Jackpot(JK) ~ Befejezett

32.

Mosolyogva figyeltem Jungkook nyugodt arcát, ahogyan teljes kényelemmel aludt, karja a derekamon pihent, fejét a mellkasomhoz fúrta, lábai összegabalyodtak az enyémekkel, miközben finoman piszkáltam szabad kezemmel a haját, pont annyira, hogy ne ébresszem fel. Eszembe jutott, amit előző este mondott nekem a nappaliban, hogy boldoggá teszi a gondolat, hogy mellettem ébredhet fel évek után ismét először. Amennyire neki hiányzott már, annyira vágytam én is a jelenlétére, a jól ismert ágyra, talán évek óta először most aludtam újra úgy igazán egy jót. Boldog voltam, kényelemben éreztem magamat, melegben és szeretetben. Úgy éreztem, talán nem kell tovább görcsösen bizonygatnom a szerelmemet, elhiszi, hogy miatta jöttem vissza hozzá. 

Ujjai megmozdultak derekamon, óvatosan piszkálva a felső alatt lévő bőrömet. Szemei nyitva voltak, amint rápillantottam, de ő nem nézett rám, sokkal inkább elmélyedve pihengetett, mint aki még azon gondolkodik, kezdje el funkcionálni magát és keljen fel, vagy aludjon még vissza. Tovább birizgáltam tincseit, miközben ő egy jóleső sóhaj után felnézett rám. 

-Jó reggelt - motyogta, mély és rekedt hangjától végigfutott hátamon a hideg. Gyomrom görcsbe rándult, elmondani nem lehet azokat az érzelmeket, amelyeket egy egyszerű szava kiváltott belőlem. Olyan hatással volt rám egy szimpla köszönés is, már majdnem ijesztő volt belegondolni. 

-Neked is - simítottam ki a haját a homlokából. Most, hogy már ébren volt, bátrabban mertem hozzányúlni és ott megérinteni, ahol csak tudtam. - Jól aludtál? 

-Mmm - dünnyögte, mire felnevettem és lehajolva hozzá adtam egy puszit kilógó homlokára. Lehunyta a szemeit, majd még közelebb húzódott hozzám. 

-Éhes vagy? Csináljak reggelit? - kérdeztem az órára pillantva, ami kilencet mutatott. Elég késő volt, azonban fáradtak voltunk este mind a ketten és későn is feküdtünk le, így nem ért nagy meglepetésként, hogy ennyi volt az idő már. 

-Igen, de nem akarom, hogy elmenj. 

-És mégis akkor hogyan csinálok bármit is? - nevettem fel. - Nincs varázsasztalom, ami egy csapásra megteríti magát itt előttünk. Fel kellene lassan kelni. 

-Hidd el, ha létezne varázsasztal, neked biztos, hogy lenne - ásította, majd hajlandó volt elengedni annyira, hogy kimászhassak az ágyból. Jungkook hosszúujjú felsőjével magamon kimentem a szobából és a fürdőbe indultam, hogy megmossam az arcom és újra felfogjam a hajam, hiszen úgy nézett ki, mint egy szénakazal. A csapra támaszkodva néztem tükörképemet, ami mosolyogva nézett vissza rám. Feltűnően boldog voltam, le sem tagadhattam volna, hogy szerelmes vagyok, s hirtelen úgy éreztem, hiába ismerem őt évek óta, hiába van egy közös múltunk, most ismét körbelengett az az ismert rózsaszín köd amit olyan régen nem éreztem. 

Éppen hideg vízzel locsoltam arcom, hogy felébredjek rendesen, mikor csengettek. Hunyorogva pillantottam ajtó fele, többször is pislogva, mert a víz a szempilláimról a szemembe csepegett, mikor is megláttam Jungkook lényét, aki melegítőben süvített el a fürdőszoba előtt. 

-Majd én - motyogta és lesietett, hogy ajtót nyisson. Visszafordultam és a törölközőért nyúltam, hogy megtöröljem arcomat, azonban megakadtam a mozdulatban, amint meghallottam Sojin hangját lentről. Hirtelen azt sem tudtam mit kellene tennem, megütközve, de ugyanakkor érdeklődve füleltem, vajon meghallok e valami fontosat vagy kiderítek e valamit. Egyébként is zavart, hogy reggel eljött Jungkook házába úgy, hogy pontosan tudta, én is itt vagyok. Reménykedtem benne, hogy nincs annyira aljas, hogy ismételten bepróbálkozzon nála főleg azok után, hogy mindketten azon dolgozunk, hogy helyrehozzunk egymás között mindent úgy ahogy volt. Nem akartam, hogy megtudják, meghallottam őket, ezért a legerősebb sugárra nyitottam a csapot, ami a nyitott fürdőszobából teljes mértékben kihallatszott, majd óvatosan a lépcső mellé settenkedtem, és ajkamba harapva hallgattam mit beszélnek. 

-Mit keresel itt? - kérdezte Jungkook hangjából kivehető volt az idegesség. - Jinhee fent van és nemsokára le fog jönni, ha itt talál...

-Én csak bocsánatot akartam kérni. Jobban kellett volna vigyáznom arra, mit mondok.

-Sojin, megbeszéltük még akkor, hogy ezt elfelejtjük és úgy csinálunk, mintha soha nem történt volna meg. Gyenge voltam és nem voltam beszámítható állapotban, Jinhee elhagyása után történt nem sokkal ezt te is tudod. Sokat ittam és hagytam, de mindketten tudjuk, ha józan lettem volna, soha meg nem történik. Szeretem Jinheet és ezen nem fogsz tudni változtatni. Jól alakulnak a dolgok és nem szeretném, ha másodjára sem tudnánk megmenteni a kapcsolatot. 

-Nem akartam gondot okozni. Csak biztos akarok lenni abban, hogy jól döntöttél-e. Jinhee nem keresett meg utána, hogy vagy, minden rendben van-e veled, meg sem próbálta átgondolni a dolgokat csak hozzám menekült, mert nem volt más akihez mehetett volna. Én gondoltam Rád helyette is és szerintem át kellene gondolnod, hogy tényleg megéri e kockáztatni ismét. Ismerem a legjobb barátnőmet, azért jött vissza hozzád, mert ismét meg tudsz adni neki mindent amire csak a száját kinyitja és amilyen vagy, meg is adod neki bármit is kérjen. 

-Örülök, hogy ennyire aggódsz és jól is esik, de felesleges. Én is ismerem a barátnőmet, és elhiszem neki, ha azt mondja tényleg szerelemből van velem. És az, hogy ezt a háta mögött próbálod bebeszélni nekem, kissé aggodalmat okoz, hiszen milyen barátnő tenne ilyet. Kissé ironikus, hogy a legjobb jelzőt még elé is tetted. Inkább tőle kérnél bocsánatot, mert megpróbáltad az exét becserkészni magadnak. Főleg mikor tudtad, mennyire padlón vagyok. Pontosan tudtad, és kihasználtad a gyengeségem és azt, hogy vigaszt kerestem. Mert tudtad, hogy egyébként soha nem néznék rád úgy, mint nőre. Ez is alattomos húzás. 

Síri csend követte Jungkook szavait, én még lélegezni is elfelejtettem. Sírni tudtam volna, mert igaza volt Sojinnak, rohadtul nem érdemlem meg ezt a fiút, még akkor se ha a világ összes szeretetét is megadom neki. Számra tapasztottam tenyerem, miközben hallgattam a csapból folyó, hangos zörejt. 

-Most pedig menj el. Nem akarom Jinheet felzaklatni, majd talán megemlítem neki, hogy benéztél. 

-Akkor azt is mondd el neki, hogy szeretnék végre ismét egyedül lakni, mert már unom, hogy nincs magánéletem. Kérem vissza a kulcsokat, ha annyira nagyon boldog vagy vele, viseld el te nap mint nap! 

-Oké, örömmel. Nem akartam még szóba hozni neki, de így alkalmat adsz arra, hogy megkérjem, költözzön vissza.

Tátott szájjal néztem magam elé s sietve a fürdőbe mentem, hogy elzárjam a csapot. Eleget hallottam és bíztam Jungkookban, ezek után pedig főleg. Azonban rettegtem. Úgy éreztem kicsúszott alólam a talaj, túl gyorsan haladtunk előre, Jungkook mint egy vakló vágtázott a kapcsolatunkban és mire észbekaptam volna, hirtelen minden olyannak tűnt mint három évvel ezelőtt volt. De tényleg olyan lenne minden, mint előtte?