Jackpot(JK) ~ Befejezett

42.

Amikor Sojin azt mondta, hogy gondolkodjak el azon, talán Jungkooknak viszonya van a hátam mögött valakivel, nemcsak hogy felháborodtam a feltételezésen, el is szégyelltem magamat amiért hagytam, hogy akárcsak egy pillanatra is opcióként éljen a fejemben. Két napig. Két napig éreztem rosszul magamat miatta, azonban amikor a harmadik este Jungkook nemhogy késett, de haza sem jött, csalódottan fogadtam el a tényt, hogy Sojin talán nem hülye és én vagyok naiv és Jungkook talán azért nem jár rendesen haza, mert valaki másnál talált vigaszt. 

Ha így is volt, nem tudtam volna semmilyen okot elfogadni mentségére. Minden este készítettem neki vacsorát, hiába nem ette meg, mert amint hazaért, ágynak vetette magát. Minden reggel készítettem neki reggelit, amit szintén érintetlenül hagyott, de én mégis megcsináltam, hátha valamikor mégis jól fog neki esni. Az sem lehetett volna indok, hogy nem csinálok semmit itthon, hiszen a házat rendben tartottam, a hűtő és a szekrények tele voltak étellel, a bevásárlást is megcsináltam, a ruhái mindig tisztán és rendezetten várták, soha nem mondhatta, hogy nincs mit felvennie reggel mert talán én nem gondoskodtam róla. Tipikusan olyan voltam, mint egy eltartott, aki nap végén várja haza az urát, azzal a különbséggel, hogy az enyém hol nem tolta a képét haza, ha meg is tette, inkább már azt kívántam, ne is jött volna haza. 

Ha az ágyban voltam, nem ért már hozzám, nem ölelt meg, nem adott puszit, nem bújt hozzám, nem kérdezte meg milyen napom volt. Tudta, hogy nem alszom, mégsem érdeklődött irántam sehogy, és én sem éreztem így késztetést, hogy beszélgetést indítsak vele. Éltünk egymás mellett mint két idegen és az a pár nap olyan volt, mintha tíz éve élnénk együtt ilyen stílusban. Néha már az is megfordult a fejemben, hogy visszamegyek Sojinhoz a francba, hátha attól Jungkook észhez tér, de amennyire engem ignorált, szerintem fel sem tűnt volna neki ha nem vagyok sehol. Egyedül azért nem akartam magára hagyni, mert így rajta tudtam tartani a fél szemem és azért mindig figyeltem rá, jól van e láthatólag. Ezen kívül teljesen feleslegesnek éreztem magamat. 

Telefonomat a fülemhez tartva tárcsáztam az egyetlen embert, akiből úgy gondoltam, ki tudok húzni valamféle információt. 

-Szia Jinhee - vette fel Jimin hamar a telefont. Hangja barátságos volt és nem tűnt mérgesnek amiért pont én felhívtam, de azért még vele óvatos voltam, nem bíztam teljesen a fiúban, főleg mert tudtam milyen, hogyha dühbe gurul. 

-Szia! Én...öhm...jól vagy? - kérdeztem bambán, mire néma csend volt a válasz pár másodpercig, majd Jimin felnevetett. 

-Igen, jól vagyok, köszönöm - nevetett, engem is mosolyra késztetve. - És te, Jinhee? Minden rendben veled? Jól vagytok? - kérdezett vissza, mire összeráncoltam a szemöldököm. Mivel megkérdezte hogy vagyunk, arra gondoltam nem sokat tudhat Jungkook viselkedéséről, de azért megpróbáltam a lehetetlent. 

-Igen. Igen! Igen, én...szóval azért hívtalak, mert...jaj - sóhajtottam. - Figyelj, aggódom. Jungkook nem jött este haza, előtte való nem sem, ha pedig hazajön, hajnalban. Ne is kérdezd, miért nem beszélek vele, egyszerűen kerül, nem beszél velem, nem fogad el semmit...én csak arra gondoltam, te vagy a legjobb barátja és hátha tudsz valamit, mondott valamit...bármit, amiből kiderülne mi baja? 

Jimin sóhajtott a telefonba és kicsit halkabbra vette a hangját. 

-Nézd, szeretnék bármi hasznosat mondani, de semmit sem tudok. Nem beszélt velem sem. Igazából azt hittem mikor hívtál,hogy te majd mondasz valamit, velem sincs semmilyen kapcsolata. Nem tudom hívni, mert nem veszi fel. Szerintem csak nagyon sokat dolgozik, de nem vall rá, hogy kimaradna vagy pont veled ne foglalkozna miután hazaér, három éve erre vár - tanakodott, mire szívem kettőt fordult a helyén. Lehet csalódott lenne, amiért itt vagyok? 

-Szerinted megbánta? 

-Mit? 

-Hát hogy itt vagyok ismét. Hogy együtt lakik velem újra. 

-Kizárt - vágta rá Jimin azonnal. - Ha valamit meg is bánna az életben, a legutolsó az lenne, hogy ismét veled van. És lehet pont tőlem lesz fura ezt hallanod, de biztos köze van hozzád annak, amit csinál. Bármi is foglalja le ennyire, biztosan hozzád van köze. 

Úgy éreztem, nem tanácsos Jiminnek elmondani Sojin mit mondott és mi az amit én is kezdek hinni. Nem akartam, hogy mérges legyen rám, amiért ilyeneket gondolok vagy esetleg még rosszabb és igazad adjon...

-Megpróbálok beszélni majd vele, ha hazajön. Köszönöm - mosolyodtam el halványan. 

-Nincs mit. Ha kiderül valami, azért tájékoztass és mondd meg kérlek annak a seggarcnak, hogy hívjon fel engem is, kedvem van lassan meginni vele valamit - magyarázta nevetve. 

-Rendben - nevettem fel én is. - De egyébként az, hogy itt vagyok ne zavarjon, nyugodtan gyere bármikor, meglátogathatod vagy akár én is csinálok neked valamit. Tudom, hogy sokszor jártál csak úgy ide, most ezt ne gátolja meg hogy már itt vagyok, szívesen látunk - biztosítottam róla. Jimin valószínűleg nem tudott hirtelen mit kezdeni ezzel az ajánlattal, ezért csak kedvesen megköszönte, megígérte hogy mindenképp él vele majd letettük. 

Türelmetlenül figyeltem az órát egész este, mikor hivatalosan Jungkooknak lassan haza kellett volna érnie, és minél későbbet mutatott az óra, minél fáradtabb lettem, annál jobban aggódtam miatta. De már akkor tudtam, ha ma hazateszi a lábát, nem fogom szó nélkül hagyni a viselkedését. 

Éjfél is elmúlt már mikor Jungkook végre hazaért, legalább ma nem maradt ki. Szó szerint készen álltam arra, hogy beszélni fogok vele, azonban rám sem hederített. És minél jobban hagyott engem figyelmen kívül, annál idegesebb kezdtem lenni. 

-Jungkook  - álltam mellé amint levette a cipőit. - Beszélhetnénk? 

-Ma nem Jinhee - ment el mellettem. - Nagyon fáradt vagyok, ráér. 

-Nem, nem ér rá. Most fogunk beszélni, ha tetszik neked ha nem - próbáltam annyira magabiztosnak tűnni, amennyire csak lehet, azonban úgy éreztem minden erőm hirtelen magamra hagy. 

-Jinhee - sóhajtotta és végre, napok elteltével rám nézett. - Tényleg nem vagyok olyan hangulatban most, nincs erőm sem energiám szórakozni veled, hagyj. 

-Szórakozni? - kérdeztem hitetlenül. - Szórakozni? Jungkook, nem jársz haza! Alig látlak, reggel és este, nem érdekel semmi amit csinálok, nem kérsz semmit és elegem van! Nem foglalkozol velem, és ez a legkevesebb, ellöksz magadtól hiába próbálok segíteni! Belefáradtam, kérlek csak beszélj velem! Mondj valamit! 

-Most mondtam. Hagyj békén, nem érek erre rá. Megyek és lefekszem, mert holnap még korábban kell kelnem! Nálad van a kártyám mondtam vegyél amit akarsz, mindketten tudjuk mennyire szeretsz pénzt szórni, legalább addig is békén hagysz, hadd dolgozzak. 

Tátott szájjal néztem Jungkook után, aki minden további szó nélkül fogta magát és felment az emeletre. Egyszerűen pislogni is elfelejtettem, Jungkook az életben nem bántott még meg ennyire. 

Biztos voltam benne. Biztos voltam benne, hogy bármekkora fájdalom beismerni, Jungkook csal a hátam mögött.