Jackpot(JK) ~ Befejezett

9.

Bár szomorúan, mégis mosolyogva figyeltem, ahogyan barátnőm pillanatok alatt belapátolja az eredetileg Jungkooknak szánt vacsorát és süteményt is. Igaz, többször is megkérdezte, biztos nem kérek e, mindig megráztam a fejem, nem volt étvágyam. Folyamatosan csak Jungkook elutasítása visszhangzott a fejemben, amelytől fogaskerekeim állandó mozgásban voltak. Vajon mit tudok tenni érte ezek után, amit úgy igazán elfogad tőlem? 

-Szóval ha jól értelmeztem - harapott az utolsó muffinba Sojin. - Jungkook hazaért. Közölte veled, hogy nem érzi jól magát, nem kíván enni, és felment a szobájába. Te pedig eljöttél. 

-Igen - bólintottam. 

-Mekkora idióta vagy - csóválta a fejét, miközben elhúzta a száját. 

-Én? Miért? - csattantam fel. - Megfőztem a vacsoráját. Kipipáltam neki mindent a listáról, mással sem foglalkoztam egész nap, csak azzal, hogy végezzek mindennel amit csak kért. És hazajött, majd kijelenti, hogy neki semmi nem kell, mert hogy nem kéri. Nem baj, elhoztam Neked. Mitől is lennék én idióta? Attól, hogy hallgattam rád és elvállaltam a munkát! - duggoztam karjaim összefonva magam előtt. 

-Nem értem mit vergődsz - mutatott rám. - Ez lett volna az esélyed, hogy kis gondoskodást mutass felé! Főzni neki egy teát, csinálni neki egy forró fürdőt, gyógyszert adni neki vagy csak szimplán figyelni, nem-e lesz rosszabb az állapota. Erre te fogod magad, összecuccolsz és hazajössz - mosolygott cinikusan, még gyúnyosan tapsolt is kettőt. - Igazán nagylelkű vagy. 

-Te nem fogod fel amit beszélek? - csaptam az asztalra. - Semmit, de az égvilágon semmit nem fogad már el tőlem! Tudod mit mondott, mikor meglátta a sütiket? Hogy csak azt csináljam amit kér és ne gondoljak másra. Szóval teljesen mindegy mit csinálok, neki úgysem lesz jó, és nem azért mert tényleg nem jó. Szimplán mert ÉN voltam aki csinálja...

-De most mit vársz tőle? - kezdte Sojin is elveszíteni a türelmét. - Úgy panaszkodsz, mintha áldozat lennél ebben az egész helyzetben, de Jinhee...minden a te hibád. Otthagytad. Nem elég, hogy pénze nem volt, barátnője sem, ezzel pedig kifejezted egyértelműen, hogy nem szereted teljes szívedből, csak a pénze miatt.

-Ez hülyeség, már akkor jártam vele, mikor még nem is tudtam mennyire vastag a tárcája - pillantottam félre, mert ez volt az igazság. Jungkook sokáig nem mondta, tényleg mennyire jól menő cége van az apjának, ahol néha a suli mellett dolgozott. Lassan haladtunk a dolgokkal, mindketten tapasztalatlanok voltunk és fiatalok. Nem akartunk korán fejest ugrani ebbe az egészbe, így apró léptekkel meneteltünk egyre mélyebbre a kapcsolatunk bugyrában, s apránként fedeztük fel a másikat. Szerintem egy év is eltelt a kapcsolatunkban, mikor először lefeküdtünk egymással. Aludtunk már együtt előtte, de nem mentünk ennél messzebbre. Valószínűleg, ha a szüleim váratlanul nem hunynak el, hozzá sem költöztem volna még egy ideig, de nem volt akkor más választásom, akkor még jó ötletnek tűnt. 

-Úgy látszik nem szeretted eléggé. Nézd, én pontosan tudom mi történt, nekem nem kell előadnod a dolgokat. Szeretlek és támogatlak, ha nem tenném nem engedném, hogy itt lakj velem. Viszont nem fogom letagadni, nagyon mocskos húzás volt tőled ez az egész. Még mindig boldog lennél vele, ha nem vagy teljesen vak és kapzsi. Lehet már rég a felesége lennél - mondta. 

-Dehogy lennék. Biztos, hogy nem húzott volna gyűrűt az ujjamra - ráztam meg a fejem. Volt egyszer egy beszélgetésünk ezzel kapcsolatban, Jungkook akkor azt mondta, még nem érzi, hogy itt lenne az ideje, de várjak türelemmel, mert mindenképp valamikor a férjem akar lenni. 

-Honnan tudod? Lehet mire a gyűrűt megvette, már ott sem voltál - gondolkodott hangosan, én viszont meguntam folyamatos nyüstölését és a szobámba mentem, viszont aludni nem tudtam. Folyamatosan csak az járt az elmémben, hogy Jungkook szinte biztos, hogy beteg. Hiszen nem érezte jól magát és szemmel látható volt, hogy tényleg nem volt a topon. Én pedig tényleg eljöttem. Vajon, ha esetleg ott maradok és felajánlom neki a segítségem..elfogadja? 

Áh, biztosan megharagudott volna, valami kegyetlen stílussal elküldött volna a francba, és ugyanott lennénk, mint ahol most vagyunk. Viszont, hiába nyugtattam magam azzal, hogy úgysem tudnék neki segíteni, valahol rosszul éreztem magam, amiért meg sem próbáltam, mellesleg aggódtam is érte. Egyedül volt abban a nagy házban, vagyis eddig nem láttam jelét annak, hogy rajta kívül más is gyakrabban megfordulna ott. Soha nem viselte jól, ha beteg, olyankor mindig szomorú volt, amiért nem tudja úgy csinálni a dolgokat, ahogyan ő akarta, sokszor veszekedtem vele pont emiatt, mert sokkal tovább tartott neki meggyógyulni mint kellett volna, mert nem bírt a seggén megülni. 

Hirtelen gondolva egyet, kimentem a konyhába és körbe néztem a szekrényben, ahol a gyógyszereket és a vitaminokat tartottuk. Biztos voltam benne, hogy neki is vannak, de jobban szerettem volna saját tapasztalataimra hivatkozni. Egy kisebb táskába mindenfélét összepakoltam, amit mi Sojinnal használtunk magunk kúrálására és visszafeküdtem aludni. Mivel nem mondta meg, hogy mikorra küldi a sofőrt, úgy gondoltam olyan fél hatra kell készen lennem, hogy hatra odaérhessek hozzá. 

Hogy honnan tudta a címem, fogalmam sem volt, elvileg a nevem sem tudta, hiszen hivatalosan nem mutatkoztunk be egymásnak. Mindenesetre lassan, óvatosan szálltam be a bordó autóba, ami előző este hazahozott, most pedig, ahogyan Jungkook ígérte, rám várt. A sofőr udvariasan köszönt, majd elindult, én pedig fáradtan néztem ki az ablakon. Nem sokat aludtam, próbáltam ébren maradni, ahogyan csak tudtam. Igaz, megajándékoztam magam reggel egy kávéval, hátha használni fog, mivel normál esetben én nem iszom reggel ilyet. 

Az út csendben telt, én nem szólaltam meg, a sofőr pedig nem kezdeményezett. Csak tette a dolgát és némán vezetett, majd egészen a ház előtt pakolt ki. Amint kiszálltam, meglepve tapasztaltam, hogy egyébként elhajt, engem egyedül hagyva a ház előtt. Felpillantottam az épületre, s nagyot nyelve léptem be az ajtón. Csend honolt mindenhol, s nem mertem lámpát kapcsolni, csak arra a nagyon kevés fényre tudtam hivatkozni, ami kintről jött, bár hajnal lévén nem sok volt. Hang nélkül pakoltam le mindent a kezemből, nem tudtam mit kellene tennem. Jungkook megy ma dolgozni, egyáltalán hogy van? Készítsek neki valamit, vagy továbbra sincs étvágya? 

Úgy döntöttem, felmegyek hozzá és megnézem, ott van e, vagy mit csinál. Biztos voltam benne, hogy kapni fogok amiért engedély és szó nélkül bemegyek hozzá, de úgy voltam vele, fene bele inkább szidjon le minthogy ne nézzem meg mi van vele, aztán ha baj van, akkor nem segítettem neki. Amennyire halkan csak tudtam, úgy nyitottam be az ajtón, hogy belessek a szobába. Meglepően sötétebb volt, mint a ház többi részében, pedig azok sem úsztak fényárban. Nem tudtam nem megborzongani a kellemes illatra, ami a szobát betöltötte, és amit imádtam szaglászni, ha csak tehettem. Parfümöt nem váltott. 

Sietve a nyitott ablakhoz lépkedtem, mert nem tudtam nem észrevenni, hogy nyitva van, emiatt pedig nagyon hideg volt a szoba egészében. Ahogyan becsuktam az ablakot és elhúztam a függönyt, teljesen ráláttam a srácra, aki meg sem moccanva aludt. Mellette a kis asztalon egy bögre, gyógyszerek sokasága, lázmérő és a telefonja volt, ami folyamatosan villogott, valaki nagyon kereste. Csak bámultam nyugodt, békés formáját, amint nyakig be volt takarózva, a levegőt viszont nehezen vette. Kétségtelen, hogy beteg volt, én pedig barátnőmre hallgatva úgy döntöttem, megragadom az alkalmat hogy kifejezzem felé sajnálatom és ápolni fogom.