Jackpot(JK) ~ Befejezett

39.

-Egyszerűen nem értem ezt a feladatot - sóhajtotta Jungkook, miközben lefejelte az asztalt. Szórakozottan figyeltem szenvedését, majd felemeltem fejét az asztalról. 

-Ezt ne csináld, fájni fog - simogattam homlokát, amit lehunyt szemekkel tűrt. - És ne aggódj, van még időnk. Segítek, menni fog élesben is! 

-Olyan okos barátnőm van - suttogta mosolyogva, ezzel az én ajkaim is mosolyra késztetve. Mindig együtt tanultunk és megosztottuk egymás között a tárgyakat. Bármi ami művészethez, sporthoz vagy kreativitáshoz tartozott az az ő erőssége volt, a gondolkodós, megérteni való és bemagolós pedig az én reszortom. 

-Lesz ez még jobb is, bízz bennem. Mit szólnál, ha most belehúznánk a tanulásba, és este mozizunk? Ha most mindennel végzünk, akkor leköltözünk a nappaliba, hozunk vagy tíz plédet és párnát és addig filmezünk amíg el nem alszunk rajta. 

-Sütsz tortát hozzá? 

-Ha szeretnéd, sütök - nevettem fel halkan és közelebb hajoltam hozzá. Egy puszit nyomtam arcára, mire azonnal kihúzta magát a széken és elszántan pillantott az előtte heverő füzetre és könyvekre. - Ez az én férfim - bólogattam és kezembe fogtam egy tollat, hogy tovább magyarázzak neki. Jungkook határozottan jobban odafigyelt arra amit magyarázok, este pedig betartottam amit megígértem neki. Nem mellesleg ötös lett mindkettőnk dolgozata. 

Karjaim kereszteztem mellkasom előtt, ahogy figyeltem a nappalit. Akkoriban még nem laktam vele, de sokszor aludtam nála és minden alkalommal ha valamiért keményen dolgoztunk, mozizás volt a jutalom. Olyan meghitt és kellemes időtöltés volt. Nem csak filmet néztünk, azt máskor is csináltuk, a mozizás egy sokkal összetettebb és bensőségesebb program volt. Ha csak egy filmet néztünk, áthívtuk Jimint vagy rendes moziba mentünk többen is akár. Viszont az itthoni mozizás a mi dolgunk volt, a mi kis kettőnk estéje. Gyakran nem figyeltünk végül a filmre, csak egymással voltunk elfoglalva és ilyenkor örültünk, hogy nincs senki a házban. Azt csináltunk, amit akartunk. 

Jungkook sokat dolgozott mostanában, rengeteg tennivalója volt és én úgy gondoltam, jobb meglepetést nem is csinálhatnék neki. Boldogság töltött el, hacsak eszembe jutott már előre Jungkook arca ha meglátja és felismeri mi is várja haza. Jungkook anyukájának szavai folyamatosan visszhangzottak a fejemben, folyamatosan lejátszódott előttem a nem sokkal ezelőtt lezajlott beszélgetésünk. Komolyan gondolok mindent ami Jungkookkal kapcsolatos, ez nem is kérdéses, s ameddig nem tudok számára nagyobb dolgokat csinálni, addig ilyen kis apróságokkal terveztem szebbé tenni a napjait. 

Izgatottan mértem fel a konyhát, hogy mi van itthon, kell-e mennem vásárolni, de úgy tűnt nincs szükség semmire, minden megvan ami az estéhez kell, így kényelmes ruhát vettem magamra és nekiálltam sütni, összekészíteni a nappalit és a polcról kikerestem az összes olyan DVD-t, amit Jungkook mindig szeretett nézni. Van olyan filmje amit több mint húszszor láttunk, van olyan amiből harminc percet sem bírtunk ki. Teljesen mindegy, volt amikor végig is néztük, volt amikor elaludtunk közben vagy teljesen mást csináltunk végül. A lényeg a hangulaton volt. Izgatottan néztem az órát amikor a délután végre elérkezett és tudtam, Jungkook lassan haza fog jönni. Boldogan néztem az elrendezett kis sarokra a nappaliban, a torta illata teljesen belengte a házat és alig vártam, hogy végre hazaérjen és pihenjen egy kicsit. 

Azonban nem jött haza. Aggódva pillantottam az órára, este hat, hét, nyolc óra és Jungkook nem volt sehol. Eleinte aggódva üldögéltem a kanapén, lábaim keresztbe vetve és az ajtót lesve, de hiába, Jungkook még mindig nem érkezett meg. Csalódott voltam és féltem, mert máskor kapok egy üzenetet vagy hívást, ha késik vagy valami közbejött, most azonban semmi. 

Kilenc óra. Tíz óra. Jungkook sehol. 

Telefonomat kezembe vettem, hogy hívjam, miközben leültem a TV elé és magam köré csavartam egy plédet. Ujjaim között forgattam a készüléket, azon aggódva mégis mit kellene tennem, hívjam vagy ne? Zavarjam vagy várjak még, hátha tényleg semmi baja, csak kicsit elhúzódott a munka? 

Éjfél. 

Szemeim lassacskán kezdtek lecsukódni, álmos voltam és közben aggódtam is borzasztóan, hiszen fogalmam sem volt, merre lehet vagy mit csinál, mi lenne a legjobb megoldás. Nem akartam felhívni, mert mi van ha azzal okozok neki valami problémát vagy netalán balesetet ha úton van, de nem bírtam már tovább nyugton maradni, tudni akartam mi van vele, miért nem jelentkezik és nincs még itthon. 

Valószínűleg elaludtam, mert akkor ébredtem fel újra, mikor nyílt a bejárati ajtó. Jungkook sóhaja visszhangzott a csendes házban, s csak csendben figyeltem, ahogyan felkapcsolja az egyik lámpát ami az ajtó mellett volt. Nem volt elég fénye, arra pont elég hogy lássuk levenni a cipőt és a kabátot. Arca nyúzott és fáradt volt, nyakkendője meglazulva pihent nyaka körül. Fáradtan dörzsölte meg arcát, miközben papucsába lépve elcsoszogott a kanapé mellett, egyenesen fel az emeletre. Még csak a közelembe sem nézett, amit betudtam annak, hogy lehet nem vett észre. A telefonomra pillantva néztem meg az időt. Fél három. Fél háromkor ért haza. 

Nagyot ásítva vártam, hátha feltűnik neki, hogy nem vagyok fent az ágyunkban, sőt egyik szobában sem. Jungkook nem jött le megkeresni, lehet az sem tűnt fel neki, hogy nem vagyok fent. Még csak a zuhanyt sem hallottam megindulni, amint felért, síri csend telepedett a házra. 

Jungkook lefeküdt aludni. Minden szó nélkül, minden érdeklődés nélkül fogta magát és elment aludni. Nélkülem.