Jackpot(JK) ~ Befejezett

Prológus

Az apró kis fürdőszobába belépve a lámpa ismét egy hatalmasat csattant, ahogyan felkapcsoltam. Remegő kezekkel, hevesen dobogó szívvel hunytam le a szemem, ahogyan próbáltam lenyugtatni ijedt lényemet. Gyakran fordult elő hasonló incidens ebben az igazán...előkelő lakásban, de soha nem volt pénzünk arra, hogy szerelőt hívjunk a problémához, így csak együtt éltünk a rettegéssel, miszerint bármikor felkapcsoljuk a villanyt, 50% esély van arra, hogy instant kihaljunk. Vagy a szívrohamtól, vagy attól hogy agyoncsap az áram. 

-Sojin-ah! - kiáltottam el magamat, miután éreztem, nem fogok a rémülettől elpatkolni. - Kiégett a villanyköre a fürdőben!

-Teszek rá! - érkezett a segítőkész válasz. - Legutóbb én cseréltem ki, most te veszel bele újabb körtét! De ajánlom, hogy energiatakarékos legyen, azzal kevesebbet fogyasztunk! 

-Tudod, hogy nincs pénzem rá - csaptam dühösen a pultra, mint mindig, amikor eszembe jutott, hogy még az ismert templom egere sem szegényebb nálam. - A bébiszitter alig akar kifizetni! Pedig olyan rossz a kölyke, mintha egyenesen maga a Gonosz küldte volna a Földre, hogy megkeserítse így is gyászos életem. Lehet ő maga a Sátán.

-Akkor keress egy jobb munkát. Unom már, hogy ketten lakunk itt, mégis én fizetek mindent, amit csak lehet. Megszántalak, mert a legjobb barátnőm vagy, de a pofátlanságnak is van határa! Nem keresek hú de jobban mint te, mégsem élek másokon mint valami pióca. Legalább tennél valamit ezért a lakásért, de még a budikefét sem fogod meg...

-Kérlek - cukiskodtam neki, hátha ezzel meglágyítom a szívét. - Kérlek, Sojin-ah! Legyél jó barát és ne kérj el tőlem még egy körte árát se! Egy darab kiflit sem tudok jelenleg megvenni magamnak...milyen kifli, még annak a csücskét sem. Az egyetlen amire futja az...az a morzsa ami arról lepereg. 

-De hova a francba vered el a pénzed? - kérdezte, miközben kivett a tárcájából egy nagyobb címletet és a kezembe adta. - De legközelebb tényleg nem fizetem!

-Mondom, hogy nem keresek sokat - dörmögtem és leültem a bárszékre. - A legutóbbi pénzemen melltartót vettem.

-Minek? - röhögött fel Sojin. - Úgysincs senkid, hogy leszaggassa rólad. Neked meg nem mindegy, mi van a póló alatt?

-El volt szakadva a pánt! - kértem mi magamnak sértetten. 

-Azt még lehet használni, csak levágod a másik pántot is. Meg azokra a fokhagymákra minek neked bármi, egy zokni sarka elég oda...

-Szemét vagy - húztam össze a szemeim. 

-Te pedig egy utolsó csóró - vágott vissza frappánsan. Talált, süllyedt. - Hova lett az a Jinhee, aki fehér szőrmében, fekete magassarkúban szelte az utcákat, lenézve mindenkit aki csak élt és mozgott? Áh! - csettintett, én pedig lehunytam a szemem, ahogyan tudtam, mit fog a fejemhez vágni. - Annyira egy telhetetlen kurva lett belőle, hogy otthagyta a paliját, miután az csődbe ment. Igazi példa a jövő generációinak. Hogyan cseszd el az életed, írta Jinhee.

-Most miért hánytorgatod a múltat?

-Mert bár szeretlek, szemét húzás volt. És ki tudja, ha vele maradsz, talán együtt helyrehoztátok volna a dolgot, és most nem üldögélnél itt, mint egy hajléktalan. Sőt, én laknék nálad! Jungkook fürdője nagyobb volt, mint ez a putri...

-Jó, felfogtam! - álltam fel és a szobám felé vettem az irányt. - Három éve hallgatom, felfogtam. Hibáztam. Megyek, ma is vigyáznom kell arra a pokolfajzatra - motyogtam és megpróbáltam valami olyan ruhát keresni magamnak, amiben még talán nem akarnak csípőből sittre vágni. Vagy a sarokra. 

Hibáztam három évvel ezelőtt, hatalmasat hibáztam, de nem tudtam mit csinálni már vele. Jungkook azóta nem jelentkezett, fogalmam sincs, hogy mi történt vele. Miután otthagytam - persze mielőtt hoztam amit csak lehetett - nem hallottam felőle, s őszintén szólva akkor még nem érdekelt. Azonban most, hogy legjobb barátnőm lakásában nyomorgok, egy kis szobában meghúzva magam, ami hivatalosan egyébként kamra lenne, gyakran elgondolkodok azon, vajon mi lehet vele. Nem gondolnám, hogy azóta jobb a sora, mint nekem, hiszen ennyi idő alatt nincs ember, aki nyomorból a csúcsra jut...