Jackpot(JK) ~ Befejezett

30.

Reménykedve, félve néztem Jungkookra és vártam, hogy megszólaljon, mondjon bármit. Bár azt akartam hallani, hogy tagadja az egészet, hogy biztosít róla, sosem volt okom aggodalomra, de még ennyit sem mondott. Könnyeim végigfolytak az arcomon, hiszen mindketten olyan mélyen hallgattak, mintha csak készítették volna magukat arra, hogy még nagyobb traumát okozzanak nekem egy újabb hírrel. 

Jungkook hirtelen végre felnézett rám, s közelebb csúszott hozzám. Nem próbálta megfogni a kezemet, de csípőmre csúsztatta tenyereit, be a dzsekim alá, fejét pedig megtámasztotta a térdemen. Teljesen kiszolgáltatott és görnyedt helyzetben térdelt előttem, s bár szerettem volna megölelni és kérni, álljon fel, hiszen nincs baj, mégsem tettem. 

-Kérlek, Jinhee - motyogtam térdemre. - Kérlek, engedd, hogy megmagyarázzam - könyörgött, ujjai finoman cirógatták derekam. - Ígérem, mindent elmondok és nem hazudok neked semmiről, de ne lökj el magadtól. Olyan jó minden, olyan jól haladunk, nem akarom, hogy emiatt ne működjön a dolog. 

-Megmagyarázni? - remegtem meg. - Szóval meg kell magyarázni? Valami történt, ha magyarázatra szorul! 

-Jinhee, hidd el, nem történt semmi komoly - szólalt meg Sojin, mire dühösen ránéztem. Ajkába harapva fogta be a száját, látva rajtam, hogy most nem szórakozom. 

-Ne haragudj, de téged látni sem akarlak most - közöltem vele, talán durvábban mint terveztem. - Évek óta hallgatom, mekkora egy szemét, utolsó ribanc vagyok, amiért otthagytam, az első számú vádlóm egyébként te voltál, de elfogadtam s igazat adtam neked, hiszen azt hittem, tényleg én vagyok a legrosszabb ember ezen a Földön. Igen, otthagytam és igen, rohadtul nem vagyok rá büszke, minden napom azzal tellik, hogy visszanyerjem Jungkook bizalmát, hogy elhitessem vele tényleg szeretem és bizonyítsam, megváltoztam. De egyszer sem segítettél vagy mondtad, hogy ne emésszem magamat, mindig csak az orrom alá dörgölted a hibáim. Lehet, hogy otthagytam, lehet, hogy megbántottam, de hűtlen soha nem voltam! - tört fel belőlem a sírás, ahogyan végiggondoltam, van e olyan dolog egy párkapcsolatban, ami nagyobb sebet ejthet, mint a megcsalás. Jungkook felkapta a fejét, hallva mennyire összetörtem ott a konyhában ülve, ujjai már arcomhoz is értek, hogy letöröljék könnyeim. Lehunytam a szemem, nem húzódtam el érintésétől, de most nem éreztem azt a tüzet, amit akkor szoktam, ha csak a közelemben van, nemhogy ha hozzámér. 

-Jinhee, esküszöm neked, soha nem csaltalak meg - suttogta, közelebb hajolva hozzám. Amint kinyitottam ismét szemeim, arca közel volt az enyémhez, szemeiben megbánás csillogott, ahogyan arcom kezei között fogta. Tekintete cikázott arcom minden szegletén, s folyamatosan simogatta a szemem alatti részt, hogy könnyeim abban a pillanatban felszárítsa, hogy kibuggyantak szememből. - Higgy nekem Jinhee, te is tudod, hogy soha nem tenném meg veled, jobban szeretlek még magamnál is, sosem tudnék neked fájdalmat okozni, bántani. Nem történt közöttünk semmi - mondogatta folyamatosan, mintha minél többször mondaná, annál biztosabb lenne benne, hogy hinni fogok neki. 

-Akkor miről beszélt? - suttogtam. 

-Kérlek, gyere velem haza és elmondok neked mindent, esküszöm semmi nem történt, ami miatt aggódnod kellene, kérlek gyere velem, menjünk haza, megnyugtatlak és bármit akarsz tudni, mindent elmondok! Kérlek, gyere velem vissza...gyere haza - hajtotta homlokát az enyémnek. Szememet lehunytam, kezemet felemeltem s eltoltam az övét az arcomtól, hogy megdörzsölhessem szemeimet. Jungkook aggódva vizslatta lényemet, tenyerei a combomon pihentek, finoman simogatva lábamat farmeron keresztül is. 

-Nem pakoltam össze - motyogtam, mire Jungkook megkönnyebbülten elmosolyodott, s bólintott egyet. Felállt s kezét tartva nekem, amit elfogadtam, felhúzott és szorosan magához ölelt. A vállára hajtva a fejemet szívtam be illatát, nyakánál fogva szorítva magamhoz. 

-Megvárlak - suttogta a fülembe. Bólintottam, de a francért nem engedtem volna el. Jungkook nevetve simított végig a hátamon, miközben még közelebb bújt arcával az enyémhez. - Nem engedsz el? Menjek veled? - kérdezte, hangján hallottam, hogy jól szórakozik. Végre elhúzódtam tőle, s megtörölve a szememet bólintottam. Keze lecsúszott az enyémre, ujjainkat összekulcsolta, másik kezét zsebre vágta, mire én csak szó nélkül húzni kezdtem abba a kis szobába, ahol laktam. 

Sojin némán álldogált mellettünk, majd sóhajtva megrázta a fejét és a konyhába ment, ameddig mi a szobámba igyekeztünk. Haragudtam rá nagyon, de nem is azért mert mert megpróbálta, hanem mert évekig kezelt úgy engem, mintha legalább valami bűnöző lettem volna. Így nehezteltem rá, Ő sem volt különb, kissé bántott, hogy pont azt a fiút szemelte ki, akivel évekig voltam kapcsolatban, és teljesen mindegy mikor történt. Nem lett volna szabad. 

Jungkook úgy nézett végig a szobán, miután belépett rajta, mintha valami horrorházban lett volna. Tátott szájjal mérte fel a terepet, s míg én lehajoltam egy nagyobb táskáért, addig ő megmozdulni sem mert, csak némán ítélkezett a szobám fölött. Láttam rajta, nem tetszik neki, hogy itt lakok, de nem tette szóvá. Még. Biztos voltam szinte benne, hogy előbb-utóbb megjegyzi nekem. 

Miközben pakolásztam, Jungkook megtorpant a szekrényem előtt, s óvatosan kinyitotta azt. Tudtam, mit keres s nem lepődtem meg, amikor a piros blúzt, ami az utolsó ruhadarabom volt tőle, kiemelte és maga elé véve megnézte. A blúz ujját ujjai közé fogta, végigsimítva az anyagon. 

-Ezt még tőlem kaptad - közölte. Hümmögve válaszoltam, Jungkook pedig visszatette a felsőt. Körbenézett a szobában, valószínűleg azzal az okkal, amivel én is körbenéztem nála. Nyomokat, emlékeket keresett a közös évekről, viszont nem járt sikerrel, nem volt nálam semmi. Jungkook hátulról átölelt, ezzel meggátolva, hogy pakolhassak tovább. Lehunyt szemekkel dőltem ölelésébe, mire ő jobbra-balra kezdett dűlöngélni, mintha csak ringatott volna. - Forr a vérem, ha csak belegondolok, egy ilyen lyukban élsz, mikor én ennél többet adhatok neked - suttogta a fülembe. Elmosolyodtam, kezemet az övére tettem, s egy mély levegő után válaszoltam. 

-Előbb magyarázatot kérek, utána tárgyalunk - bújtam ki karjaiból s egy utolsó dezodort a táskába téve, összehúztam azt. Jungkook szó nélkül kivette a kezemből s megfogta, másik kezével pedig az én kezemet fogta meg, úgy indult ki velem a szobából. Köszönés nélkül húzott maga mögött ki a lakásból, egy pillantást sem vetve szobatársamra. Én sem akartam nagy búcsúzást itt a nap végére, de azért bárgyún intettem egyet Sojinnak, aki csak sóhajtva visszaintett és bezárta mögöttünk az ajtót.