Jackpot(JK) ~ Befejezett

26.

*Jungkook*

Hiába törölgettem remegő, nedves kezemet a nadrágomba, ugyanúgy izzadt ahogyan az ajtó előtt álltam. Akárhányszor rávettem magamat, hogy benyissak, mentálisan meg is állítottam magamat, újabb adag erőt gyűjtve, ami abban a másodpercben el is fogyott. De kezdett hűvös lenni és csak nem állhattam a ház előtt életem végéig, úgyhogy egy utolsó lélegzetvétel után beléptem a meleg házba. 

-Megjöttem! - kiáltottam el magamat, miközben levettem cipőm és a tartóba helyeztem. A papucs ismerős csoszogásának hangja szelte át a levegőt, majd megjelent anyukám, tárt karokkal suhanva felém, hogy aztán egy hatalmas ölelésbe vonjon. - Szia - nyöszörögtem, ahogy megszorította a bordáim. 

-Kisfiam! - örvendezett, majd kikapta a kezemből a táskám, a kis szekrényre hajította - el ne felejtsem majd megnézni, nem e tört el a telefonom - majd a kezemet megfogva sietve az étkezőbe húzott. Nem tudtam hova tenni a nagy örömét, így kissé zavartan de mosolyogva mentem utána. Apa már ott volt, fél szemével a TV-t figyelve, de amint meglátott, kikapcsolta és mosolyogva fordult teljes testtel az asztalhoz. 

-Nézhetted volna - hajoltam oda hozzá és egy puszit adtam az arcára, majd kihúzva a széket ahol mindig is én ültem, elhelyezkedtem közöttük. Jó ideje nem vacsoráztam már itt, hiszen ameddig Jinhee főzött, nem igazán jöttem csak úgy enni ide, utána éttermekből hozattam, most hogy Jinhee ismét velem van, az ő vacsoráit ettem, így csak azért jöttem el mert azt mondták beszélnünk kell valami fontosról. 

-Szedjél, nagyon le vagy fogyva - mért végig anyám, arcomat különösen sokáig vizslatva. - Eszel rendesen? Nagyon ki vagy virulva, történt valami? Furcsa vagy, nem leng körbe a melankólia - magyarázott, mire megráztam a fejemet. Úgy gondoltam gyorsan túlesek a nagy problémán, amivel idejöttem, már nyitottam volna a számat, hogy elkezdjem, mikor apám megszólalt. 

-Anyád nem mesélte mi történt? - kérdezte. 

-Nem - válaszoltam, miközben öntöttem magamnak egy pohár vizet. - Baj van?

-Épp ellenkezőleg - mosolygott és elégedetten dőlt hanyatt a székében, megvárva míg anyu szed neki vacsorát. - Hatalmas hírem van. 

-Na? - vontam fel a szemöldököm, de választ nem kaptam. Felváltva néztem a szüleimre, akik még mindig nem mondták mit akarnak, csak bámultak rám, arcukon büszkeség és öröm de nem tudtam miért. - Mi az? 

-Jeon Jungkook - nézett rám apu kihúzva magát. - A mai naptól fogva...

-Apád megvette neked Minjae cégét! - szólt közbe anyám, olyan sebességgel, kettőt sem tudtunk pislogni már ki is bökte a nagy hírt. Tágra nyílt szemekkel néztem apámra, aki szúrós szemekkel nézett anyámra, aki könnyes szemekkel nézett rám. 

-Tessék? - tettem le a kanalat a kezemből. - Ez most komoly? Nem szórakoztok? - tátottam el a számat. 

-Miért tenném? Megvettem neked - csapta össze apám a tenyerét.

Minjae az a barátja volt, aki munkát adott nekem, miután az én vállalkozásom csődbe ment. Három éve dolgoztam nála non-stop, eleinte Jinhee okozta fájdalmam miatt, hogy enyhítsem magányomat és minél kevesebbet legyek otthon, később pedig már azért, mert élveztem amit csinálok. Minjae idős volt már, azonban a céget a saját keze által alapította meg, így kissé aggódva gondoltam végig, vajon mi lehet az oka annak, hogy eladta.

-Beteg? Vagy miért megy el? 

-A lánya terhes - újságolta anyu. Tudtam ki a lánya, de talán egyszer ha találkoztam vele, már akkor férjnél volt, mikor én odakerültem volna. - Ikrekkel. És Minjae úgy gondolta eljött az ideje, hogy a családjával foglalkozzon és a leendő unokáival. Szóval az egyetlen opció amit hajlandó volt végigvinni, Te vagy. Eladta, mi pedig megvettük. A Tiéd, Jungkook - mosolygott anya, mire tenyerembe temettem az arcom. El sem akartam hinni, hogy ismét vezető lehetek.