Jackpot(JK) ~ Befejezett

25.

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha Jungkook mellett én kényelmetlenül fogom érezni magamat. Fél kézzel vezetett, másik kezével az én kezemet fogta, s bár az utat nézte, arcán levakarhatatlan mosoly ült. El akartam húzni a kezemet tőle, ki akartam szállni az autóból és elfutni jó messzire. Borzasztóan furcsa és idegen volt, ugyanakkor nagyon kellemes és tudtam, ez hiányzott nekem annyira. Mikor nem szóltunk egymáshoz, mégis együtt voltunk. Csak fogta a kezem, vagy ölelt mindenféle hang nélkül, vagy ha csak csókokkal hintette be bármely részemet, vagy még ha egymáshoz sem értünk csak egy légtérben voltunk. Mindez hiányzott s mikor ismét élvezhetem, el akarok menekülni tőle. Továbbra sem érzem, hogy minden rendben lenne, s bár legalább annyira szeretném helyrehozni a kapcsolatunk...nem tudom, menni fog-e. Családja mit fog ahhoz szólni, ha kiderül, ismét megpróbálja velem? Jimin? A barátai, azok akik mind tudták mi történt három éve? Jungkook ahogy idősödött, úgy lett egyre népszerűbb, biztos voltam benne sok barátja lett azóta. És mindegyik egytől egyig tudja, ki is az a hírhedt Jinhee. 

-Minden rendben? - nézett rám egy pillanatra, mielőtt ismét az utat figyelte volna.

-Mhm - bólintottam, magamra erőltetve egy mosolyt. Sírni tudtam volna, mert láttam az őszinte boldogságot az arcán, olyan vidám volt mint talán eddig még soha. Én viszont nem tudtam vele együtt örülni. Szerettem, ebben hiba nem volt. Azonban folyamatosan arra gondoltam, mit fognak ehhez szólni, mit fognak rólam gondolni. Szembe kell néznem mindennel, amitől menekültem és volt egy olyan érzésem, ha ezt Jungkook anyja megtudja, keményebb lesz velem mint mondjuk Jimin volt. 

Jungkook anyukája egy rendkívül türelmes, barátságos nő volt, de ugyanakkor óvatosan is kellett bánni vele. A fiáért, családjáért bármire képes volt, nem ismert lehetetlent, és ezt onnan tudom, hogy amikor a szüleimet kellett temetni, de elutasították a kérésemet, hogy minél hamarabb essünk túl rajta, mert nem bírok egyszerűen megbírkózni a helyzettel, akkor ő intézkedett. Én szerettem a szüleim, Jungkook szeretett engem, őt szerette az anyja, de mivel engem Jungkook szeretett, ezért az anyja is, ebben a végtelen körforgásban elveszve temették el a szüleim azon a napon amelyiket kiválasztottam. Mert Jungkook édesanyja elintézte. Ha én boldog vagyok, Jungkook boldog és akkor az anyja is. Akivel azóta nem találkoztam...vagyis azt hittem. 

-Jungkook - fordultam felé összeráncolt szemöldökkel. 

-Hm? 

-Ki vett fel hozzád dolgozni? - kérdeztem. 

-Anyám. Miért? - nézett rám, azonban ahogy meglátta az arckifejezésemet, elhúzta a száját. - Oh...én...

-Megismert amikor felvett? - kérdeztem ismét, görccsel a gyomromban. Volt egy sejtésem, miért kerültem Jungkookhoz, de azért volt bennem egy érzés, erre csak nem képesek...

-Nem - válaszolta a srác és őszintének tűnt. Nem nézett a szemembe, s hamar le is zavarta a választ. - Nem. Nem tudott róla. 

-Öm...akkor nem ismert meg? 

-Nem - válaszolt ismét, továbbra sem nézve rám. - Nagyon sok jelentkező volt azt mondta, csak úgy választott valakit. Nem is lényeg - legyintett és elengedte a kezemet. Összehúzott szemekkel néztem rá, de végül egy vállrándítás kíséretében annyiban hagytam a dolgot. Csak nem ennyire aljasok, hogy direkt munkára vegyenek fel a múltbéli sérelmek miatt. - De miért foglalkozol ezzel? Nem kell dolgoznod - mondta mire felszaladt a szemöldököm. 

-Mi? Most kirúgsz? - tátottam el a számat.

-Mi? Dehogy! - rázta meg a fejét. - De minek dolgoznál nálam ezek után? A barátnőm vagy, nem? - kérdezte s ajkába harapott. 

-Én... - kezdtem, de megakadtam. Erre mi a jó válasz? Túl boldog volt ahhoz, hogy letörjem de én még nem éreztem magamat kényelmesen mellette úgy, mint régen. Túl gyors volt nekem, egy hónapja még utált, most pedig azt kéri tőlem, ne dolgozzak mert nem akarja? 

-Jinhee, nem akarod? - kérdezte halkan. - Nem akarsz ismét...

-De! - vágtam rá gyorsan. - De igen, én csak...

Jungkook sóhajtott egyet és keresve egy parkolót, leparkolt egy üres részre, ahol mellettünk nem állt autó. Leállította a motort és felhúzva a térdét, felém fordult.

-Mi bánt? Mi baj? - simított arcomra, én azonban mire észrevehettem volna, már el is húzódtam tőle. Kezét elvette és szomorúan nézett rám. - Miért vagy ilyen? Nem szeretsz? Az előbb...

-De igen, szeretlek. Szerettelek akkor is, amikor...amikor nem voltam itt - néztem le magam elé, ujjaimat tördelve. - Én csak...nem tudom. Fura...

-Mi fura? - hajolt közelebb hozzám, kezét térdemre téve. Felnéztem rá, csak hogy találkozzak kedves tekintetével. - Mi fura Drágám? 

-Az egész - sóhajtottam. - Jungkook, másfél hónapja hogy itt vagyok. Eleinte rám sem bírtál nézni, láttad volna magadat, mennyire össze voltál törve. Mennyire nem voltál önmagad, és mindez miattam. Hogy gondolod, hogy bárki is jó szemmel majd nézi a kapcsolatunk? Elhagytalak és minden ok nélkül! Semmi elfogadható indok nem volt arra, hogy elmenjek de megtettem. A legjobb barátod utál, anyukádról már kérdezni sem merek. Hogy tudnék bárki szemébe nézni és villogni az oldaladon, miután mindezt megtettem veled? Hogy kérheted tőlem, hogy ismét csak fogadjak el tőled bármit de ne tegyek érte semmit? - néztem rá, mire kezdte megérteni a problémám. - Ez nem helyes. Azt fogják hinni, hogy a pénzedért vagyok ismét veled. 

-Azért vagy? - nézett mélyen a szemembe, mire én kihúztam magamat és gondolkodás nélkül rávágtam. 

-Nem. Azért vagyok veled, mert Jungkook vagy, az első szerelmem, akit lassan tíz éve ismerek. Azonban rajtad kívül senki nem fogja ezt elhinni nekem, én pedig nem élhetek boldogan úgy melletted, hogy folyamatosan kárhoztatnak és emlékeztetnek arra, mit tettem. Őrült nagy súlya van ennek és nem tudom cipelni - hunytam le a szemem és megdörzsöltem az arcom. 

-Jinhee - fogta meg a kezem és elhúzta az arcom elől. - Szerinted nem tudom hogy szeretsz, már csak abból, hogy így aggódsz mit gondolnak majd? Hibáztál. Más pedig más dologban az életben. Ha mindenkit mindig elítélnénk miatta, nem maradna tiszta ember a Földön. Szeretlek. Nagyon, nagyon szeretlek. Ezt pedig el kell fogadnia mindenkinek. Aki ismer, tudja milyen voltál, boldog voltam melletted. Teljes életet éltem, és ismét azt akarom. Hacsak nem sajnálják tőlem, hagyják, hogy meghozzam a saját döntéseim. Én pedig melletted döntök. De hogy haladjak veled, ha eltaszítasz magadtól? Miért rágod magad ha én nem teszem? - döntötte a fejét oldalra. Nagyot nyelve bólintottam, s megfogtam a kezét. 

-Nem fogod megbánni? - kérdeztem halkan. 

-Azt bánnám, ha nem próbálnám - hajolt közelebb hozzám. Csak néztem gyönyörű szemeibe, amik csillogva néztek vissza rám. Tenyerét arcomra csúsztatta s közelebb hajolt hozzám, magához húzva engem. Szívem heves dobogásba kezdett, ahogyan egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Egy pillanatra megtorpant, aztán lehunyta a szemét s egy határozott mozdulattal megcsókolt. Amilyen hamar lefagytam, olyan hamar fel is eszméltem s karjaim nyaka köré fontam, keze pedig derekamra csúszott. Fel s alá simított gerincem vonalán, amíg az én kezem hajába csúszott, simogatva a puha tincsekkel teli fejét. Jungkook belemosolygott a csókba, szinte szikrákat éreztem, annyira tökéletes volt az egész. Pont mint mikor először csókoltam meg. Szívem őrült tempóban dobogott, gyomrom megtelt azokkal a jól ismert pillangókkal, amikről sokáig azt hittem, csak hülyeség amivel a nyálas szerelmesek jönnek, de Jungkook mellett megtapasztaltam, hogy nagyon is valódi a dolog.