Jackpot(JK) ~ Befejezett

2.

Éppen a törött képernyőt nézegettem a telefonomon, mikor sietős léptek szelték át a kórházi folyosó csendjét, majd egyre hangosabban kopogtak a padlón, míg el nem érték a szobámat. 

-Jaj te szerencsétlen flótás! - rontott be Sojin az ajtómon. - Jól vagy? 

-Igen, csak a lábam tört el - mosolyodtam el halványan, ahogyan a gipszre siklott tekintetem. 

-Miért nem tudsz vigyázni magadra? Egyáltalán mi történt? 

-Az én hibám volt. Átszaladtam a piroson - vakartam meg a tarkóm, miközben kinéztem az ablakon. - Nem gondolkodtam. 

-Azt látom. Hogyan fogod kifizetni a kezelésedet? - vonta fel a szemöldökét. Csak nyeltem egyet a gondolatra, hiszen ez már nekem is eszembe jutott. Amikor azt mondom, hogy nincs pénzem, akkor nem túlzok, tényleg napról-napra élek. Semmilyen formában nem rendelkeztem takarékkal vagy eltett összeggel. Miután Jungkookot otthagytam, Sojinhoz költöztem, s egy ideig elvoltam azzal a pénzzel, ami a számlámon volt még a férfitól. Azonban munkát nem találtam, a pénzt lassan elfogyasztottam, s végül a drága, márkás ruháim is kivétel nélkül eladtam. 

-Talán... - pislogtam. - Szeretsz ugye? 

-Nem - rázta meg a fejét. - Sajnálom, de erre nekem sincs. Egyébként meg, ha lenne sem segítenék neked örömmel. Megint a saját hülyeségeddel kavartad magad nyakig szarba. Unom már, hogy folyamatosan nekem kell segítenem rajtad, pedig én sem vagyok sokkal gazdagabb vagy ügyesebb nálad. 

-Ezt nem itt kéne megbeszélnünk - sziszegtem, főleg mikor megláttam az ajtón betoppanni az orvosomat. 

-Nos, kedves Jinhee - pillantott a kezében lévő papírra, ami valószínűleg a rólam szóló jelentés volt. - Igazából nincs miért itt maradnod. Belső sérülés nincs, a lábad pihentetni kell, két hetente pedig bejönni ide, hogy megnézzük, hogyan gyógyulsz. Olyan erős törés nem volt, hogy sokáig kelljen így lenned, hamarabb levehetjük majd a gipszed, mint gondoltuk. 

-Köszönöm - hajoltam meg az ágyon ülve, mellettem Sojin is hasonlóan cselekedett. Csak csendben néztem, ahogy az idős orvos mosolyogva bólint, majd elindul kifele, mikor utána szóltam. - Elnézést! 

-Igen?

-Ami a...szóval ami a költségeket illeti...én...

-Óh! Már rendezve vannak. 

-Tessék? 

-A fiatalúr, aki behozott korábban, mielőtt elment volna, rendezte a számlát. Nem kell fizetned semmit. 

-Komolyan? Mondott valamit? 

-Semmit. Csak kifizette előre, majd megkért minket, hogy ne mondjuk el sem a nevét, sem bármilyen elérhetőségét. Azt mondta az ő hibája, ezt a kezelést vállalja, de nem akar kellemetlenséget okozni, éppen ezért mi titokban tartjuk a kilétét. Ma szerencsés napod volt - mosolyodott el ismét, majd kiment. Némán a barátnőmre pillantottam, aki hozzám hasonló meglepődöttséggel bámult vissza rám. 

-Te szerencsés perszóna - nevetett fel, majd felkapva a táskámat kisegített az ajtón.

A buszmegállóban üldögélve a telefonomon munkalehetőségeket böngésztem, mikor hirtelen ismerős illat csapta meg az orromat. Felemelve a fejemet, oldalra pillantva egy fiút láttam meg tőlem nem olyan messzire leülni. Sötét haja a fehér bőrétől nagyon elütött, ez pedig különleges külsőt adott neki. Egy laza nadrágban és pólóban volt, kezében lezserül lebegett egy fekete farmerdzseki, amit a szél néha megfújt. Csuklóján láncok és egy óra virított, ránézésre olyan darab, amit gondolkodás nélkül lelopnának róla. Csak csendben néztem rá, elidőzve tekintetemmel minden porcikáján. Annyira helyes volt, annyira titokzatos mégis érdekes. És gazdag. Ránézésre is gazdag. 

Mintha csak megérezte volna tekintetem, felém fordult, miközben két könyökével a térdein támaszkodott. Eleinte csak a gipszet nézte a lábamon, majd tekintete végigsiklott egész testemen, megállapodva az arcomon. Ahogy ott néztünk egymás szemeibe, furcsa dolgot tapasztaltam. Míg az én arcom a helyes lényétől pirossá változott, addig az ő szemeiben megvetést véltem csillanni. Arca merev volt és kifejezéstelen, mintha nem lenne boldog attól, hogy nőt lát. Kellemetlen volt a nézés, amivel engem illetett, főleg mert ő maga mintha egy adonisz lett volna. Legszívesebben megszólítottam volna, miért ilyen mogorva egy szép napon, de féltem, hogy talán olyan választ kapok, amitől ismét kiugrom egy kocsi elé.

A busz hirtelen megérkezett és lefékezett előttünk, ő pedig elkapva a tekintetét felállt és kecses de mégis férfias járással fogta magát és felszállt. Én Sojin karjába kapaszkodva nagy nehezen, de felvonszoltam magam a járműre, majd megtorpantam, ahogyan megláttam, hogy a fiú a megállóból egymagában üldögél egy négy személyes ülésben. 

-Oda! - suttogtam halkan a barátnőmnek, aki egy alattomos mosolyra húzta a száját és lesegített az ülésre, pont a kiszemelttel szemben. Ahogyan átcsúsztam az ablak mellé, véletlenül megrúgtam gipszes lábammal a srác cipőjét. 

-Bocsánat - mosolyogtam el egy kelletlen vigyorral az arcomon, ő azonban nem válaszolt, csak minden szó nélkül az ülés alá húzta a lábait, miközben a kis párkányon támasztotta a könyökét, úgy nézte a mellettünk elsuhanó épületeket, járműveket. 

Egyszerűen nem tudtam róla levenni a szemem. Mintha már láttam volna, korábban ismertem volna. Mintha valami eddig nem ismert kötelék húzott volna hozzá, amit nem tudtam hova tenni. Szomorúnak tűnt és összetörtnek, mintha valami nagy sérelem érte volna a múltban. Ki képes egy ilyen kaliberű pasit megbántani? 

-Nézd! - tolta Sojin a telefonját hirtelen az arcomba. - Ez egy tökéletes munka lenne neked! 

-Házvezetőnő? - vontam fel a szemöldökömet. - Egy hatalmas birtokon? 

-A fizetést nézd! - suttogta izgatottan, amint pedig megláttam az összeget, amit ígértek, az állam majdnem kiesett a buszon. 

Nem tudom kinél kell dolgozni, de még a seggét is kinyalom ennyi pénzért...