Jackpot(JK) ~ Befejezett

40.

Fáradtan vergődtem a kanapén, alig aludtam az éjszaka. Nem mentem fel Jungkook után, nem akartam zavarni mert rettenetesen fáradtnak tűnt, jobbnak láttam ha itt maradok és hagyom pihenni amennyire csak lehet. Bár nagyon zavart, hogy egy szót sem szólt hozzám és teljes mértékben figyelmen hagyta a jelenlétem, fel sem tűnt neki, hogy nem vagyok a közelében, betudtam annak, hogy reggel ment el dolgozni és csak másnap ért haza. Szerettem volna jó barátnő lenni a számára, nem idegesíteni még jobban, mikor szemmel láthatóan nehéz napja volt, így legyőztem a saját fáradtságomat és kimerültségemet és sietve összevakartam magamat, hogy mielőtt ő felébredne, legyen neki reggeli. Nem akartam, hogy éhesen menjen el és arra is figyeltem, az idő mennyi, hogy ha úgy látom nem tudna felkelni, akkor majd én felébresszem. 

Általában teát készítettem neki, de most úgy gondoltam, hagyom hogy kávét igyon. Annyira nem szerette, de néha ha a helyzet úgy kívánta, akkor megitta és most pont tudtam róla, nagyon keveset aludt hiszen borzasztó későn ért haza és nemsokára kelni is kell majd. Így elkészítettem neki ahogyan nagy ritkán megitta és nekiláttam egy gyors de mégis tápláló reggelinek is. Folyamatosan az órát lestem, hogy tudjak neki szólni, de erre nem volt szükség, mert negyed nyolc körül letotyogott a konyhába. Alig látott, a fél szeme szerintem még mindig álmodott de sikerült leülnie az asztalhoz anélkül, hogy nekiment volna valaminek. 

-Jó reggelt! - motyogta rekedt hangon. 

-Szia - fordultam felé mosolyogva és letettem elé a reggelit. Nem szólt semmit, csak némán bámult rá, mintha azon gondolkodna, most egyen e belőle vagy sem. - Mi a baj? Nem kéred? Csináljak mást? 

-Nem, hagyd. Nem kérek semmit - legyintett és eltolta maga elől a tányért. Meglepődve pillantottam rá, ahogyan tenyerei közé temette az arcát és könyökén támaszkodott az asztalon. 

-Későn értél haza nagyon. Kéne enned valamit - sóhajtottam és leültem vele szemben. - Merre voltál? Dolgoztál? - kérdeztem, s bár ezzel pont úgy hangzottam, mintha vádolnám valamivel, meg is bántam a kérdést, teljesen egyértelmű volt, hogy dolgozott. 

-Igen - ásította. - Nagyon sok volt a papírmunka és nem tudtam időben befejezni. 

-Miért nem hoztad haza? Tudtam volna valamit segíteni - fogtam meg a kezét. 

-Mit? - nevetett fel, de kissé mintha cinikusnak hangzott volna. - Ott nyugodtan voltam. Nem akarok munkát hazahozni ha nem muszáj. 

-Szeretném, ha ma este nem érnél ennyire későn haza - néztem rá komolyan. Jungkook furcsán nézett rám, kezét kihúzta az enyém alól és hátradőlt a széken. Keresztbe tett karokkal nézett rám, ajkát egy vonallá préselve. 

-Miért? Azért dolgozok, hogy neked minden meglegyen. Ahhoz, hogy mindent biztosítsak neked, ahhoz dolgoznom kell, és néha keményebben mint vártam. 

-Nem mondtam - ráztam meg a fejemet. - De biztos vagyok benne, hogy nem lenne károd abból, ha egy részét másnapra hagynád, és rendesen kipihennéd magad. Túl fogod hajszolni magadat, utána pedig még annyira se tudod csinálni a dolgaid, mint szeretnéd. Jót akarok neked...

-Akkor soha nem érem utol magamat, sosem érek a végére! Kicsit megsokasodott most az elintéznivaló a cégnél, nem fog sokáig tartani utána pedig rendesen jövök haza, ahogyan szoktam! Foglald el magad valamivel vagy mit tudom én! - állt fel és az órára pillantott. - Mennem kell. 

-De nem ettél, így hogy akarsz koncentrálni vagy vezetni? Rosszul leszel, legalább a...

-Mondtam, hogy nem kérek semmit! - csattant fel, mire automatikusan visszasüppedtem a székre és döbbenten néztem rá. Tíz éve majdnem hogy ismerem és ez volt az első, hogy megemelte a hangját úgy igazán. Teljes meglepettséggel néztem rá, egyszerűen nem tudtam hogyan kellene erre reagálnom. Főleg, hogy kivételesen semmit nem csináltam. Csak szimplán aggódtam miatta, azt akartam, hogy neki jó legyen, aggódtam. 

-Jó, persze, értem - pillantottam félre, kerülve a szemkontaktust. - Nem kell, ha nem kéred. Legalább bent egyél majd valamit - álltam fel és gyorsan felkapva az asztalról a tányért és a csészét a konyhapulthoz vittem őket, neki hátatfordítva. Szemem lehunyva támaszkodtam a pulton, arra várva, hogy egyedül lehessek és majd jól kisírjam magamat, hogy senki se lássa. 

Jungkook kezei hirtelen végigsiklottak derekamon és hasamnál állapodtak meg, ahogyan nekem dőlt hátulról. Szorosan tartott magánál, miközben apró puszit hintett a fülem mögé. 

-Ne haragudj - suttogta. - Feszült vagyok és kimerült és rajtad csattant az egész, de nem akartam. Tudod, hogy sosem beszélek veled ilyen stílusban és szégyellem magamat miatta. 

-Tudom - válaszoltam halkan s feltűnés nélkül megtöröltem a szemem. - Semmi baj. Menj, el fogsz késni - fejtettem le karjait magamról, mire sóhajtva elengedett. Nem ment el mellőlem, továbbra is mögöttem álldogált, majd hirtelen előrenyúlt mellettem és a pultra helyzett valamit. Amint elvette a tenyerét, azonnal megpillantottam, hogy a bankkártyáját tette le mellém. Szomorú mosollyal néztem a tárgyra, míg vártam a magyarázatot. 

-Menjél, vegyél magadnak valami szépet, bármit ami megtetszik. Kárpótlásul, amiért ennyit késtem - adott egy puszit az arcomra, majd felkapva a kulcsát és cipőjét, elment. Sokáig álldogáltam még egyhelyben, miután itthon hagyott. A kártyához pedig nem nyúltam. 

Kissé összeroskadva ültem az asztalnál lévő székek egyikére, fejem a tenyeremben támasztva. Végiggondolva az eseményeket, Jungkook tényleg nem volt önmaga és nem tudtam elképzelni, mégis mit dolgozik egész nap amit nem tud időben befejezni és mellé még feszült, ingerült és figyelmetlen azon kívül is. Elmeredtem kissé, szemeim előtt a képek homályossá váltak, ahogyan csak bámultam a semmibe, azon agyalva mégis mi történt és hogyan tudnék rajta segíteni, tekintettel arra, hogy nem hagyja. 

Keserű mosollyal pillantottam a pultra, ahol Jungkook bankkártyája pihent. Eszem ágában sem volt vásárolni vele, kizárt, hogy hagyom azt gondolja rólam, egy kis pénzzel meg tud venni magának. Azonban úgy gondoltam, talán ideje letennem a csatabárdot és felhívni az egyik barátnőmet, aki amúgy az egyetlen is volt.