Ahogyan a taxi elhajtott, akkorára nyitottam a számat döbbenetemben, hogy még a nyálam is kicsordult belőle. Pontosan tudtam, hogy hol vagyok, mégsem akartam elhinni, hogy valaha visszatérek ide. Remegő gyomorral indultam meg az ismerős ajtó elé, miközben minden emlék rám zúdult az ismerős környéktől. Fogalmam sem volt arról, ki lakik a házban, viszont semmi nem változott azon, ahogyan itthagytam a dolgokat, mielőtt elmentem volna. A növények, virágok, amelyeket ültettem, szépen, gondozottan virítottak a ház mellett, és távol, a kerítésnél közvetlenül ott volt a barackfa, amit együtt ültettünk, s amire csak a kedvemért rászereltetett egy hintát. Sírni tudtam volna, ahogyan a házig lépkedtem, nem csak azért mert fájt a lábam, hanem mert minden emlék mint egy kés a szívemben, olyan volt. Mindezt hátrahagytam, s most egy ódon, tetőtéri lakásban nyomorgok a barátnőmmel, azon gondolkodva, vajon miből fogok zabálni másnap. Sojinnak pedig igaza volt Jungkookkal kapcsolatban. Biztos voltam benne, hogy ő most valahol vígan éli az életét, annyi pénze van, hogy azt tudná enni vacsorára, és rohadtul nem gondol a pénzsóvárgó seggemre. Ha ennek a fele nem is igaz, nálam tuti boldogabb. Nálam ezen a retkes Földön mindenki boldogabb.
Remegő kézzel nyomtam meg a csengőt, miközben próbáltam légzésemet lenyugtatni. Nagyon reménykedtem benne, hogy legalább belülről semmi nem olyan, mint régen, máskülönben semmilyen erőm nem lesz ahhoz, hogy itt dolgozzak nap mint nap. Ahol annak idején boldogan éltem, szerelmes voltam, naponta ruhákat cseréltem, most hirtelen a megélhetésem forrásává vált.
Az ajtó hirtelen kinyílt, felfedve maga előtt azt a személyt, akit azt hittem, soha többet nem látok az életben. Szemeim tágra nyíltak, ahogyan felismertem arcának minden szegletét, és a hulljon rám egy csorda tehén ha nem változott rengeteget a három év alatt, ha nem ebben a házban látom, meg sem ismerem. Közömbösen, unottan nézett rám, szemében megvetéssel, amit nem tudtam hova tenni, viszont tisztán látszódott rajta, hogy nem ismer meg. Ezen mondjuk nem lepődtem meg, úgy néztem ki, mint akit egyszer megrágtak majd visszakérődztek. Sovány voltam, nem is, girhes és csúnya, csontjaim majdnem átszúrták bőrömet. Ruháim mintha a fél világ hordta volna előttem, hajam ápolatlan mert nem volt pénzem méregdrága kondícionálókra meg samponokra, csak lekaptam a polcról a legolcsóbbat és megpróbáltam beosztani egy fél évre.
Velem ellentétben, Jungkook mocsok jól nézett ki. Kicsit izmosodott is, mégsem tűnt olyannak, mint aki szteroidokon él. Haja kissé megnőtt, ettől még férfiasabb kinézete lett, ruhái makulátlanok és illatosak voltak, ékszerei vonzották a tekintetem. Csak a fülbevalója lehetett annyira drága, hogy az árából földet vehettem volna a tenger közepén, rajta egy egész aranybányával.
-Mit akarsz? - kérdezte üdvözlésképpen, hangja libabőrt okozott karomon és hátamon, de nem a kellemes fajtát. Utálat és harag áradt belőle, ahogyan végignézett rajtam, nem ismertem rá. A mindig vidám, mosolygós, nyuszifogait mutogató fiú sehol nem volt, a helyén egy szigorú tekintetű, szűkszavú és visszafogott férfi állt.
-Én.. - kezdtem bele, hangomat viszont mintha otthon hagytam volna. Nagy szemekkel pislogtam az előttem állóra, aki kérdőn felvonta a szemöldökét.
-Igen, te. Mit akarsz?
-Az...az állás miatt jövök. Beszéltem egy hölggyel és...
-Gyere be - fordított nekem hátat, majd bevonult én pedig bicegve követtem. Úgy éreztem magamat, mintha az utolsó napomat élném, mielőtt kegyetlen halált halok. Jungkook látványa olyan érzelmeket váltott ki belőlem, amelyek ismerősek voltak, valahol mégis újak. A tudat, hogy ezidő alatt ő teljesen fullosra összevakarta magát, én pedig olyan vagyok, mint akit most köpött ki egy tsunami, teljesen maga alá gyűrt. Annak idején én voltam a mindene, szerintem jó barátnő voltam a számára, miért nem hívott fel, miután ismét megszedte magát? - Ülj le - mutatott egy fotelre, miután beértünk a nappaliba. Minden ugyanúgy volt, ahogyan hagytam, egy dolog kivételével. Minden, amit valaha én vettem, vagy akár rám emlékeztette volna. Minden tárgy eltűnt, amihez valaha a kezem fűződött, a közös képek, ajándékok amiket én vettem neki...semmi nem maradt.
Jungkook az első és egyetlen szerelmem volt az életem során. Osztálytársak voltunk, a suliban ismerkedtünk meg, bár sosem tudta róla senki igazán, milyen ember is valójában. Nem tudtunk a hátteréről, családjáról semmit sem, valószínűleg soha nem ismerem meg, ha nem osztanak minket párba egy csoportmunkához. Ott tudtam meg róla, hogy valójában nagyon okos és bölcs, rendes fiú, visszahúzódó ugyanakkor érzelmes és nagyon szerethető. Az ég világon semmit nem tudtam róla, csak azt, hogy nagyon megkedveltem, ezt pedig hamarosan el is mondtam neki. Örömmel fogadta a vallomásomat, biztosítva arról, hogy hasonlóképpen érez irántam, akkor beszéltük meg, hogy megpróbálhatnánk a dolgokat.
Viszont furcsa volt, soha nem hívott el magához. Sokszor aludt nálam egy idő után, mentünk el együtt nyaralni, viszont magához soha nem vitt el. Egy nap megkérdeztem tőle, hogy miért nem mutatja be nekem a családját, az otthonát, a szobáját. Azt mondta, nem meri. Nem tudtam, mi lehet az oka annak, hogy titkolja előlem hol lakik pontosan, viszont nem erőltettem, nem helyeztem rá nyomást. Úgy voltam vele, szerelmes vagyok, boldog, ha akarja majd megmutatja.
Akkor hozott el először ide. Akkor tudtam meg róla, hogy igazából, kőgazdag. Sejthettem volna az ajándékaiból, a helyekről ahova vitt, a kinézetéről és a cuccai minőségéjéről és márkájáról, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Nem mondom, hogy jobban szerettem emiatt, de nem is akartam menekülni előle.
Akkor költöztem hozzá, miután elballagtam, a szüleim pedig elveszítettem egy balesetben. Ő volt az egyetlen, aki mellettem állt, befogadott és otthont adott nekem. Sojin a szüleivel élt, nem tudta volna megoldani, hogy ott lehessek, de elég pénzem nem volt saját lakásra. Jungkook nemcsak lakhatást biztosított, gimi után munkát sem kellett vállalnom, annyi volt a feladatom, hogy itt legyek és szeressem...
-Tisztelettel megkérlek, ha itt dolgozol, öltözz fel normálisan - rántottak Jungkook szavai vissza a valóságba. - Nem tűröm meg az ilyen közönséges stílust - mutatott végig rajtam, főleg a nadrágomon, tekintete viszont sokáig időzött el a rajtam lévő felsőn. - Reggel korán jössz, mire felkelek, addigra legyen reggeli. Nyolc körül már munkába megyek, hétkor eszem, ami azt jelenti, hatra már legyél itt. Ebédet ne főzz, nem eszem itthon, viszont vacsorát kérek, többnyire valami könnyűt, nem bírom a nehéz ételeket - magyarázott, mire elmosolyodtam. Ugyanolyan volt, mint régen. Míg én zabáltam a legjobb ételeket, ő csak keveset evett, mert ha nagyon bevacsorázott, általában gyomorfájás vagy hányás lett belőle.
-Min szórakozol ilyen jól? - kérdezte felvont szemöldökkel. Csak megráztam a fejem és arcomat komolyba rendeztem. Némán bólintottam, mire sóhajtott és folytatta. - Legyen tiszta a ház, kivétel a hálószobám, annak ne menj a közelébe. Mindegy is, kulcsra van zárva. A ház be van kamerázva, minden mozdulatodról tudni fogok, szóval ilyenek hogy lopás, engedély nélküli piszkálás meg se forduljanak a fejedben - közölte teljesen kimérten és hűvösen. Meglepett, mennyire ellenséges volt minden szava és mozdulata, nem tudtam hova tenni ezt a haragot, ami belőle áradt. - Van kérdés? - kérdezte unottan, tisztán láttam rajta, hogy nem kíván velem egy légtérben lenni.
-Nem kellene bemutatkoznunk? - kérdeztem halkan, semmilyen magabiztosságot nem éreztem vele szemben.
-Nem - válaszolt röviden.
-Miért? - kérdeztem kicsit sértetten. Ha esetleg megtudná a nevem, rájönne ki vagyok, visszavenne ebből az elfogadhatatlan stílusból és visszafogadna.
-Mert nem barátkozni jöttél ide, hanem dolgozni. Az esélye annak, hogy mi kommunikálni fogunk egymással, igencsak alacsony. Szeretnél még valamit tudni?
-Egyedül laksz itt? - kérdeztem apró görccsel a gyomromban. Nem tartottam kizártnak, hogy más nő is meglássa, amit én megszerettem benne, bár nem láttam jelét annak, hogy nő is élne a házban.
-Semmilyen formában ne kérdezősködj a magánéletemről. Nem tartozik rád, semmi közünk egymáshoz - állt fel, mire követtem és megilletődötten, csalódottan néztem rá. - De ezt megválaszolom. Egyedül élek, csak rám kell főznöd. Most pedig menj, holnap kezdesz - mutatott az ajtó fele, majd köszönés nélkül az emeletre indult, hátra sem nézett, csak eltűnt a szemeim elől.
YOU ARE READING
Jackpot(JK) ~ Befejezett
FanfictionJinhee mindent megkapott szerelmétől amire csak vágyott. Nem volt olyan kívánsága, amit Jungkook nem teljesített volna neki, egyedül a csillagos eget nem hozta még le számára. Azonban a nagy romantika csak addig tartott, míg Jungkook vállalkozás cső...