Jackpot(JK) ~ Befejezett

21.

*Jungkook*

Akkora ásítás kíséretében nyitottam ki szemeim, azt hittem kifordulok a saját számon. Megdörzsöltem az arcomat, ahogyan ránéztem az órára. Egy óra volt. Nagyot sóhajtva rúgtam le magamról a takarót, ami a derekamig rajtam volt, majd fintorogva indultam el zuhanyozni. Bűzlöttem az alkoholtól, izzadt is voltam és szemeim szúrtak, így mindenképpen le akartam mosni mindenemet. Ahogy a fürdőbe értem, kissé hátrahőköltem tükörképemtől. Szemeim duzzadtak és pirosak voltak, hajam egy pontban csomósan ragadt homlokomhoz és arcom kissé fel volt puffadva. Sóhajtva ráztam meg a fejemet, mielőtt beléptem volna a zuhanykabinba. 

Éhes voltam, bár pár órával ezelőtt reggeliztem. Kicsit jobban éreztem magamat mint korábban, de még közel sem voltam elfogadható állapotban. Szomorúan folyattam magamra a forró vizet, hagyva, hogy még a hajamra is jusson belőle, pedig nem régen mostam meg. Fél kézzel a csempének támaszkodtam, másik kezemmel szemeim takartam el, viszkettek a sok sírástól. Ajkam beharaptam, ahogyan gondolkodtam. Mit kellene tennem, hogyan lenne jó a továbbiakban? 

Tanácstalan voltam teljesen, új volt nekem az egész szituáció. Soha az életben nem gyötrődtem még lány miatt ennyit, tekintettel arra, hogy csak eggyel volt dolgom. De mikor még minden rendben volt, nem éreztem fájdalmat miatta, sosem volt problémánk, sosem sírtam miatta. Nem gondoltam, hogy valaha ugyanez az ember olyan mértékű kínt tud okozni nekem, amiről azt hittem nem is létezik a Földön. Egy reszketeg sóhaj kíséretében zártam el a zuhanyt. Általában szerettem csak úgy állni alatta, de most túl egyedül voltam és túl üres ahhoz, hogy elbírjam a gondolatokat, amelyek szüntelen ellepték elmém. 

A szobámba lépve megtorpantam, ahogy felmértem a terepet. Mielőtt kimentem, nem tűnt fel, mekkora rend és tisztaság van benne. Amikor legutóbb láttam, úgy nézett ki mintha legalább ötvenen partiztak volna benne, de most nyoma sem volt annak a káosznak, ami a Jiminnel való közös iszogatásunk után maradt hátra. Nagyon nyelve léptem a szekrényemhez, hogy valamit magamra kapjak, s miután felöltöztem lementem a nappaliba. Hiába futtattam tekintetem végig a helységen s lestem be a konyhába, Jimin volt az egyetlen a házban, ő is a TV előtt fetrengett, valamilyen filmet nézve, kezében egy tál popcorn, az asztalon pedig egy pohár...bor? Fintorogva húztam el a számat, ahogyan konstatáltam magamban, mennyire egy gusztustalan kombináció a kettő és egyébként is, hogy bír még inni, mikor hányásig vedeltünk tegnap. 

Ellépve előtte, lendülettel belemarkoltam a tálba, s miután levágtam magamat mellé a TV elé, szemem a képernyőre szegeztem, hogy vele nézzem...bármit is bámult nagyon belemerülve. 

-Jinhee? - kérdeztem hirtelen, lenyelve ami a számban volt, de kezem már megint a popcornos tálban kutakodott. 

-Elment vásárolni. Megkérdeztem csinál e nekem bulgogi-t, azt mondta igen, de nem volt hozzá elég hús, így elment, hogy vegyen - közölte Jimin, olyan természetesen, mintha minden nap részese lett volna ennek az ellátásnak. 

-Most már a te bejárónőd is? - kérdeztem, ajkamra egy mosoly kúszott. 

-Ami a Tiéd, az enyém is - vont vállat, de ahogy ránéztem, láttam, hogy mosolyogva néz vissza rám. Csak bámultam szemeibe, ahogyan ő is visszanézett rám. Tudtam, hogy tud valamit, hogy valamit mondani akar nekem, de nem tudja, most hozza e fel vagy sem. Köhintve visszanéztem a TV-re, erősen koncentrálva a képsorokra, de nem tudtam teljesen fókuszálni. Jimin fürkésző tekintete továbbra is ngem vett célpontul, s nagyot sóhajtva pillantottam vissza rá. 

-Mit szeretnél? - kérdeztem, gombóccal a torkomban. Tudtam mit szeretne megbeszélni velem, de nem mertem szóba hozni a dolgot, mert elég kínos volt nekem egyedül feldolgozni, nem akartam, hogy most ebben az állapotomban valami olyat mondjon nekem, ami akaratán kívül is bánt. 

-Jól vagy? - kérdezte halkan. Felvont szemöldökkel néztem rá, mielőtt kínosan elpillantottam volna, le a szőnyegre s idegesen elnevettem volna magamat.

-Voltam már jobban is, de pár óra és kimegy az alkohol...

-Tudod miről beszélek - mondta mély, nyugodt hangon. Pontosan tudtam miről beszél és ezt ő is tudta. - Jól vagy? 

-Nem - ráztam meg a fejemet s előre hajolva, megtámaszkodtam a térdemen, fejemet tenyeremre hajtva. - Nem vagyok jól. Egyáltalán nem...

-Szerencséd van, hogy részeg voltál, máskülönben Jinhee elhitte volna, hogy komolyan gondolod amit mondtál neki - fogta meg a pohár bort és egy korttyal lehúzta mindet. Jimin és a szerelme az alkohol iránt... - Még én is megkönnyeztem amit a szobában műveltél. Konkrétan sírva könyörögtél neki, hogy jöjjön vissza hozzád.

-Józan voltam - suttogtam, továbbra is fogva lüktető fejemet. 

-Mi? - kérdezte hirtelen, mire felé fordultam, de fejem még mindig támasztottam. 

-Józan voltam. Azt hitte, csak a pia beszél belőlem, de én komolyan gondoltam - hunytam le a szemeim, s hagytam, hogy egy könnycsepp útnak eredjen az arcomon, ma már sokadjára. 

-Megvesztél? - csattant fel Jimin, miközben a hátamra csapott. Erejétől kissé meginogtam, de tudtam magam tartani abban a pózban, ahogy előtte is ültem. - Jungkook szedd össze magad! Szánalmas vagy! Szánalmas és gyenge! 

-Mit vársz tőlem? - néztem rá szomorúan. - Mégis mit kellene tennem? Jimin, ez az a lány, akit három évvel ezelőtt szerettem! Itt van, velem van, foglalkozik velem...erre vártam, s most mégsem élvezhetem, meglep, hogy nem bírom tovább? 

-Mert ez a munkája! - kiáltott rám a fiú. Megszeppenve néztem rá, kissé összehúzva magam. - Jungkook, ezért fizetsz neki, persze, hogy megteszi, persze, hogy itt van! Egy lyukban él, egy vasa sincs, rá sem lehet szinte ismerni, annyira tönkre van menve! Ne képzelj bele többet annál, mint amit jelent, azért teszi mert ez a feladata. Ha annyira akarta volna, megkeres. Ha annyira fájt volna neki a szakítás, eljött volna korábban! Megpróbált valaha is kibékülni veled? Megpróbált valaha is bocsánatot kérni, új esélyt? Hm? 

Sóhajtva dőltem hátra a kanapén. Jiminnek ismét igaza volt. Az elmúlt három évben, Jinhee egyszer sem mutatta jelét annak, hogy megbánta volna amit tett. Most sem jött volna el hozzám, ha nem munkát ajánlok neki. Jimin tudta mit beszél. Mindketten tudtuk, Jinheet a kétségbeesettség vezette, nem az érzelmei irántam. 

-Mit csináljak? - nyögtem fel szomorúan. 

-Küldd el - közölte velem semleges hangon, mire felkaptam a fejem. Azonban Jimin nem engedett megszólalni, ujját feltartotta jelezve, még nem végzett. - Már most tönkre tett, pedig még semmit nem is csinált. Nem fogsz tudni soha meggyógyulni és továbblépni, ha folyamatosan ragaszkodsz hozzá és hagyod, hogy vezessen. Vagy kidobod...vagy megteszem én.