Jackpot(JK) ~ Befejezett

49.

Nagyot nyújtózkodva terültem végig az ágyon, alkarommal eltakarva a szemeimet. A sötétítőfüggöny középen nem ért össze, ezáltal egy vékony csíkban besütött a Nap, egyenesen az arcomra. Se kedvem, sem erőm nem volt csak azért felkelni, hogy összehúzzam a függönyöket, így a másik oldalra fordultam végül háttal az ablaknak. Hunyorogva mértem fel a szobát, Jungkook már nem volt mellettem. Sóhajtva húztam feljebb a takarót, gondolkodva azon, mi történt az éjszaka. Meglepett, mennyire korán felkelt, mikor nyílvánvalóan később aludt el mint én és az sem volt rendes alvás, mivel rémálma volt és fel is riadt rá. Szomorúan emlékeztem vissza, hogyan bújt hozzám éjszaka, hogyan próbált görcsösen meggyőződni arról, hogy tényleg itt vagyok mellette. Azonban tudtam, ez már nem az én harcom, én mindent megteszek, hogy jó legyen neki. Ezt csak ő tudja magával elrendezni, neki kell megbíznia bennem annyira, hogy ne legyen probléma és álmatlan éjszaka a jövőben. Ennél többet nem tudok érte tenni. 

Ásítva ültem fel, nem álltam készen arra, hogy kimásszak az ágyból, de éhes voltam, meglepően éhes amit betudtam annak, hogy az elmúlt napokban nem tudtam enni rendesen. Sem étvágyam, sem időm nem volt hozzá úgyhogy a fürdőszoba felé vettem az irányt és elkészültem, pont annyira hogy csak rendbe szedjem magam ébredés után. Nem öltöztem át, úgy ahogy voltam mentem le utána a konyhába, miközben megéreztem az onnan áradó, kellemes illatot. Gyomrom hangosat korgott, ahogyan megcsapta orromat a reggeli illata, s szórakozottan lestem be az ajtón, mégis mi folyik ott. Jungkook nekem háttal állt, nagy gonddal pakolászott két tányérra valamit, amit pont nem láttam hogy mi, mert félig eltakarta. Mosolyogva dőltem neki a keretnek, figyelve milyen pontosan és óvatosan, figyelemmel rendezgeti a tányérok tartalmát. Az asztalon már meg volt terítve, minden oda volt készítve ahogyan azt illett, már csak az étel hiányzott a szépen elrendezett asztalról. 

-Jó reggelt! - szólaltam meg végül, mire Jungkook ijedten nézett rám hátra. Egyébként is hatalmas szemei most még nagyobbra tágultak, ahogyan tudatosult benne, hogy felébredtem. Nem tudtam, hogy most én ijesztettem meg, vagy valami más baja van, így érdeklődve figyeltem, ahogyan a fejét rázva sietősen felém indul. 

-Ne, ne, ne - magyarázta. - Még nem lenne szabad itt lenned! Ez meglepetés lett volna és még nincs kész! Menj innen, hess, hess! - fordított meg a vállamnál fogva, és a nappali felé tolt, minél távolabb a konyhától. - Mennyit láttál? - faggatott. 

-Semmit, most érkeztem körülbelül egy perce. De éhes vagyok és kialudtam magamat, minek maradtam volna még fent? 

-Még tíz percet igazán henyélhettél volna! - csóválta a fejét és leültetett a kanapéra. - Tessék, nézz valamit - adta a kezembe a távirányítót, mintha csak egy gyerek lennék akit le kell kötni még valamennyi ideig és nem maradt más megoldás, csak a reggeli mese. 

-Gyere ide - fogtam meg a kezét és közelebb húztam magamhoz. Jungkook mosolyogva állt meg előttem, s ahogyan kértem és irányítottam, lehajolt hozzám. Lehunytam a szemeim, amint ajkai az enyémekhez értek, egy pillanatig sem gondolkodott azon, mit szeretnék mintha ő maga is erre várt volna. Mosolyogva karoltam át a nyakát, ő pedig egyik kezével mellettem támaszkodott a kanapén, másikkal a csípőmet fogta. - Figyelmes vagy - suttogtam ahogyan elhúzódtam tőle. - Sikerült meglepned, köszönöm - mosolyogtam a szemébe nézve. Jungkook még egy utolsó csókott nyomott számra, mielőtt felállt volna és ujját megrázva előttem rám parancsolt. 

-Itt maradsz, amíg nem hívlak! Oké? Oké? Ki ne gyere, sőt ne is nézz oda! - magyarázta, folyamatosan hátrálva, én pedig nevetve bólintottam, s ahogyan azt kérte, bekapcsoltam a TV-t, hátradőltem a kanapén és tényleg nem néztem a konyha felé, csak és kizárólag a műsort figyeltem, ami egy idő után tényleg kezdett érdekessé válni, mert azon kaptam magamat, hogy úgy bámulom a képernyőt, mintha valaki megbabonázott volna. 

Hirtelen besüppedt mellettem a kanapé, mire a vállam mögött hátrapillantottam. Jungkook ült le mellém, combja hozzám ért annyira közel volt hozzám. Szó nélkül dőltem neki, mire karjaival átölelt hasamnál keresztezve azokat és egy puszit nyomott a fülem mögé. 

-Készen vagyok, jöhetsz reggelizni - suttogta a fülembe, mire kábán bólintottam, továbbra is a filmet nézve. - Jinhee? - kérdezte és vállamra támasztotta állát. - Mit nézel? Mi ez? - figyelte ő is az eseményeket, kényelmesen nekem dőlve. 

-Nem tudom, de nagyon érdekes - magyaráztam és a TV felé mutattam. - Azt sem tudom mióta nézem, de teljesen leköt. 

-Akkor gondolom már nem is vagy éhes - engedett el Jungkook hirtelen, mire gyorsan a távirányító után nyúltam és sietve kikapcsoltam a TV-t. Jungkook felnevetett a reakciómat látva, majd megfogta a kezemet és segített felállni a kanapéról. Lassan vezetett a konyhába, ahol intenzíven csapott meg a reggeli illata. 

-Te jó ég, mikor csináltad mindezt? - néztem meglepődve a dugig rakott asztalra. Tele volt mindenféle étellel, azt sem tudtam hova fordítsam a fejemet, miközben leültem az asztalhoz. Jungkook mosolyogva foglalt helyet velem szemben és a kezembe adta az evőeszközöket. 

-Őszinte leszek, egy ideje fent vagyok - közölte velem szórakozottan. Meghatódva pillantottam rá, miközben nekikezdtem az evésnek és lehunyt szemekkel élveztem a reggelit. Meglepően finom volt, panaszra sem tudtam volna nyitni a számat, Jungkook tényleg kitett magáért. Tudtam, hogy az évek során ügyes lett a konyhában, de nem sejtettem, hogy ennyire. Boldogan vettem mindenből, amit csak találtam, Jungkook azonban nem evett, csak nézett rám. Bár meg volt terítve neki is, mégsem kezdett el reggelizni, én pedig felvont szemöldökkel pillantottam rá. 

-Mi az? Mi baj, miért nem eszel? - kérdeztem, gyomrom pedig egy apró görcsbe rándult. Pontosan úgy nézett rám, mintha valamit mondani akarna nekem, de nem tudná hogyan kezdjen hozzá. 

-Én... - pillantott oldalra ajkába harapva, mire letettem a kezemből a pálcikákat és keresztbe font karokkal néztem rá. Jungkook érezte rajtam a változást, látta is, mennyire más a hangulatom pillanatok alatt, így nagyot nyelve dőlt hátra a széken. 

-Mi folyik itt? - kérdeztem halkan. - Látom rajtad, hogy valamit mondani akarsz, halljam akkor. Megbeszéltük, hogy őszinték leszünk ezúttal egymással, és szeretném ha megosztanád velem, ha zavar vagy bánt valami. Mi baj? Mit szeretnél? - kérdeztem egyre aggodalmaskodva. 

-Nem, semmi olyan. Csak... - sóhajtotta. - Csak nem tudom hogyan engeszteljelek ki. Az elmúlt pár napért. Olyan buta és figyelmetlen, olyan...ahh, nem tudom. Ignoráns és sértő volt a magatartásom, pedig ha valaki, akkor te nem ezt érdemelted és most nem tudom, hogyan tovább. Ilyen még nem volt soha...

Megkönnyebbülten, ugyanakkor boldogan néztem Jungkook szemeibe. Fejemet megrázva hajoltam át az asztalon, kezébe adva az evőeszközt, majd megfogva a sajátomat, halkan szóltam hozzá. 

-Egyél, sokat dolgoztál vele, reggelizz te is - magyaráztam rá sem nézve, csak térlátással érzékeltem, hogy teszi amit kértem, és csendben nekilát. - Nem kell kiengesztelned semmiért. Nagy volt a nyomás és én nem tudtam róla. Biztosan jobban érintett volna, ha nem a sötétben tapogatózom és nem indul el a képzeletem más irányba, de így utólag belegondolva, teljesen megértelek, a legjobbat akartad nekem úgy is, hogy nem mondtad el pontosan mi történik. Mindenhogyan nekem akartál jót, nincs okod ilyenen aggódni.