Jackpot(JK) ~ Befejezett

14.

Döcögve haladtam Sojin mögött, ujjaink szorosan össze voltak kulcsolva, nehogy elsodorjon minket a tömeg egymástól. Sokan furcsán néztek rám, amit nem csodáltam, melyik vadbarom megy diszkóba gipszes lábbal? Nehezen haladtam, folyamatosan csak félre toltam aki túl közel jött hozzám, nehogy a lábamra lépjen. Sojin mint valami terminátor haladt elöl, egyáltalán nem foglalkozva azzal, hogy a társaság felét vagy vállal, vagy lábbal arrébb pakolta. Ő csak ment előre, velem szorosan maga mögött és le is fékezett egy kis, eldugott, maximum négy személyes sarokasztalnál, ami el volt kerítve, de mégis látni lehetett az egész táncteret onnan. Nagyot sóhajtva vetettem le magam az egyik székre, szemeim pedig összeszorítottam, ahogyan próbáltam kizárni a dübörgő zenét, amitől majdnem összedőltek helyben a falak. 

-Hozok inni! - kiáltotta Sojin, mire bólintottam. Reméltem, hogy tisztában van azzal, nekem nem hozhat erőset, és igazából magának sem kellene, nem vagyok olyan állapotban, hogy hazavigyem csatakrészeg lényét. Ha stabilan állnék, akkor nem lenne ezzel probléma, de mivel magam sem tudtam rendesen cipelni, nem vállalkoztam a testőr szerepére. Tekintetemet végigvezettem a termen és szomorúan pillantottam el a boldog pároktól, akik olyan intim táncokat nyomattak egymással, félő volt ott helyben magukévá teszik a másikat. Jungkook óta nem volt senkim. Nemcsak mert nem volt alkalmam randizni, ha lett volna sem kellettem volna senkinek. Nem voltam olyan helyzetben, akit bárki is elvállalna, így frusztrálttá tett mindenki, aki egy kicsivel is boldogabb volt, mint én. 

Ahogyan figyeltem a parketten vonagló tömeget, szemeim megakadtak egy fiún, aki ismerős volt nekem, nagyon is, mégsem tudtam volna megmondani, honnan. Ha valaki elmondta volna a nevét biztosan beugrott volna, hogy miért olyan, mintha már láttam volna de így csak felhúztam magamat, mert zavart a tény, hogy ismerem de nem emlékszem rá valamiért. 

Hirtelen valaki levágódott a mellettem lévő székre, mire érdeklődve fordítottam arra a fejem. A már kissé ittas fiú mosolyogva támaszkodott meg a kézfején, ahogyan végignézett rajtam. 

-Hát veled meg mi történt? - hajolt közelebb hozzám, hogy tisztán értsem mit mond. Kissé kellemetlen volt a jelenléte, nem beszélve az alkohol szagától, ami cigivel keveredett és belőle áradt. Nagyot nyelve húzódtam arrébb, de őt nem foglalkoztatta a távolság, még közelebb csúszott hozzám. - Ha szeretnéd, vigyázok Rád az este folyamán - magyarázta mosolyogva. - Nem szeretnénk, hogy komolyabb bajod essen, nem? - vonta fel a szemöldökét, s fél kezét megemelte, hogy a haját hátrébb simítsa a fején. 

-Minden rendben, de köszi az aggodalmat - bólintottam finoman, majd kétségbeesetten pillantottam körbe Sojin után keresve, vajon miért nincs még itt az italokkal. 

-Egyedül jöttél? - érdeklődött a fiú továbbra is. 

-Ami azt illeti, nem. Várok valakire - magyaráztam, hátha ezzel megelégszik és békénhagy. De tévedtem, annyira érdekes voltam számára, esze ágában sem volt lepattanni, ugyanolyan kényelmesen üldögélt mellettem, mint ahogyan először idejött. 

-Milyen gáz, hogy egyedül hagyott - ciccegett fejét rázva. - Nem gondolt bele, hogy egy ilyen csoda mint te magához fog vonzani valakit? Nehogy elraboljon valaki amíg távol van - csúszott keze a combomra, mire finoman elcsaptam azt onnan. Próbáltam határozott lenni, ugyanakkor nem kihúzni nála a gyufát, nem tudtam mire lenne képes a nemleges válasz esetén. 

-Kedves tőled az aggodalmad, de teljesen jól elvagyok. A barátnőm is nemsokára visszaér ő pedig nem a barátságos fajta, szóval szerintem menj szépen haza és józanodj ki - magyaráztam, mire felvonta a szemöldökét. 

-Szóval a barátnőd - húzta a száját egy félmosolyra. - Hármasba benne lennétek? 

Tátott szájjal bámultam a srácra, aki szemmel láthatóan nem volt magánál, lehet egyébként józanul meg sem kérdezte volna ezt, viszont nálam mindenhogyan kiverte a biztosítékot. Ügyetlenül, de megpróbáltam felállni, hogy elinduljak megkeresni Sojint, húsz perc alatt nekem annyira elegem lett a helyből, hogy vele vagy nélküle de haza akartam menni.

-Most hova mész? - kapta el a csuklómat és visszarántott a székre. Nyekkenve huppantam le a kemény fára, miközben ismét körbenéztem, hátha már Sojin felbukkan valahol. Csak találkozzak vele, úgy kiosztom a lelke is kiszáll belőle. Nem elég, hogy elrángat, magamra is hagy aztán nekem kell ilyen nyomorékokkal szerencsétlenkednem, hiszen jellemző rám, hogy minden ilyen megtalál. 

-Nagyon örültem, de dolgom van - álltam fel ismét, sietősre véve a formát, de a srác ismét elkapta karom, ezúttal durván és erőszakosan. Nagyot nyelve fordultam vissza, s hirtelen minden lepergett szemeim előtt, amit valaha az ilyen szórakozóhelyekről olvastam. Hangos a zene, Sojin az egyetlen akinek feltűnne a hiányom, ráadásul a smárolás is megszokott, senkinek nem rebbenne még a szeme sem, ha engem most innen ez az ismeretlen kirángatna ki tudja hova, és bármit tehetne velem, szemtanú sem lenne. Aki látná, úgyis azt hinné hogy önként vetem magam a srác karjaiba. 

-Ne olyan gyorsan, olyan szemre való lányka vagy - húzódott közelebb hozzám, kezét végighúzva a másik karomon. A hideg kirázott, de nem a kellemes fajta, s csak reménykedtem benne, hogy van már annyira részeg, ha most pofán verem nem lesz benne annyi erő, hogy megfizessek miatta. Kezemet határozottan kihúztam szorításából, amitől meghátráltam, hiszen csak a fél lábam állt szilárdan, a gipszes csak úgy elvolt magának, rohadtul nem szolgálva azt a testet, ami egyébként cipeli. Hevesen dobogó szívvel próbáltam megtartani egyensúlyom, mikor hátam mögül valaki határozottan elkapott és egy helybe állított, karjait mögöttem tartva. Remegve pillantottam fel az ismeretlenre, aki szorosan tartott, már feladtam a reményt, hogy élve kimegyek innen ma, viszont mikor megláttam, ki érkezett a segítségemre, szám is tátva maradt. 

-Még egyszer hozzá érsz, úgy átrendezem a pofád, anyád sem azonosít, világos voltam? - kérdezte a hangzavarhoz képest halkan, mégis mind a ketten tisztán értettük minden szavát. Az eddig erőszakoskodó egyed csak bólintott, és tántorogva arrébbállt, én pedig a földre bámulva álltam, miközben Jungkook teste szorosan a hátamnak nyomódott. Nem tudtam, mit kellene tennem. Féltem, ha megmozdulok, vagy valamit mondok, eddig éreztem érintését magamon, s rohadtul nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen. Élveztem, túlságosan is. 

-Menjünk - suttogta hirtelen a fülembe, kezét pedig levezette az enyémhez, s ujjait az ujjaimra kulcsolta. Összeszorított szájjal figyeltem, ahogyan kezünk egybe olvad, túlságosan is passzolt a kettő egymáshoz. Jungkook lassan elindult, figyelve arra, hogy követni tudjam, én pedig engedelmesen mentem mögötte, miközben fejem folyamatosan zakatolt, a gondolataim mintha felrobbantották volna elmém. Miért csinálta?