Jackpot(JK) ~ Befejezett

12.

Halkan dúdoltam magamban, miközben fél szememmel a kanapén üldögélő férfit lestem. Egy vékony hosszúujjút és egy melegítőnadrágot viselt, hátát pléd melegítette, az előtte lévő kis asztalon pedig papírok tömkelege hevert, amiket nagy beleéléssel olvasgatott. Telefonja néha megszólalt, akkor váltott pár szót valakivel, de egyébként csendben dolgozgatott, míg én tőle nem olyan messze álltam, s az ingjeit vasaltam, amik megszáradtak korábban. Nem volt egyszerűen mit csinálnom, így kimostam pár cuccát, meg is szárítottam őket és most vasaltam neki, hogy legyen mit felvennie, mikor legközelebb dolgozni megy. Nem tudtam, mi értelme annak, hogy én minden nap korán reggel idejövök hozzá. Talán egy hete annak, hogy elkezdtem dolgozni nála és eddig háromszor fordult körülbelül elő, hogy úgy igazán adott feladatokat a számomra. Tengés-lengés volt egész álló nap, viszont ő maga nem foglalkozott velem. Nem sok értelmét láttam ennek az egésznek. 

-Jinhee - hallottam meg hirtelen a nevemet, mire megmerevedtem egész mozdulatomban. Felvont szemöldökkel fordultam a fiú felé, aki nem nézett rám, továbbra is a papírokat böngészte. Amikor először idejöttem, akkor közölte velem, teljesen felesleges bemutatkoznunk egymásnak, mert úgysem fogunk kommunikálni semmilyen formában. Most mégis a nevemen szólít, viszont elvileg nem kellene tudnia, hogy hívnak. Hacsak, nem szórakozik velem és valójában teljes mértékben tisztában van azzal, hogy amúgy ki vagyok. Halkan mentem oda hozzá, s próbáltam nyugodtnak látszani, habár nehéz volt. Egész végig csak megjátszotta itt a kemény legényt meg a tudatlan, s közben pontosan tudta, kivel végezteti a munkát. 

-Igen? - álltam meg mellette halkan, s lenéztem rá. Letette a kezében lévő papírokat, és megigazítva magán a plédet, álmos szemekkel nézett fel rám. Szeméről megmondtam, hogy nincs jól, bármi legyen a betegsége mögött, alaposan leverte a lábáról. Nagyot sóhajtva vártam, hogy mit akar, miközben közelebb léptem hozzá. 

-Hoznál nekem még teát? - mutatott az asztalon heverő, üres bögrére. Lehunyt szemekkel vettem egy mély levegőt, szívem szerint közöltem volna vele, hogy van két lába, emelje meg a seggét és szolgálja ki magát. Igen, ezt akartam neki mondani, de úgy döntöttem, végül nem leszek vele szemét, s csak egy mosolyt erőltetve a képemre, lehajoltam a bögréért, hogy megtelve vissza is hozzam. Csalódott voltam, de én magam sem tudom, hogy miért. Teljes mértékben igazat adtam neki a viselkedéséért, ugyanakkor azt szerettem volna, hogy ne legyen ilyen idegenkedő és távolságtartó velem. Szerettem volna beszélni vele, meghallgatni milyen volt az elmúlt három éve...csak látni a régi önmagát.

Ahogyan visszamentem mellé és letettem a bögrét, leültem mellé a kanapéra. Furcsán, ugyanakkor érdeklődve nézett rám, ez volt az első alkalom, hogy a viszont találkozásunk óta ilyen közel kerültem hozzá. 

-Én most hazamegyek - közöltem vele a tényeket halkan. 

-Miért mennél haza? - értetlenkedett. - Este mész haza, mikor vége van a munkaidődnek. Délután van, még nem járt le a nap. 

-Igaz. De nincs mit csinálnom, nem adsz feladatot az utóbbi időben, nem látom értelmét annak, hogy itt legyek - magyaráztam. Amennyire szerettem volna a  közelében lenni, annyira untam már, hogy úgy kezelt, mintha láthatatlan lennék. Elvárt tőlem mindent, de egyszer nem mondta, hogy hálás azért, amiért megteszem azt is, amit ő maga is meg tudna tenni. 

-Ez nem így működik - húzta gúnyos mosolyra a száját. Ahhoz képest, hogy beteg volt, olyan indulattal és cinizmussal tudott megszólalni hirtelen, mintha az lenne az éltető ereje. - Jelenleg dolgozol. Nem úgy van, hogy csak hazaruccansz, mert neked olyan kedved van. Két perc múlva lehet lesz feladatod. Lehet nem. Estig itt vagy, lesed minden kérésem. Mert ezért foglak fizetni - emlékeztetett a munkakörömre. 

-Nem, Drágám - ráztam meg a fejem dühösen. - Bejárőnőt kerestél, nem cselédet. Arról volt szó, hogy reggelit és vacsorát kapsz, takarítok, bevásárolok. Szó sem esett arról, hogy te csettintesz én pedig ugrom. 

-Hát, Drágám - nyomta meg a második szót. - Ma márpedig ez lesz - fordult el tőlem, ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést. A pumpa olyan szinten ment fel bennem, hogy azt hittem instant felrobbanok. Mérgesen pattantam fel mellőle, ezzel magamra vonva figyelmét. Nyugodtan, ugyanakkor bágyadtan, felvont szemöldökkel nézett fel rám, ez a higgadt magatartása pedig olaj volt a tűzre. Nem gondolkodtam, nem is figyeltem miket mondok. Csak az indulat beszélt belőlem, észre sem vettem, hogy milyen mondatok hagyják el a számat. 

-Azt hiszed Jungkook, nem tudom mit csinálsz? - kérdeztem, fortyogva, a nevét szándékosan elnyújtva, miközben legszívesebben olyan fülest lekevertem volna neki, amitől lefordul a kanapéról. - Eleinte azt hittem, tényleg nem emlékszel rám, hiszen olyan ügyesen játszottad az ártatlant és a bambát, már majdnem megsajnáltalak a naivitásod miatt. De elszóltad magad Szivem és már pontosan tudom, milyen játékot űzöl velem. Szerinted nem látom a munkába csomagolt bosszúdat? - hajoltam közel hozzá, s ahogyan a szemébe néztem, nagyot nyelve meredt vissza rám. 

Nem szólt semmit, csak nézett rám. Szemei ködösek, fátyolosak voltak, hirtelen pedig könnyektől csillogtak. Nem tudtam elképzelni, mégis mi baja lehet, itt nekem lenne okom a sírásra, amiért így viselkedik velem. Számat összepréselve húzódtam el tőle, egyszerűen nem bírtam elviselni azt a közelséget, amit már három éve nem tapasztaltam. Túl sok volt egyszerre, és túlságosan fájt. Én nem ilyennek ismertem meg.

-Tűnj el - szólalt meg halkan, mire nekem eltűnt a hajamban a szemöldököm. Nagyot nyelve néztem rá, nem gondoltam, hogy magától fog elküldeni. - Tűnj el! Nem vagyok rád kíváncsi, menj haza - állt fel a kanapéről, majd sietve hajolt le az asztalhoz, hogy összeszedje róla a papírokat. Ajkam beharaptam, ahogyan tudatosult bennem, hogy megbántottam, de nem értettem miért Ő van megsértődve, mikor csak az igazat vágtam a fejéhez. Szórakozik velem és még ő szomorkodik ezek után. 

Csak néztem, ahogyan szó nélkül feltipeg az emeletre, maga mögött húzva a plédet. Lehunytam a szemem s leroskadtam a kanapéra. És ismét elszúrtam a dolgokat.