Jackpot(JK) ~ Befejezett

35.

Majdnem három óra kellett ahhoz, hogy teljesen felengedjek és ne akarjak elmenekülni a partiról. Jungkook igazat mondott, sok volt az új arc, akikkel nem találkoztam korábban, akiket pedig ismertem, vagy nem foglalkoztak velem, vagy udvariasan köszöntöttek, ezen kívül nem bánt velem senki másképpen a történtek ellenére sem. Jungkook kezét azonban egy pillanatra sem engedtem el, mikor mosdóba ment is megvártam kint az ajtó előtt, folyamatosan a közelében akartam lenni, mintha a kapcsolat kezdeti stádiumába lettünk volna. Hirtelen elfelejtettem mennyire is ismerjük egymást, testileg és lelkileg is, így biztonságot keresve nála, egész délután a közelében voltam. Jungkook mosolygott, nevetett, megköszönte ha megdícsérték, mennyire jól nézünk ki együtt, szinte láthatóan kicserélődött attól, hogy mellette voltam, s a szülei mintha fokozatosan másképpen néztek volna rám. 

Ahogy teltek az órák, az édesanyja egyre többet beszélt velem, egyre gyakrabban kérdezte meg kérek e valamit vagy tett fel random kérdéseket az elmúlt három évemről. Majd egyszercsak már magáról is mesélni kezdett, megosztott velem dolgokat pontosan úgy mint korábban, kezdett a szakadék egyre kisebb és kisebb lenni, ahogy teltek az együtt töltött pillanatok. Jól éreztem magamat, úgy éreztem menni fog ez, úgy éreztem mégsem lesz annyira nehéz helyrehozni a dolgokat. 

-Mindjárt jövök, mosdóba kell mennem - engedtem el Jungkook kezét, aki szórakozottan nézett rám. 

-Menjek veled vagy végre egyedül is elmászkálsz a házban? - utalt arra, hogy eddig tényleg mindenhova vele mentem a délután folyamán. 

-Igazán vicces vagy - forgattam meg a szemem, majd hátat fordítva neki bementem a házba. Pontosan tudtam merre kell mennem, ismertem a ház minden pontját így nem esett nehezemre megtalálni a mosdót. Azonban megtorpantam, mikor a konyhából beszélgetés hallatszott ki, Jungkook anyukája és nővére beszélgettek miközben pakolásztak. Már indultam feléjük, hogy megkérdezzem kell-e segítség nekik, mikor hirtelen meghallottam ahogyan rólam kezdenek el beszélni, így a fal takarásában hallgatóztam.

-Most komolyan, Jungkook mit keres itt azzal a lánnyal? - hallottam először Jungkook nagynénjét, azonban valami zsacskó csörgött a kezében, nehéz volt minden szót kihallani. - Nem is értelek, hogy hagyhattad jóvá ezt az egészet? Aki egyszer megcsal, kétszer is megteszi - mondta, mire nekem kikerekedtek a szemeim. Ezt honnan veszi? Soha nem csaltam meg Jungkookot, sem amíg jártunk, sem azután, hogy otthagytam. 

-Mit csináljak vele? Nézd meg a fejét, vigyorog egész délután mint valami vadalma. Nem tetszik nekem sem, de nem szólhatok bele, az apja kifejezetten támogatja. 

-De mi lett a tervvel? Hogy felveszed Jungkookhoz? - kérdezte, mire szám elé kaptam kezem, nehogy akár egy hangosabb levegővételt is vegyek. Milyen terv? Jungkook azt mondta, az anyja nem ismert meg, amikor felvett. 

-Hagyd, annak annyi. Jungkook csak pár hétig tudta tartani magát, aztán megint beleszerelmesedett és ennyit a bosszúról. Most meg visszaköltözik hozzá, mégis mit tudok tenni? Nehéz elfogadnom, de figyelembe kell vennem, hogy a fiam boldog. Ha így maradnak, akkor el kell engednem az egész ötletet - sóhajtotta, nekem pedig könnybe lábadtak szemeim. Óvatosan kilestem a fal mögül, s mikor láttam, hogy egyikük sem néz felém, sietve a fürdőbe mentem, ott pedig magamra zártam az ajtót. Lecsúszva a fa mentén a földre zuhantam s próbáltam nem sírni, de nagyon nehezen ment. 

Jungkook nem ilyen ember, soha nem tenné meg ezt velem. Jungkook sosem állna bosszút amiatt amit tettem, s az anyja sem úgy viselkedett velem, mintha bánná, hogy ismét együtt vagyok a fiával. Miről beszéltek ezek? Milyen terv? Csak azért vett volna fel, hogy visszakapjam a múltat? Jungkook soha nem tenné meg velem, soha nem hazudna a szemembe, azt mondta szeret, azt mondta, hogy mindig őszinte lesz velem és soha nem akar engem bántani. 

Levegő után kapkodva markolásztam ruhám alját, miközben próbáltam megnyugtatni magam, de nem sikerült. Könnyeim végigszántották arcomat. 

Tudtam. Éreztem, hogy túl gyors az egész, hogy túl boldogok vagyunk, hogy minden túl tökéletes, minden gyanúsan jól megy. Semmi nem volt igaz? Talán azért költöztet magához, hogy még jobban bántson? Sojin vajon benne van a dologban? 

Fogalmam sincs meddig ülhettem a földön, azonban kopogásra kaptam fel a fejem. 

-Jinhee! - szólt Jungkook az ajtó másik oldaláról. - Jinhee, bent vagy? Fél órája eljöttél, jól vagy? Minden rendben? - kopogtatott az ajtón. Nagyot nyelve ráztam meg a fejemet, s próbáltam rendbe hozni arcomat, de teljesen mindegy volt, fel fog neki tűnni, hogy sírtam. Gyorsan körbepillantottam, hogy mit kellene tennem, majd hirtelen felindulásból forró vizet engedtem ujjamra, pont annyira, hogy vörös legyen az ujjam. Megtöröltem, kissé megigazítottam hajamat is és kinyitottam az ajtót. Jungkook bambán nézett rám, amint viszont szemembe nézett, aggódva kapta kezei közé arcomat. Legszívesebben elhúzódtam volna, de feltűnő lett volna, így hagytam, hogy végigmérjen miközben engem tapogat. 

-Sírtál? Mi a baj? Fáj valamid? - nézett végig rajtam, majd közelebb hajolt hozzám. - Megjött? A hasad fáj? Vigyelek haza? - suttogta, én azonban megráztam a fejem. 

-Odacsaptam az ujjamat az ajtó elé - mutattam fel vörös ujjamat, ami a meleg víztől volt vörös, soha nem zártam oda, de Jungkook úgy nézett ki elhitte. 

-Jaj Drága - puszilta meg ujjamat, majd homlokomat és szemem alatti részt is. - Nagyon fáj? Jaj, gyere engedjünk rá hideg vizet. Vigyázz már magadra - dorgált meg finoman és ujjamra engedte a hideg vizet. Míg azt nézte, hogyan enyhítse ujjam vörösségét, addig én őt lestem. 

Soha nem hazudott nekem. Soha nem bántott volna szándékosan, még akkor sem ha én megtettem. Akkor most mit titkol előlem?