Jackpot(JK) ~ Befejezett

3.

-Hogy nézel ki? - állt mellém Sojin csípőre tett kezekkel, így immáron ketten néztük nyomorult kis lényemet a tükörben.

-Hogyan kellene kinéznem egy állásinterjún? - vontam fel a szemöldököm, ahogyan végignéztem magamon. Egy egyszerű piros blúzt választottam, amit Jungkook vett még nekem az első közös vacsoránkra. Ez volt az egyetlen ruhadarabom, ami megmaradt tőle, nem volt egy undormány állapotban s még jó volt rám. Hozzá egy szakadt farmert vettem fel, egyrészt mert nem volt másom, másrészt mert nem tudtam kell e már ma dolgoznom, így inkább nem kockáztattam, nem mintha amúgy egy Gucci kollekció virítana a szekrényben.
Szakadt farisom története pedig pofon egyszerű, viszont annál nagyszerűbb: elestem az utcán, a térdem kiszakadt, pénzem nem volt sem megvarratni, sem újat venni helyette így kipofoztam s most úgy néz ki, mintha egyébként is ilyen lett volna. Egy géniusz vagy Jinhee. Egy géniusz.

-Hát nem úgy, mint aki most mászott elő egy szemeteskonténerből.

-Vajon Jungkookkal mi lehet? - kérdeztem hirtelen, elterelve a témát a külsőm piszkálásáról.

-Hogyan jutott ez most eszedbe?

-Nem tudom. Mostanában eszembe jutott, vajon hogyan alakult az élete három év alatt.

-Hát garantáltan jobban, mint a tiéd - vihogott Sojin, egy szendvicsbe harapva. - Még ha a cége tönkre is ment, mindketten tudjuk, mennyire elképesztő okos és tehetséges volt. Veled ellentétben biztos, hogy feltalálta magát, tett azért, hogy ne éljen nyomorban. Ki tudja, lehet ismét milliomos...és ami a legfontosabb, biztos több esze van annál, hogy a saját hülyesége miatt több hétre félig lesántuljon - mutatott a gipszre a lábamon, amivel egyébként rohadtul nem lett volna szabad járnom, hiába nem volt súlyos. Kellett a munka, én pedig lemondtam a pihenésről. Reméltem a főnök majd megszán. 

-Áh, olyan életképtelen volt. Egy tojást sem tudott megcsinálni, kizárt hogy ennyire felkapaszkodott volna.

-Attól, mert nem egy konyhatündér még lehet a munka világában egy profi. Jungkook pedig az volt, de ha neked vígaszt nyújt, hát ekézd őt is a saját hülyeséged miatt. De miért is érdekel amúgy? Otthagytad, összetörted a szívét, ő tuti, hogy nem gondol rád. Lehet már talált is magának mást.

-Kegyetlen tudsz lenni - húztam fel az orrom sértetten.

-Volt kitől eltanulnom - intett a levegőben, mielőtt sietve elmenekült volna a szobából. Már készültem volna indulni utána, de végül annyiba hagytam. Fontosabb most arra koncentrálnom, hogy megkapjam ezt a munkát, ami egyébként gyanúsan tökéletesnek tűnt első látásra. Sok pénz, könnyű munka, nagy terep. Valami csavar volt a dologban, de akkor még nem tudtam, hogy mi vár rám.

-Hát, sok sikert. Ne szúrd el, mert ma érted vannak az égiek, de holnap már nem biztos - engedett utamra Sojin, mire csak bólintottam egyet s kiléptem az ajtón. - Figyelj, esetleg... - fordultam vissza, de addigra már előttem pihent egy kis pénz.

-Menj taxival, ne szerencsétlenkedj ahogy szoktál - mosolyodott el Sojin óvatosan, amit egy hálás pillantással nyugtáztam, majd elővettem a telefonom, hogy hívjak egy kocsit. Aminek a számláját nem mellesleg szintén a barátnőm fizeti.

Egy mély levegőt véve az égre pillantottam, s elmormoltam magamban minden istennek egy imát, hogy kísérjenek utamon a mai nap és segítsenek valahogy kikászálódni nyomorúságom méteres gödréből, amit egyébként magamnak ástam.

Jungkook

-Remélem, hogy a legjobbat választottad - jegyeztem meg halkan, miközben megigazítottam az övemet és az ingem még beljebb tűrtem nadrágomba.

-Anya a legjobbat akarja neked, persze, hogy mindent megtettem, minden szempontot figyelembe vettem, amit kértél - mosolygott rám az egyetlen nő az életemben, akit még képes voltam megtűrni. Az anyám.

Amíg a cégemmel foglalkoztam, addig igyekeztem teljesen független lenni a családomtól. Magamnak intéztem a dolgaim, saját házba költöztem, saját anyagi költségeim voltak, s nem azért találkoztam a szüleimmel, hogy a szükségeim betöltsem, vagy mert segítség kellett, hanem mert tiszteltem őket mindig is és tartoztam nekik annyival, hogy az életem egy részeként gondolok rájuk. Viszont mikor csődbe mentem, s Jinhee is olyan kegyetlenül magamra hagyott, anya volt az első ember, aki a kezét nyújtotta nekem és felhúzott a földről. Nem kellett a házam eladnom, fizették nekem ameddig nem találtam más munkát, segítettek ismét talpraállni. Mikor pedig apám talált nekem egy kedvező ajánlatot egy barátjánál, aki örömmel dolgozott velem, ismét rendbe hoztam az életem, s a tartozásaim.

Az egyetlen dolog, ami törve maradt, az a lelkem és a kapcsolatom a nőkkel. Nem bírok rájuk nézni azóta a nap óta, hogy Jinhee kilépett az életemből, folyamatosan vérző, be nem gyógyuló sebet hagyva maga után. Így aztán természetes, hogy ezeket a dolgaimat anya intézi. Mivel szinte biztos voltam abban, hogy egy ilyen feladatra nő fog jelentkezni, anyára bíztam ezt a nemes munkát és vakon hittem abban, hogy jó embert fog nekem választani. Mert ahogyan mondta, mindig csak a legjobbat akarta nekem.

-Csak egy dolgot tegyél meg - nézett rám kedvesen, ahogyan elém lépett és megigazította a zakómat. - Legyél barátságos és nyitott. Ne érezze, hogy az első perctől kezdve utálod. Igen, utálod és látni sem akarod, de neki ezt nem kell tudnia. Nem kell barátoknak lennetek, de tiszteld.

-Megpróbálom - egyeztem bele halkan, miután egy hatalmasat sóhajtottam. Egyedül maradok vele, míg letesztelem, hogy alkalmas e, és már most gyűlölöm a gondolatot, hogy nem lesz ott senki, akire támaszkodhatnék. 

-Holnap jövök. Remélem, elégedett leszel - adott anya egy puszit az arcomra, majd megfogva a táskáját magamra hagyott
a gondolataimmal. Csak bámultam az üres szobát, a helyet ahol eddig állt s készítettem a lelkem a találkozásra. Kezem remegett, ahogyan tudatosult bennem, hogy egy nő lesz a házban, kettesben velem, s készítettem a már így is törött szívem egy újabb repedésre.

Nem tudtam, ki lesz az, hogyan jön, milyen lesz, de valahogy éreztem, nem leszek túl boldog a jelenlététől. S addig addig agyaltam a dolgokon, míg a csengő meg nem szólalt, én egy lépéssel közelebb nem kerültem ahhoz, amitől rettegtem. De ki gondolta volna, hogy az élet olyan lehetőséget ad nekem, amilyet még soha...