Jackpot(JK) ~ Befejezett

61.

Jungkook hátraült hozzám és amíg a sofőr vezetett, mi ketten egymás mellett üldögéltünk, miközben a közöttünk lévő dobozokat lestük. Ahogyan Jungkook kérte, én egyikbe sem néztem bele, megvártam mik a céljai ezekkel. Már undorítóan szerelmes pillantásokkal illettük egymást a hátsó ülésen, majd Jungkook a kezembe adta az első dobozt. 

-Ezt most nyisd ki - topogott lábával izgatottan. - Kérlek, alig vártam, hogy odaadjam - csapta össze kezeit izgatottan. - Siess, siess! 

-Oké, oké - nevettem fel és sietve lehámoztam a dobozról a masnit ami egyben tartott a tetejét és az alját. Visszatartott levegővel vettem kis az apró kis ékszeres dobozt, amiben egy nyaklánc volt. A lánc alján egy kis medál lógott, egy hosszúkás átlátszó üvegből, de nem tűnt nehéznek mint vártam. Érdeklődve pillantottam Jungkookra, aki megfogta a kezem és a medállal együtt az ablak felé tartotta. 

-Nézz bele - suttogta a fülembe. Hunyorogva, fél szemmel próbáltam meglátni, amit kellene, másik kezemmel megállítva a mozgás miatt fityegő medált, hogy szilárdan tartsam. Jungkook segített, és megfordította, mikor megláttam. Tág szemekkel bámultam a két képre, ami úgy váltakozott ahogyan a medált mozgattam. 

-Ez...

-A szüleid - válaszolta halkan, fejét az enyémnek döntve ahogy együtt figyeltük a két, ismerős embert a kis üvegben. - Hogy mindig veled legyenek, amikor csak szeretnéd. Így néznek rád fentről, tele büszkeséggel - magyarázott, én azonban minden figyelmem a két, mosolyogó arcnak szenteltem. A szüleim. Remélem, tényleg büszkék rám. 

-Szerettek Téged - néztem Jungkookra, aki mosolyogva bólintott. - Nagyon. Mindig mondták, mennyire hálásak Érted és olyan mintha a fiuk lennél. 

-Tudom - nézett vissza rám szomorúan. - Sajnálom, hogy nem tudtalak hivatalosan elkérni apukádtól. Az lett volna a helyes módja.

-Biztos vagyok benne, hogy áldását adta - nevettem fel halkan. - Köszönöm - hajoltam felé, mire mosolyogva, lehunyt szemekkel hajolt ő is felém, csücsörítve. Ujjaim tarkójánál hajába siklottak, ahogyan ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy érintsem meg most azonnal. - Köszönöm - suttogtam ajkaira. 

Jungkook csak mosolyogva magához húzott, mondván a többi dobozt kinyitom otthon, mert szinte biztos abban, hogy sírni fogok és jó sokat, és hogy ketten legyünk amikor egy érzelmektől összeomlott átmeneti roncs leszek. Nem tudtam mit tartogatnak a dobozok, de a nyaklánc után megpróbáltam magamat mindenre felkészíteni, ami esetleg sírást válthat ki belőlem, emlékek százait vagy csak szimplán elérzékenyülök tőle. Bár a mai után nem voltam benne biztos, hogy számíthatok bármire is. Jungkook olyan szinten lepett meg mindegy egyes percben, hogy egy idő után meg sem próbáltam tippelgetni mi vár még rám. 

Jungkook megkímélt a nagy felhajtástól a továbbiakban, nem vitt semerre, nem várt ránk otthon senki és semmi, nem voltak nagy tervei. Egyszerű volt és meghitt az egész, nem volt közönségünk, nem ünnepelt minket senki, nem foglalkozott velünk senki. Akik be voltak avatva a dologba felhívtak minket és gratuláltak, de azon kívül csak és kizárólag ketten ünnepeltük meg a kettőnk eljegyzését. Jungkook tudta, hogy nekem mennyire fáj, hogy a szüleim idő előtt, túl hamar mentek el engem hátrahagyva, és az életem legfontosabb eseményeiből szinte teljesen kimaradtak. Így ő sem rángatta bele a saját családját, rám való tekintettel csak Ő volt és én. Egymás mellett kuporogtunk a kanapén, Jungkook kinyújtott lábakkal üldögélt, hátát a támlának támasztva, én pedig felhúzott térdekkel gubbasztottam mellette, hátamat a mellkasának döntve. Fél karjával átölelt, míg a másikkal a saját fejét támasztotta, s engem figyelt ahogyan egyesével kinyitogatom a dobozokat. 

-Én nem csináltam semmit, nem készültem semmivel - pillantottam rá szomorúan. 

-A lánykérés rólad szól - vont vállat. - Engem ez az egész nem érdekel. Azt akartam, hogy te boldog legyél, neked akartam megadni a módját, hogy egy csodás élményben legyen részed, hogy erre a napra sokáig emlékezz. Nekem meg mindegy hol mondasz igent, a lényeg hogy velem legyél - nyugtatott meg, hogy nem kell aggódnom, ő is csak azért tett ki magáért hogy engem nyűgözzön le ezen a fontos napon. Mosolyogva vettem kézbe az újabb dobozt, miközben vállam fölött rápillantottam. 

-Hé - simítottam tenyeremet térdére. - Gondolkodtál már azon mikor legyen, hol...

-Nem - kulcsolta ujjait az enyémekre. - Mindent veled akarok eltervezni. Mondjuk annak örülnék, ha hajón lenne szóval gondoltam rá, hogy le kellene foglalni egyet valamikorra. 

-Az tetszene - mosolyogtam, Jungkook pedig szintén mosolyogva bólintott. - De akkor ne legyen sok alkohol. Jimint elhagyjuk valahol és észre sem vesszük. 

-A halaknak is enni kell valamit - vont vállat, mire nevetve a mellkasára csaptam és végre kinyitottam a dobozt. Jungkook felült, engem is feljebb kényszerítve, s átölelve, állát a vállamnak támasztotta. - Mindent megtartottam - nézte a kezemben lévő képeket, amik a dobozban voltak. 

Az első közös vacsora a szüleimmel. Az első közös karácsonyunk. Az első közös szülinapom. Aztán az övé. Mosolyogva lapozgattam a kezemben lévő képeket. Szilveszter, csók újévkor. Egy bál. Kirándulás. Tengerparton, hegyekben. Jungkook új autója. Jungkook az új autóval, utána pedig mindketten benne. Jungkook apával sörözik. Anya ennek a háttérben nem igazán örült, elvileg még nem ihatott volna. A szüleink együtt. Még egy karácsony. Sátorozás. Jimin és Sojin. Franc gondolta akkor, hogy azoknak is van jövőjük együtt. Az első karácsonyom a szüleim nélkül, meglepően boldog vagyok Jungkook mellett, aki a képre néz soha nem jött volna rá, hogy micsoda tragédia van mögöttem. Közös nyaralás. Kirándulás az osztállyal. Kettesben. Ismét kettesben. Mindig csak Vele, csak együtt. 

-Nem hiszem el - suttogtam. - Ezekre nem is emlékeztem szinte. 

-Majd kitesszük valahova - puszilt a nyakamba, majd a fülemre. - Otthonosabb lesz a ház, mint valaha. 

-Alig várom, hogy folytassam a közös életemet veled - mosolyogtam rá, tudva hogy nem elkezdjük mert az már régen tart. Még csak nem is újrakezdtünk, szimplán folytattuk. 

A másik két dobozban az én cuccaim voltak, amiket Jungkook megtartott hiába mentem el, én pedig el is felejtkeztem róluk. Így került vissza hozzám pár csecsebecse még a régi, saját házunkból, pár kép még rólam és a szüleimről, néhány tárgy a közös éveinkből. Igazán kitett magáért, és ahogyan az autóban megjósolta, sokat sírtam aznap. De mégsem a bánattól. 

Attól, hogy ismét boldog lehetek. Jungkook mellett.