Jackpot(JK) ~ Befejezett

29.

-Mindjárt jövök - csatoltam ki az övemet s kinyitva az ajtót, kiszálltam a kocsiból. 

-Biztos ne segítsek? Ne mászkálj a gipszes lábaddal - pillantott rám Jungkook, keze már az övön volt, hogy hozzám hasonlóan ő is kiszálljon. 

-Nem fáj és holnapután úgyis megyek levetetni - vontam vállat, majd óvatosan visszamásztam négykézláb az ülésen és felé hajoltam. Jungkook fél kézzel a kormányt fogta, másikkal karomra simított, amivel támasztottam magamat, úgy csókolt vissza. - Sietek - húzódtam el, majd elindultam a lakásunk fele. 

Mivel semmilyen cuccom nem volt Jungkook házában, viszont azt kérte, hogy aludjak nála, visszahozott addig, ameddig összeszedek ezt-azt a lakásból. Sok mindenem nem volt, inkább csak a ruhák miatt jöttem, illetve azért a pár darab illatszerért és piperecikkért amit használtam. 

-Szia! - kiáltott ki Sojin a konyhából. Lekapva magamról a cipőt, sietve lépkedtem beljebb, megérezve az illatot. - Rendeltem pizzát - magyarázta, de ahogy végignézett rajtam, összehúzta szemöldökét. - Miért van rajtad a dzseki? Mész valahova? 

-Ömm - ültem le vele szemben s táskámból kivettem egy borítékot. - Ma Jungkooknál alszom - motyogtam, s bár teljesen természetes volt, hiszen konkrétan vele éltem évekig, mégis éreztem a pírt az arcomon. - Csak a cuccaimért jöttem. És... - toltam elé az asztalon egy borítékot, amit a táskámból húztam elő. - Itt van a fizetésem is. Mivel az elmúlt években alig tettem ezért a lakásért bármit is, mindent te fizettél szinte, ezért annyit veszel ki belőle, amennyit szeretnél. Köszönöm - néztem rá őszinte hálával. Tényleg hálás voltam neki, hiszen nemcsak befogadott, hanem bár mindig szidott, tartotta a hátam és soha nem kért pénzt tőlem ha nem volt. Csak várt türelemmel, amíg munkát találok és lesz annyim nekem is, hogy tudjak hozzájárulni a kiadásokhoz. Most pedig, hogy ez a hatalmas összeg a kezemben volt, úgy éreztem az a helyes, ha biztosítok neki annyit, amennyire csak szüksége van. 

Sojin azonban nem szólt semmit, csak belenézett a borítékba. Nem reagálta le mennyi van benne, nem is tűnt úgy, hogy meghatotta volna kis monológom, csak bólintott egyet és elvett egy szelet pizzát. 

-Baj van? Haragszol? - kérdeztem és levettem a táskámat. - Ha akarod, nem megyek el, megmondhatom neki, hogy nem akarlak egyedül hagyni, biztosan megérti...

-Nem, nem - rázta meg a fejét. - Menj csak vele, aludj ott. Megérdemled, hiszen ezt akartad. 

Meglepődve néztem végig rajta, próbáltam megérteni, vajon miért viselkedik úgy, ahogy. Persze, senki nem számított arra, hogy Jungkook és köztem valaha is rendbe jönnek a dolgok azok után, amit tettem, viszont senki nem tudta letagadni a tényt, hogy nagyon is összeillettünk, egymáshoz tartoztunk és nem nagy lépés együtt aludnom vele, hiszen számtalanszor megtörtént már. 

-Miért érzem azt, hogy nem örülsz nekem? - kérdeztem halkan. - Legyél velem őszinte, nem tudom hova tenni a szavaid. 

-Túl hamar békültetek ki - csattant fel, mire hátrébb csúsztam a széken. Megszeppenve néztem rá, agyamban kattogtak a kerekek, feldolgozva mi is történik éppen. 

-Tessék? - nyögtem ki végül ami eszembe jutott. Ennyi. Többet nem tudtam mondani, teljesen új volt számomra a helyzet. Sojin gyakran emlegette, mekkora hibát vétettem, folyamatosan emlékeztetett rá, de mindig csak szórakozottan vagy kevésbé bántóan. Hevessége és hirtelen rám zúdult haragja megijesztett.

-Hol érdemelsz meg egy olyan pasit, mint Jungkook? - kérdezte s felállt az asztaltól. - Komolyan mondom nem hiszem el, hogy neked mindig ekkora szerencséd van mindennel! Nála dolgozol, aztán még meg is bocsájtja neked, hogy otthagytad miután odalett minden pénze.

-Miért emlegeted állandóan? - néztem rá megütközve. - Bocsánatot kértem tőle számtalanszor, bűnhődtem eleget érte, ennél többet nem tudok már tenni! Én mondtam neki, hogy várjunk, hogy gondolja át, mert nem akarom bántani, de Sojin a francba is, szeretem és mindig is szerettem, ő pedig viszonozza! 

-Szerinted nem tudom? Miattad utasított el engem is! - köpte a szavakat, azonban abban a pillanatban, hogy kiejtette a száján, kerek szemekkel nézett rám s tenyerét ajkai elé csapta. 

-Hogy mi? - kérdeztem vissza, hangom hirtelen erőtlen volt és gyenge. Még jó, hogy ültem, máskülönben összeestem volna. Kezem erősen szorította az asztal szélét, ahogyan pislogás nélkül meredtem barátnőmre, akin tisztán látszott, megbánta amit éppen bevallott. 

-Jinhee, én...

-Mit mondtál? - kérdezem újra halkan. - Mi az, hogy visszautasított? Mikor? Mikor? - kérdezgettem folyamatosan, szemeim megteltek könnyel. - Mikor? - csaptam az asztalra, mire Sojin összerezzent. Lehajtott fejjel állt előttem, majd visszaült és szomorúan nézett rám. Száját nyitotta, hogy beszéljen, mikor kopogtattak az ajtón. Az ajtó felé kapta a tekintetét, én azonban nem néztem hátra, csak a barátnőm arcát figyeltem, ahogyan próbáltam feldolgozni, mit is mondott. Jungkook visszautasította...mégis mikor? Talán míg jártunk? 

Sojin felállt, hogy kinyissa az ajtót, én azonban nem mozdultam. Nem akartam elhinni, hogy a legjobb barátom így hátba szúrt volna, pontosan tudta mit jelent Jungkook számomra, még akkor is mikor nem voltam mellette, csak nem tenne ilyet. 

-Jinhee? - hallottam Jungkook hangját. - Már egy ideje eljött és aggódtam érte - magyarázta, majd léptek szelték át a levegőt. Csak ültem ott, ahova korábban is letettem magamat, akkor sem mozdultam, mikor Jungkook a hajamra simított. - Jinhee, mi... - kezdte, azonban elhallgatott, mikor könnyes szemeimmel ránéztem. Aggodalom és rémület ült ki arcára, ahogyan elém térdelt, kezem az övéi közé fogva. - Jinhee, mi baj? Miért sírsz? Mi történt? - fordult Sojin felé idegesen. Csak néztem őket, ahogy álltak előttem, megpróbáltam egymás mellé képzelni őket, nélkülem. 

-Igazat mond? - néztem Sojinra, aki viszont kerülte a tekintetemet. - Igaz? - kérdeztem, hangom megremegett, úgy éreztem gyenge vagyok és csalódott. Borzasztóan fájt, hiszen bár elhagytam, soha nem volt dolgom rajta kívül más fiúval. Sem előtte, sem amikor vele voltam s még utána sem. Soha. 

-Micsoda? - faggatott Jungkook. - Mi igaz? Miről beszélsz? Mit mondtál neki? - szúrta le ismét barátnőmet, s ijedten kapta rám tekintetét, mikor kezemet kihúztam a szorításából s karjaim összefontam magam előtt, hogy még véletlenül se tudja ismét megfogni a kezemet. 

-Tényleg bepróbálkozott nálad? - néztem Jungkook szemébe mélyen. Nem szólt semmit, de láttam rajta, pontosan tudja miről beszélek, hiszen szemeit lesütötte, kerülve a tekintetem. 

Hát igaz volt.