Jackpot(JK) ~ Befejezett

11.

Másnap reggel ismételten megjelent a bérház előtti parkolóban a sofőr, hogy Jungkook házába vigyen. Viszont, mielőtt elindultunk volna, megkértem, hogy ha tudjuk ejtsük már útba a piacot, mert akartam venni neki pár gyümölcsöt. Nem volt sok pénzem egyáltalán, s még a fizetés messze volt, de pár darab alma nem volt annyira vészesen drága, talán még ha narancsot tudnék mellé venni, nagyon jó lenne. Így egy kisebb kitérővel, de még mindig pontosan értem oda hozzá, bár még aludt, mikor beléptem a házba. Felkapcsoltam a konyhában lévő lámpákat, és annyira halkan, amennyire csak tudtam, nekiálltam a reggelinek. Megkönnyítette a dolgomat, hogy szinte minden ugyanott volt, ahol évekkel ezelőtt is tárolta, így nem kellett sokáig kutakodnom, hogy megtaláljam, amire szükségem van. Mivel nem akartam felébreszteni idő előtt, a narancsot a hagyományos facsaróval csavartam ki, hogy friss gyümölcslevet kapjon a reggeli mellé, nem mellesleg mivel beteg is volt, szüksége volt vitaminra. 

Nem akartam neki nehéz reggelit csinálni, nem tudtam mennyire van étvágya, éppen ezért azt kapott reggelire, amit régen mindig is nagyon szeretett, pirítós vajjal és teával. Nem volt sok, nem volt fejedelmi lakoma, de egy megterhelt és beteg gyomornak tökéletes, nem mellesleg nem tűnt olyannak, akinek az étvágya három év alatt annyira megnőtt volna, fiú létére nem imádta a hasát úgy mint mások. Tökéletesnek gondoltam ezt az egyszerű, de annál nagyszerűbb reggelit, de azért egy almát is mellé tettem, hátha megkívánja. Igazából nem volt sok ötletem és anyagilag sem engedhettem meg, hogy hú de sok mindennel halmozzam el. Ha adott pénzt bevásárlásra, akkor tudtam, mit kell vennem, de sajátból nehezen oldottam meg neki a kajáját. 

Lassan kavargattam a forró vízben ázó filtert, hogy minél hamarabb elkészüljön a meleg tea, s egy tálcára szépen, elegánsan rápakoltam mindent. Kíváncsian pillantottam a hűtő fele, van e rajta lista arról, mit kell csinálnom, de előző naphoz hasonlóan nem találtam teendőket sehol. Sok értelmét nem láttam a munkának. Eljövök reggel, csinálok neki reggelit, egész nap itt vagyok, de igazából csak létezem, ha nem ad munkát, ebédet nem kell csinálnom neki, a vacsorát is gyakran elutasítja, nem tudtam, mi értelme annak, hogy ide toljam a seggem minden áldott nap. 

Halk léptekre lettem figyelmes s ijedten pillantottam a falon lévő órára. Háromnegyed hét...ilyenkor még nem jön le elvileg. Érdeklődve fordultam meg, amint pedig megláttam, hogy Jungkook befordul a konyhába, egy bólintással köszöntöttem. Nem köszönt vissza, szimplán tudomásul vette, hogy ott vagyok. Nagyot nyelve néztem végig rajta, hiszen csak egy melegítő nadrág volt rajta, meztelen felsőtesttel és csupasz lábakkal jött le reggelizni. Megcsóváltam a fejemet, ahogyan végignéztem rajta, beteg, lázas volt tegnap, erre nem képes normálisan felöltözni. Halkan leült az asztalhoz, és a kezére támaszkodva várta, hogy odavigyem hozzá a reggelijét. Egy bögrébe öntöttem a teából is, majd a narancslé mellé tettem a tálcára, amit óvatosan az asztalra helyeztem, pontosan elé. Egy ideig csak nézte az előttem elfogyasztásra váró ételt, végül kissé előre dőlt és szó nélkül nekikezdett. Nem tudtam, mit kellene csinálnom addig, ameddig eszik, így jobb ötlet híján leültem vele szemben az asztalhoz, és csendben figyeltem, ahogy reggelizik. Nagyon ijesztő lehettem számára, konkrétan bámultam evés közben, de nem szólt érte, csak halkan, nyammogva tűrte, hogy minden szegletét az arcának megnézzem. 

Továbbra sem festett túl jól, de egy fokkal jobban nézett ki, mint ahogyan itthagytam. Kínos csend telepedett ránk, mivel egyikőnk sem szólt semmit, és Jungkook volt az egyetlen aki egy minimális szintű mozgást is végzett azzal, hogy a szájához emelte a kezét. Hirtelen felindulásból előrébb hajoltam a székemen, s kezemet a homlokára csúsztattam. Jungkook megmerevedett a mozdulatomra, s lehunyt szemekkel sóhajtott egyet. Azonnal elhúzódtam, mielőtt még tombolva küld el a francba, s elhúzott szájjal állapítottam meg, hogy ismét lázas volt. És csak gratulálni tudok neki, amiért félmeztelenül parádézik a hűvös konyhában. 

Annyi mindent akartam kérdezni tőle. Annyi mindent akartam mondani neki. Folyamatosan nyomta a mellkasom a bűntudat, a kellemetlen érzés, amiért elhagytam őt három évvel ezelőtt. Nem akartam visszakuncsorogni magam, nem akartam már a sajnálatát. Csak azt akartam, hogy tudja...még mindig szeretem. Viszont egy hang sem jött ki a torkomon, fogalmam sem volt, hogyan szóljak ezek után hozzá. Így nem tudtam mást tenni, csak felálltam s az egyik szekrényhez lépve kivettem belőle egy poharat, s a csap felé tartva, engedtem magamnak egy kis vizet. Visszaültem vele szembe s folytattam a mustrálását, mikor hirtelen rám emelte tekintetét. 

-Te ettél már? - kérdezte halkan, nagyon rekedt hangon. Bambán bámultam vissza rá, nem tudtam hova tenni a hirtelen kérdését, így csak szimplán bólintottam egyet. Amúgy nem ettem sokat, egy kis müzlit tejjel, de lehet már a szavatosságuk is lejárt, de más már nem volt. Sojin elfelejtett vásárolni, nekem pedig nem volt miből. De jól esett, hogy gondolt rám is, és érdekelte mi van velem. 

-Hogy fogsz így dolgozni? - kérdeztem halkan, mert egyszerűen boldoggá tett, hogy végre hozzám szólt, de nem úgy, hogy sírni akarjak tőle. Szimpla kérdéseket tettünk föl egymásnak, s jól esett, hogy nem volt már olyan elutasító, mint az elején. Amit főztem neki, megette. Ha kérdeztem, válaszolt. Nem túl boldogan, gyakran figyelmen kívül hagyott, de két szinttel barátságosabbnak tűnt mint az elején. 

-Nem megyek ma - rázta a fejét finoman, majd elfordult s köhögött párat. Szomorúan figyeltem, mennyire gyenge volt s levert. Úgy döntöttem, ma vele maradok és ápolni fogom, ahogyan...ahogyan egy barátnak illik.