Jackpot(JK) ~ Befejezett

13.

Másnap reggel hiába mentem le teljesen elkészülve a ház elé, nem várt rám a bordó autó, ahogyan eddig. Vártam egy rövid ideig, hátha csak késik, de nem bukkant fel semerre, így végül meguntam a várakozást és visszamentem a lakásba. Nem tudtam kiverni a fejemből az előző napi szóváltásunkat Jungkookkal, de úgy gondoltam, nincs igaza. Hiszen egész végig tisztában volt azzal, hogy kit vett fel dolgozni, én pedig azzal voltam tisztában, hogy szándékosan szivatott meg állandóan, ezt pedig nem tudtam lenyelni. 

-Nem mész ma? - kérdezte Sojin, miközben leült mellém a kanapéra egy tál müzlivel a kezében. 

-Ezek szerint nem - vontam vállat. - De nem is érdekel. Igazad volt, csak tettette, hogy nem ismer meg. Istenem, annyira vak és hülye voltam! Már a címet fel kellett volna korábban ismernem, soha nem lett volna szabad oda betennem a lábam! Nem elég, hogy bűntudatom van, amiért megbántottam, de már zavar is, hogy ugyanabban a kastélyban él, ahol eddig is, míg én ebben a lyukban veled - morogtam keresztbe tett karokkal. 

-Eddig nem panaszkodtál - csámcsogott Sojin hangosan. - De ha neked túl kicsi a hely, mehetsz az utcára is felőlem, az elég széles és nagy, biztos elférsz majd valahol rajta. 

-Jó, nem úgy értettem - forgattam meg a szemem. Még csak az kéne nekem, hogy már fedél se legyen a fejem fölött. - Én csak azt mondom, hogy rosszul esik, ahogyan velem bánt. Kihasznált... - sóhajtottam és lehunytam a szemem. 

-Nem értelek - tette le Sojin a tálat, mire ránéztem. - Komolyan nem értelek. Folyamatosan arról panaszkodsz, hogy mennyire megbántott, hogy kihasznált. Mert te nem ugyanezt tetted vele? Mert az nem számít kihasználásnak, hogy azonnal otthagyod, csak mert kevesebb pénze van? Vagy talán nem tapostál a lelkébe, mikor annyira szeretett? Nem értem, miért gondolod, hogy itt te vagy a mártír, mikor Jungkook azok után is munkát adott neked, hogy egyébként darabokra törted a szívét. Elküldhetett volna azonnal, de ő mégis esélyt adott és te elszúrtad. Nem is egyszer. Mikor lettél ilyen? 

-Neked mi bajod? - vontam fel a szemöldököm. - Szóval szerinted helyesen tette, hogy hazudott? 

-Igen! - csattant fel barátnőm. - Igen és legszívesebben pofán vernélek, amiért ennyire hülye vagy! Te komolyan nem érzed a tetteid súlyát? Most nem lennél ilyen helyzetbe, ha igazán szereted Őt! 

-Te is tudod, mennyire szerettem! - háborodtam fel, mert nem éreztem jogosnak a kifakadását. Olyan mértékben voltam szerelmes a fiúba, hogy az életem adtam volna érte, már akkor szerettem, mikor még nem is tudtam róla, milyen vagyonos. Az első és egyetlen fiú volt az életemben, azóta sem néztem más hímre, pedig megtehettem volna. Mégis, valahol a lelkem mélyén vártam a pillanatra, amikor újra láthatom, hátha megbocsát és újrakezdi velem a dolgokat. Most meg is kaptam, mégsem úgy alakultak a dolgok kettőnk közt, ahogyan -terveztem. 

-Szeretted? - halkult el Sojin hirtelen. - Múlt időben? Csak mert a nyakam tenném rá, hogy Ő viszont még mindig szeret - magyarázta. 

-Kizárt - ráztam meg a fejem. - Nem láttad, hogy milyen velem. Nem ismerek rá. 

-Meglepődsz? Ezek után? Mit hittél, odatolod a segged, ő pedig letérdel és könyörög maradj vele? - csóválta meg a fejét. - Én a helyedben minden lehetőséget megragadnék, hogy bizonyítsak neki. Hogy éreztessem vele, még mindig szeretem, hogy hibáztam. Jungkook jó srác volt.. - magyarázta, én pedig összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Furcsa volt, ahogyan az exemről beszélt...a tekintete is mást árult el, mint amit elsőre gondoltam. Olyan volt, mintha a lelke mélyén egyébként szerette volna a férfit és nem úgy, mint egy barátot. Nem tudom miért, de nem tetszett, ahogyan kioktatott, s már nem azért, mert engem ekézett vele, hanem ahogyan Jungkookról beszélt. 

-Szóval azt mondod tennem kéne valamit? - tereltem el gyorsan a témát, mielőtt még még jobban belemegy abba, mit hibáztam és engem felidegesít. 

-Igen! Bármit, hogy érezze, sajnálod. Még ha nem is hiszi el, vagy nem is érdekli többet, elmondhatod legalább Te, hogy megpróbáltad, nem kell úgy élned, hogy semmit sem tettél a helyreállítás érdekében. 

Igaza volt. Bár ezek után fogalmam sincs, hogyan fogok a kedvében járni, eddigi tapasztalataim alapján, olyan szinten nem kíváncsi rám, örüljek ha ezek után még munkát ad nekem. 

-Menjünk el este valamerre - tette le az üres tányért Sojin. - Szerintem holnap sem fog hívni, nekem pedig bulizni van kedvem. Az egyik szórakozóhely kidobóját ismerem, ha nincs pénzünk sem baj bejutunk, bent meg majd potyázunk! 

-Ilyen lábbal? - mutattam a gipszemre, amiről rend szerint mindenki elfelejtkezett, néha én magam is. - Nem hiszem, hogy így egy buliban a helyem, annak meg mi értelme ha nem táncolok..

-Nem kell, elég ha beszélgetünk, megiszunk valamit. Itt az ideje, hogy kicsit leeresszünk, annyira a munkába vagyunk temetkezve állandóan, nincs időnk szórakozásra. Most egy kicsit elleszünk, na? 

-Oké...de nem akarom leinni magam, ha mégis mennem kell, az kéne még hogy másnaposan állítsak oda. Már így is kihúztam a gyufát nem egyszer, nem akarok még jobban összeveszni vele - gondolkodtam hangosan. Nem tudtam mit kellene tennem. Olyan nehéz jóvá tenni a dolgokat, főleg mikor tudom, egyébként teljesen kihasznál, ugyanakkor nem is kíváncsi rám. Bár tudnám mi jár a fejében, ha mellettem van...