillantottam, azonban Jungkook láthatóan tett a bocsánatkérésemre, dühösen meredt rám, mintha az egyik szeme még tikkelt is volna. 

-Hagyjuk. Beszállsz még ma és csendben maradsz, vagy mentek busszal? Nekem teljesen mindegy, azt csinálsz amit akarsz, de ne húzz fel jobban, mára már elegem van belőled - közölte semleges hangon, s beszállt az autóba, ahol Jimin várakozott. Felvont szemöldökkel meredtek rám, Jungkook pedig beindította az autót, mire Sojin úgy elfutott mellettem, még a hajam is megmozdult a sebességétől. Sietve beszállt Jimin mögé, így nem maradt más választásom, ki kellett bírnom a rövid utat, ameddig hazavisznek.