Jackpot(JK) ~ Befejezett

8.

Kihasználva az alkalmat, hogy Jungkook egyedül hagyott a házban, boldogan szaladgáltam körbe, meglesve jó alaposan a ház minden szegletét, csak hogy felelevenítsem, vajon minden olyan-e, mint amilyenre emlékeztem. Nem sok változás történt a három év alatt, a cuccaim hiánya volt az egyetlen, ami feltűnt. Meg több olyan tárgy is eltűnt, amihez valaha közöm volt, én választottam vagy én hisztiztem ki, hogy megvegye. Viszont minél több pontot jártam be, annál több emlék árasztotta el elmémet s volt, hogy le kellett ülnöm, annyira intenzív volt a kép, ami megjelent szemeim előtt. Mivel az összes csak kellemes érzéseket váltott ki belőlem, megspékelve egy kis hiánnyal, elgondolkodtam azon, vajon miért is tettem, amit tettem három évvel ezelőtt. Hiszen Jungkook soha, semmire nem mondott nekem nemet. Ha nem tudtam választani két ruha között, nem türelmetlenkedett, csak elvette a kezemből mind a kettőt és szó nélkül megvette. Ha nem volt kedvem vacsorát csinálni, csak egy szavamba került és elmentünk enni valahova. Eszembe jutott, hogy egyszer, mikor a nehéz napjaimat éltem és rettenetesen megkívántam a kínait, képes volt nekem elautózni a város másik végében lévő étteremben, hogy onnan hozza el nekem a kedvencemet, miközben én otthon fetrengtem, mintha a halálomon lennék. Nem voltam beteg, nem volt az ég világon semmi problémám, szimplán női bajom felhasználtam és elküldtem kajáért. De Jungkook nem szólt érte. Csak felöltözött, elment és fél óra alatt már meg is hozta amit kértem. 

Fejemet lehajtottam, ahogyan végiggondoltam tetteim. Nem tudtam még magamnak sem megmagyarázni, hogy miért hagytam el. Az első szerelmem volt, ahogyan neki is én, és tudtam, ha akkor nem megyek el, azóta is együtt lehettünk volna, talán továbbra is jó életem lenne és még boldog is lennék. De én ehelyett a menekülést választottam, mert hagytam, hogy felülkerekedjen rajtam a félelem. Sojin szavai folyamatosan csengtek a fejemben, miszerint mi van, ha Jungkook megismert, tudja ki vagyok, csak nem akarja tudomásul venni, hogy megint a házában vagyok. Ez tűnt az egyetlen logikus magyarázatnak, hiszen csukott szemekkel megtaláltam volna már őt, annyira ismertem. Illatát, mozgását ismertem, már a légzését is beazonosítottam volna, bárhol is legyek. Ő legalább ennyire volt jártas minden téren ami engem illetett, éppen ezért tudtam, csak szimplán nem akar tudomást venni rólam, s ezért nem hibáztattam. Én is undorodtam magamtól, főleg most, hogy látom mit tettem vele. 

Árnyéka régi önmagának. Nem ismertem meg a viselkedését, új volt számomra a hangneme és a stílusa. Az emberek általában akkor esnek át drasztikus változáson, mikor valami nagy trauma éri őket, viszont én Jungkookot nem tudtam hova tenni. Három év után, miért nem keresett magának valakit helyettem? Miért nem lépett még tovább, miért foglalkozik velem és a haraggal, amit felém táplál? Nem tudtam mire vélni lassan semmit vele kapcsolatban, s kezdtem úgy érezni, a fiú akit egykor mindennél és mindenkinél jobban ismertem, már régen halott, s akit most látok, az egy új változat, akivel ismét el kell kezdenem a történetet, hogy megismerjem. 

Nagyot sóhajtva álltam fel a kanapéról, hogy neki lássak a munkának. Jungkook listája a hűtőre volt kitéve, ahogyan korábban mondtam, s érdeklődve lestem a papírra, amin a teendőim voltak. Nem kért sok mindent, ablaktisztítást a konyhában, bevásárlást, vacsorát mire hazaér, ami este hét körül lesz, vegyem át a postát és ennyi. Nem gondoltam volna, hogy ez egy egész napomba fog telni, így kényelmesen indultam el bevásárolni, mert azt tartottam a legfontosabbnak. Ablakot főzés közben is tudok tisztogatni, a többit mind otthon kell elintézni, így bár bicegve, de elsétáltam a legközelebbi boltig. Ahogyan a sorok között sétáltam, egy hatalmas kartonpapírra lettem figyelmes, ami egy muffint ábrázolt. Akaratlanul is eszembe jutott, mikor közösen próbáltunk meg sütni, s a végén olyan szintű káoszt csináltunk a konyhában, hogy tényleg két napig takarítottunk utána, mert még a fal is koszos lett a nagy munkálatok közepette. Mosolyra húztam a számat, miközben arra gondoltam, a vacsora mellé meglepem egy kis sütivel is, biztosan fáradt lesz, mikor hazajön és mindenki tudja, egy férfi szívéhez a hasán keresztül vezet az út. Egy adag muffin és ismét a lábaim előtt hever majd. 

A nap meglepően gyorsan telt el, én pedig sorban végeztem el az összes munkát, amire megkért. A postás nem sokkal azután érkezett, hogy én is hazaértem volna, a csomagot, amit hozott óvatosan letettem a nappaliba, a kis dohányzóasztalra. Majd meghaltam, annyira tudni akartam, mi lehet benne, s ha most Jungkook barátnője lennék, simán kinyithatnám, a szeme sem rebbenne amiért megnéztem, mi van a dobozban. Viszont jelen állásban nem nagyon akartam őt kihozni a sodrából, így inkább nem néztem meg, mit is rejt a vastag, nehéz csomagolás, helyette a konyhába vetettem magam, és nekiláttam a sütésnek. Ez elég időnek bizonyult ahhoz, hogy minden mást elvégezzek, amit csak nekem feladatként adott, az ablakok csillogtak, a hűtő tele volt, a muffinok megsülve, a vacsora lassan tálalva és mire észbe kaptam, addigra hatot ütött az óra. 

Nem számítottam arra, hogy Jungkook korábban hazaér, így meglepődve fordultam meg, ahogyan meghallottam nyílni a bejárati ajtót. Jungkook némán közlekedett, ha az ajtót nem nyitja ki, sosem jöttem volna rá, hogy megérkezett. Nem köszönt, nem nézett rám, csak a hűtőhöz sétált és kinyitva azt, kivett belőle egy üveg vizet. Remegő gyomorral figyeltem minden mozdulatát, hiszen nem tudtam, vajon mindenből azt vettem e, amihez ő szokva van, s nem tudtam, vajon milyen kedve lesz, ha valamit elszúrtam. Fáradtnak tűnt, kissé nyúzottnak is, nem tudtam nem észrevenni homályos tekintetét, mintha nem lenne teljesen magánál. Nem mutatta semmi jelét annak, hogy valami baja lenne, faggatózni pedig nem mertem. Csendben lépkedett, majd megállt a pult mellett és a tálca fölé hajolt, amire a muffinokat tettem. 

-Mi ez? - kérdezte halk, rekedtes hangon. 

-Muffin - válaszoltam. - Úgy gondoltam, talán jól...

-Vidd magaddal haza - lökött egy aprót a tálcán. - Nem fogom megenni, mert én nem kértem. Ne gondolj semmire, csak azt tedd meg, amit kértem - közölte unottan, majd beleivott a vízbe. Lehunyta a szemeit, miközben ujjával a vacsorára mutatott. - Azt pedig dobd ki, vagy vidd haza, nem érdekel. Nem érzem jól magam, nem kívánok enni - fordított nekem hátat s az emelet felé vette az irányt. Csalódottan vágtam a pultra a kanalat, a lelkem kidolgoztam ma azért, hogy neki jó legyen mire hazajön, és csak ennyire futotta. Semmi köszönöm, semmi ügyes vagy. Csak nem kéri. 

Szomorúan figyeltem, ahogyan megtorpan és visszanéz rám. Tekintete közömbös volt, testtartása laza, nem nagyon akart velem foglalkozni. 

-Kint van egy bordó autó a ház előtt. Szedd magad össze, majd ő hazavisz, holnap reggel pedig érted megy, hogy időben ideérj - közölte, majd fogta magát és magamra hagyott.