Jackpot(JK) ~ Befejezett

55.

Ujjaimat tördelve üldögéltem a tűz mellett, s bár hűvös volt az este mégsem fáztam. Arcunkat megvilágította a sötétben, s bár mások is voltak a környéken akik szintén tábortűz mellett töltötték az estét, kellemesen csendes, halk volt a környék, mindenki csendesen diskurált a saját barátaival, családtagjaival. Mellettem Jungkook ült, egyik keze a derekamon, másikban pedig egy nyársat tartott, aminek a végére egy pillecukor volt tűzve és Jiminnel azzal szórakoztak, hogy koromfeketére égették majd versenyeztek, ki bír többet harapni a keserű, szénné égett édességből. 

-Ne pazaroljatok már - hőbörgött Sojin. - A nagy zacskót hoztuk el és a fele már hiányzik, de érdemlegesen még nem is ettünk belőle. 

-Akkor szállj be te is - tartott felé egy égett darabot Jimin. - Most nézd milyen jól néz ki, kívül ropogós, belül ropogós. 

-Konkrétan szénné van égve - húzta fel az orrát Sojin. Ameddig ők elveszekedtek a fekete cukron, addig Jungkook felém fordult, először a kis rönkön pihentetett bokámra nézett, majd rám. Mosolyogva figyeltem mennyire jól néz ki a sötétben, bőre narancsos árnyalatban pompázott a tűz fénye miatt. 

-Hogy van a lábad? - kérdezte, s kezem után nyúlt. Óvatosan forgatta, igazgatta a kötést azon is, majd összébb húzta rajtam a dzsekit. 

-Elvan magának. Nem köszöni meg a bambaságomat, de már elmúlt a nagy fájdalom - paskoltam meg finoman. Nem volt a legjobb ötlet, de Jungkook előtt nem akartam kimutatni, hogy még mindig fáj mert ígyis állandóan azt leste, hogy nekem mi a jó, nekem hogy lenne a legjobb, velem mi van és egyáltalán nem tudott kikapcsolódni, ahogyan azt szerettem volna. S bár Jimin jól kezelte a helyzetet, tudtam, hogy kicsit zavarja amiért elrontottam az alaposan megtervezett programját. 

-Szótlan vagy - jegyezte meg halkan. Bár Jimin és Sojin szemmel láthatóan nem foglalkoztak velünk, ugyanis valamin nagyon vihogtak, azért nem bíztuk a véletlenre, és halkan beszéltünk egymással, szinte suttogva. - Nézd, ami a korábbi beszélgetésünket illeti...én...

-Hé! Hé! - pattant a fejemre egy kósza pillecukor, mire undorodva fordultam Jimin felé. - Azt beszéltük Sojinnal, hogy holnap el kéne menni abba a barlangba, ami fent van a hegy aljában. Egy ideig mehetünk autóval, utána pedig...jaj, de nem. Jinhee bokája... - gondolkodott el. Gyorsan megráztam a fejemet és sietve vitába szálltam vele. 

-Nem, nem. Már most sem fáj annyira, holnapra semmi bajom nem lesz! Nem fogod miattam kihagyni! Minden rendben lesz, holnap felmegyünk és feltérképezzük azt a barlangot vagy mit, oké? - mosolyogtam. 

-Biztos? 

-Persze! - bólogattam olyan meggyőzően, ahogyan csak tudtam. - Ha mégsem, akkor mentek nélkülem, elleszek itt a táborban. 

-Na, akkor még egyet iszok, aztán holnap vezetek én - húzta meg az üveget Jimin. Jungkook felállt, hogy még egy darab fát dobjon a tűzre, ami láthatóan kezdett kisebb lenni. Csak bambultam a füstbe és a forróságba, ahogyan mentálisan készítettem magamat az elkerülhetetlenre: a beszélgetésre Jungkookkal. Tudtam, hogy ma, amikor kettesben leszünk mindenképpen el kell mondanom neki a valódi érzéseimet, s tudtam, valahogy reagálni fog rá, a kérdés már csak az hogyan. Nem tudtam mire számítsak, mert nem mutatta jelét annak, hogy izgulna vagy aggódna, teljes mértékben jól elszórakozott a többiekkel, amíg én üldögéltem és pihentettem a lábamat. Kicsit úgy éreztem, hogy kívülálló vagyok, hogy elrontom a szórakozásukat, hiszen csendben üldögéltem amíg ők beszélgettek. Jungkook visszaült mellém, s kicsit elfordítva engem a mellkasának húzott, úgy üldögéltünk a forróság mellett. 

-Hé, Jungkook! - pislogott ránk nézve Jimin. - Most már odaadod a gyűrűt Jinheenek? 

Jungkook megmerevedett mögöttem s hirtelen szorítása is lazább lett körülöttem. A levegő bennem rekedt, ahogyan emésztettem magamban Jimin kérdését, szívem hevesebben dobogott. 

-Micsoda? Milyen gyűrű? - forgatta a fejét közöttünk Sojin, s ahogy rám nézett, lesütötte a szemét. Nyílvánvaló volt, hogy fogalmam sincs, miről van szó, hogy mi történik éppen. 

-Hát a gyűrűt, amit azelőtt vett neki, mielőtt lelépett volna - kortyolt Jimin egy újat az üvegből s kezdett kínossá válni a helyzet, hiszen Jimin minél részegebb volt, annál nagyobb volt a szája, annál több dolgot fecsegett össze-vissza s most sikerült valami olyat szóbahoznia, ami ki tudja mikor került volna rendes körülmények között sorra. - Jungkook vett neki egy gyűrűt és oda is akarta adni, de ugye akkor Jinhee bedobta, hogy jaj nem tud vele élni, jaj neki valaki pénzesebb kell, aztán azóta nem tudom mi lett vele. 

Kerek szemekkel néztem a mellettem ülő fiúra, aki ajkába harapva pillantott mindenhova, csak rám nem. Látszólag övön aluli volt a téma, senki nem számított arra, hogy ez szóba kerül, az sem volt biztos, hogy egyáltalán szóba akarta hozni vagy most, vagy valaha. 

-Ez igaz? - fordultam Jungkook felé, éreztem a szemeimet könnybe lábadni. 

-Én... - vakargatta a tarkóját mielőtt rám nézett volna. - Én tényleg vettem egyet még akkor, de...már nincs meg, már...eladtam és...

-Dehogy adtad! Láttam, hogy....

-Add már azt ide - kapta ki Jimin kezéből Sojin az üveget, aki kezdte érezni a helyzet súlyosságát. Csend telepedett kis csoportunkra, ahogyan mindenki emésztette mi történik. Jimin valószínűleg, bár nem biztos de felismerte, hogy felesleges veszekedést kreált felelőtlen viselkedésével. Jungkook tudta, hogy én ezt számon fogom kérni rajta, én pedig...én pedig fel akartam mászni egy magas pontra és leugrani róla. Ha nem lettem volna annyira öntelt, irigy és önző, ha csak egy kicsit is jobban szerettem volna akkor, már régen a felesége lehetnék. De nem, nekem itt kellett hagynom, magára amikor szüksége lett volna rám és most talán a közös jövőnknek ennyi. Már nem látja bennem a feleségét...talán nem is sokáig fog tartani ami közöttünk van. 

-Én most - álltam fel lassan. - Én most inkább lefekszem és...majd holnap akkor...szóval ja - indultam a sátor felé bicegve. 

-Jinhee, várj - kapta el Jungkook a karomat. - El akartam mondani, oda akartam adni amikor már teljesen biztos voltam benne, hogy mindketten akarjuk, és...

-Szóval most nem vagy biztos benne? - nyeltem vissza a könnyeim. - Mármint, most rendben van minden, de nem tudod meddig? Nem látod velem a jövőt igaz? Tudtam, hogy valahol, nagyon mélyen ott van benned az aggodalom, hogy ismét elmegyek...

-Ez nem igaz, és ezt te is tudod - sóhajtotta. - Én csak...nem tudtam, hogy valaha visszajössz. Nem tudtam, hogy lesz még mi. Ketten, együtt. És annyira fájt a gyűrűre néznem, hogy...

Finoman kihúztam a karomat Jungkook szorításából, aki nem ellenkezett, csak hagyta, hogy visszacammogjak lassan a sátorhoz. Még hallottam, hogy szarkasztikusan megköszöni Jiminnek, amiért ezt felhozta, de nem foglalkoztam vele. Én magam sem tudtam, mi bajom van. Csak azt tudtam, hogy valamiért bánt. Valamiért nagyon bánt.